A Neuralink, Elon Musk neurotechnológiai startupja bejelentette, hogy sikeres volt a második, kísérleti páciensüknél alkalmazott agyimplantátum-beültetése. Az agy-számítógép interfészekkel a vállalat célja, hogy a bénult betegek pusztán gondolati úton használhassák a digitális eszközöket.
Egy új nemzetközi kutatás arra világított rá, hogy a súlyos agysérülést szenvedett, kómában lévő betegek jelentős része valójában tudatánál lehet. A tanulmány szerint akár minden negyedik páciens esetében kimutatható a "rejtett tudatosság" állapota, amit a szakemberek kognitív motoros disszociációnak (CMD) neveznek - írta meg a ScienceAlert.
Ausztrál kutatók nemrégiben egy izgalmas tanulmányt publikáltak, amely az alkohol agyra gyakorolt hatását vizsgálta olyan alanyok esetében, akik a legalább havi rendszerességgel fogyasztanak alkoholos italt. A kutatás mérései szerint ivás után 20 perccel rendkívüli mértékben csökkent a vizsgált alanyok agyszövetének elektromos vezetőképessége - írta a Medical Xpress.
Ugyan a mesterséges intelligencia csak az OpenAI ChatGPT 2022-es megjelenésével tört be igazán a köztudatba, azóta fenekestől felforgatta a technológiai színteret. A hajózástól az orvosláson át a szórakoztatóiparig rengeteg területen alkalmazzák már az AI-t, amely mindeközben kapacitásban rohamosan fejlődik. A nagy AI boom mögé tekintve azonban úgy látszik, akad egy még érdekesebb technológia, amely nemhogy felveheti a versenyt a nagy nyelvi modellekkel, de a kutatók szerint le is körözheti azokat.
Losonczy Attila, a New York-i Columbia Egyetem Zuckermann Intézetének kutatója jelenleg az egyik legsikeresebb agykutató, felfedezéseit a világ legrangosabb lapjaiban közli. Nemrégiben tudományos áttörést közölt a Nature folyóiratban, az agyban történő memóriatárolás megfejtésének témájában. Kollaborációs partnere Rózsa Balázs, a KOKI csoportvezetője, a BrainVisionCenter igazgatója és a Femtonics alapítója által fejlesztett gyors, 3D-s, lézermikroszkóp megkerülhetetlen szerepet játszott a kutatás során. A két kutatóval a tudományos publikáció hátteréről, annak későbbi eredményéről és hasznosulásairól is beszélgettünk az interjú során.
Az agysejtek működésének befolyásolását lehetővé tevő új módszeren dolgozik Buzsáki György agykutató, aki az M5 kulturális csatorna Amerikában jártunk. mestersége címere.. - Világhírű magyarok történetei című sorozatának vasárnap esti első részében beszélt először legújabb kutatási eredményeiről.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.
Érkeznek még hitelminősítői döntések.
Alakul az új magyar gazdasági vezetés.