Draskovics: sikeres volt a kiigazítás
Draskovics Tibor pénzügyminiszter szerint hazánk számára nem csak a felzárkózás, hanem a kiemelkedés fontos, mint ambíciózus cél. Ehhez azonban szükség van a makrogazdasági helyzet stabilitására.
Draskovics Tibor pénzügyminiszter szerint hazánk számára nem csak a felzárkózás, hanem a kiemelkedés fontos, mint ambíciózus cél. Ehhez azonban szükség van a makrogazdasági helyzet stabilitására.
Ma kerül megrendezésre a Pénzügykutató Rt. és az Allianz Hungária Biztosító Rt. által szervezett Adózás és verseny című konferenciája, ahol többek között Draskovics Tibor pénzügyminiszter, Bokros Lajos volt pénzügyminiszter és Surányi György volt jegybankelnök is részt vesz előadóként.
Több jelentős adótörvény módosítást eszközölne az adóreform bizottság a Népszabadság információi szerint. A megreformálni kívánt területek között csaknem az összes adónem megtalálható.
Az APEH 2005-ben fokozott figyelmet fordít az Európai Unión belüli adómentes értékesítés ellenőrzésére, azzal a céllal, hogy meggátoljon mindenféle visszaélést. Az erre az évre vonatkozó most nyilvánosságra hozott ellenőrzési irányelvekből kiderül: számíthatnak vizsgálatokra - például - az evás számlák befogadói, a textiltermékek és lábbelik forgalmazásával foglalkozó vállalkozások. Az adóhatósági ellenőrzések valamennyi ágazatra kiterjednek és minden adóalanyi kört érintenek.
Dr. Oszkó Péter, a Deloitte szakértője elmondta, hogy a helyi iparűzési adó EU kompatibilitása jogosan felvethető hazánkban, - amint az a sajtóban már többször felmerült - a társaság azonban nem tud folyamatban lévő jogvitáról ebben a kérdésben.
Pénzely Márta, a Deloitte szenior menedzsere a mai sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a hazai és az EU-s szabályozás közötti harmonizációs problémákat az is okozhatja, hogy egyes, például pénzügyi kifejezések tartalma eltér az egyes országokban.
Pénzely Márta, a Deloitte szenior menedzsere, a társaság mai sajtóbeszélgetésén elmondta, hogy az 1994-től hatályos ÁFA törvény az EU szabályozással leginkább összhangban lévő adótörvény, mindazonáltal még e tekintetben is több harmonizációs probléma merül fel.
Lovas György, az APEH szóvivője a portfolio.hu érdeklődésére az uniós importáfa-kifizetésekkel kapcsolatban kifejtette, hogy a jelenleg még vissza nem fizetett áfatömegnél (korábbi pénzügyminisztériumi nyilatkozatok alapján ez kb. 40 milliárd forint) nem az unió engedélyére várnak, hanem az uniós társhatóságok által szolgáltatott információkra.
Lovas György, az APEH szóvivője a portfolio.hu érdeklődésére a mai sajtótájékoztatót követően elmondta, hogy jelenleg még folynak az egyeztetések a Pénzügyminisztérium és az APEH között az árbevételi küszöb esetleges felemelésének témájában, így a folyamatban lévő ügy fejleményeiről nem nyilatkozhat. Arra azonban utalt, hogy a portfolio.hu információinak megfelelően az 50-75 millió forintos árbevételi sávban gondolkodnak a felek. Ennél konkrétabbat azonban egyelőre nem mondhat. Értesüléseink szerint a PM a küszöb 50, míg az APEH 75 millió forintra történő felemelését javasolja.
Király László György, az APEH volt elnöke a mai sajtótájékoztatón megköszönte azt, hogy mind a hivatal dolgozói, mind a sajtó képviselői segítették a munkáját. Elmondása szerint annak ellenére, hogy a "szürke adóhatóság" (háttérben maradás) koncepcióját vallotta, érzése szerint sikerült a korszerű adóigazgatásban érdemi előrelépést elérni irányítása alatt.
Draskovics Tibor pénzügyminiszter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a mai nappal Dr. Szikora Jánost kinevezte az APEH élére, ezzel egyidejűleg elfogadta az eddigi elnök, Király László György lemondását. Király mintegy 2.5 évig vezette a hivatalt.
Perceken belül kezdődik az APEH székházban az APEH új elnökének, Szikora Jánosnak a bemutatkozó sajtótájékoztatója. Az eseményen - melyről élőben tudósítunk - részt vesz az APEH leköszönő elnöke mellett Draskovics Tibor pénzügyminiszter is.
A portfolio.hu értesülési szerint az APEH 75, a PM pedig 50 millió Ft-ra emelné fel az EVA-s cégek árbevételi küszöbét. A két szervezet közötti belső egyeztetések még folynak azt követően, hogy a múlt héten az EU ÁFA bizottsága megállapította, hogy az magyar EVA törvény összhangban van az uniós irányelvekkel.
A 2006-os parlamenti választásokat követően ismét csökkenthetik Szlovákiában a személyi jövedelemadó kulcsát - mondta el a VG írása szerint a szlovák pénzügyminiszter tanácsadója egy bécsi rendezvényen.
Az adózás rendjéről szóló törvény módosítását kezdeményezi Tállai András Fideszes képviselő, aki az szeretné elérni, hogy legfeljebb 30 nappal lehessen meghosszabbítani az ÁFA visszaigénylés ellenőrzését.
Az EU ÁFA bizottsága az uniós szabályozással összeegyeztethetőnek ítélte a magyar EVA törvényt.
A tavalyi negyedik negyedévre vonatkozóan eddig 19 mrd Ft EVA-t fizettek be az adóalanyok, ami 7.3 mrd Ft-tal magasabb, mint a tavalyi hasonló érték - mondta el az MTI-nek Karácsony Imréné a PM helyettes államtitkára.
Az MNB tegnap megjelent inflációs jelentése arra hívja fel a figyelmet, hogy a Pénzügyminisztérium az áfavisszatérítések eredményszemléletű elszámolása módszertanának megváltoztatását tervezi, melynek hatására az idei költségvetés teljesen megszabadulhatna" a vitatott áfa-visszatérítések egyenleget kedvezőtlenül befolyásoló hatásától. A Napi Gazdaság értesülései szerint az elszámolások eddigi határvonalát képező február végi határidő (ameddig még a 2004-es évhez számolnák el a visszautalt áfát) a tervezett módosítás hatására március közepére-végére tevődhet át. A Pénzügyminisztérium a módszertani váltás egyik indokaként a visszaigénylések kitolódott törvényi határidejét nevezte meg
A Fészekrakó program keretében új lakáshoz államilag támogatott hitelre csak azok jogosultak, akik olyan építési vállalkozótól hoznak számlát, amely az APEH nyilvántartásában működő adóalanyként szerepel. Az érintett egyéni és társas vállalkozásoknak tehát érdemes regisztráltatniuk is magukat az adóhatóságnál. A regisztrációt kérő, működő adóalanyok listája felkerül az internetre is.
A Pénzügyminisztériumba beérkezett több száz lakossági, szakemberi javaslatból, illetve a tárca saját szakértői anyagaiból összeállt az ún. akadálymentesítési adócsomag, melyet az elmúlt napokban az Adóreform Bizottság is megvitatott. A PM a csomag legfontosabb javaslatairól összeállítást készített, melyet teljes terjedelmében közlünk:
A jegybank mai döntésével 2024. július 24-től 25 bázisponttal mérsékdlőik az alapkamat, az irányadó kamatszint...
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.