A görög válság miatt még jobban megemelik az áfát a csehek
Lehetséges, hogy Csehországban a tervezettnél nagyobb mértékben emelkedik az általános forgalmi adó kulcsa jövőre - ismerte el egy lapinterjúban a miniszterelnök.
Lehetséges, hogy Csehországban a tervezettnél nagyobb mértékben emelkedik az általános forgalmi adó kulcsa jövőre - ismerte el egy lapinterjúban a miniszterelnök.
Az idei költségvetés módosításával végleg elvonták a stabilitási tartalék részeként korábban zárolt összegeket, 182,1 milliárd forinttal csökken a költségvetési fejezetek ez évi előirányzata; a tervezett hiány mértékét nem érinti a zárolás.
Szeptembertől népegészségügyi termékadót, ismertebb nevén chipsadót vezetett be az Országgyűlés a magas cukor-, só-, szénhidrát- vagy koffeintartalmú ételekre, italokra, így a 25 százaléknál kevesebb gyümölcstartalmú üdítőkre, az energiaitalokra, az előrecsomagolt süteményekre, a sós snackekre, valamint az ételízesítők egy részére.
Van, akinek a mögötte ülő képviselő súgott, van, aki úgy hallotta, a jogrend miatt nem kéne már évközben adószabályokon módosítani, de a mezei Fidesz-képviselőknek látványosan ötletük sincs, miért döntöttek úgy, hogy mégsem emelik meg a dohánytermékek jövedéki adóját - mutat rá cikkében az Index. A hivatalos válaszok késnek: a frakció szóvivője, ahogy a KDNP képviselőcsoportját vezető Harrach Péter egyszerűen nem hív vissza minket. Hallgat a nemzetgazdasági tárca is, pedig az ő előterjesztésük volt a költségvetést nagyjából 25 milliárd forinttal hizlaló, az uniós adóharmonizáció miatt is fontos, az utolsó pillanatban megfúrt javaslat.
Legelvetemültebb adócsalói nyomába ered Görögország, hogy több tízmilliárd euró visszaszerzésével és általában is a nagyobb behajtási szigorral javítson az államháztartás helyzetén.
A must és kakaópor egészségtelenebb, mint a cigaretta - erre utal legalábbis, hogy míg előbbieket chipsadóval sújtanák ősztől, a dohánytermékek három lépésben tervezett 7-28 százalékos adóemelését elhalasztanák. Legalábbis ezt javasolta hétfőn, utolsó pillanatban benyújtott javaslatában az alkotmányügyi bizottság, mondván: a tervezett adóemelés nem egyezik a stratégiai célokkal, számol be az Index. A salátatörvény egy másik, a biobenzin jövedéki adóját érintő részéről is az utolsó percig megy az alkudozás.
Amennyiben a kiszivárgott tervek közel állnak a valósághoz, akkor 2010 és 2012 között az egy- és kétgyerekesek többsége egyáltalán nem jár jól azzal, hogy "családi" lett az adórendszer. Cikkünk első részében a személyes jövedelmek adózása szempontjából vizsgáltuk meg, hogy miként változik az adómódosítások hatására a nettó jövedelem. A második részben azt illusztráljuk, hogy miként járhatnak a háztartások.
Amennyiben a kiszivárgott tervek közel állnak a valósághoz, akkor 2010 és 2012 között az egy- és kétgyerekesek többsége egyáltalán nem jár jól azzal, hogy "családi" lett az adórendszer. Cikkünk első részében a személyi jövedelemadózás szempontjából vizsgáljuk meg, hogy miként változik az adómódosítások hatására a nettó jövedelem.
Társasági-adókedvezményt kaphatnak az öt látvány-csapatsport valamelyikét támogató vállalkozások, valamint sportolók is választhatják az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szerinti adózást a parlament hétfői döntése alapján.
A gazdasági válság nem kedvez egy kreatív költségvetési vitának: a jelek szerint a Bizottság a status quo megőrzése mellett csak szerény mértékű növekedést javasol majd az uniós kiadásokban, amikor a héten közzéteszi hivatalos javaslatait a 2014 és 2020 közötti többéves pénzügyi tervről. Brüsszel várhatóan "európai adót" is javasolni fog a tagállami befizetések egy részének kiváltására - számol be a Bruxinfo.
Varga Mihály szerint a gazdasági növekedésből lehet finanszírozni a tartós és stabil államadósság csökkentést. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Népszabadságnak adott interjújában úgy vélekedett, hogy nem tökéletes az egykulcsos szja és nem ragaszkodik a 16%-os kulcs sarkalatos törvényben történő rögzítéséhez.
Extrém adó bevezetését javasolja a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület. A terv szerint az egészségügyi ellátás költségeit maguk kell fizessék azok, akik ittas vezetés vagy gyorshajtás miatt balesetet okoznak, vagy extrém sport űzése közben sérülést szenvednek - írja a Magyar Nemzet.
Október elsejétől megszüntetné az üdülési csekk adókedvezményét a költségvetési bizottság parlament elé terjesztett módosító javaslata.
Bár a személyi jövedelemadó változások életbe lépése nyomán a sajtóban már régóta lehetett olvasni az úgynevezett "bérkommandóról", az most látszik valóban megvalósulni - mondta Máriás Attila, a BDO munkaügyi szaktanácsadója.
Az offshore-amnesztia eredményeként április végéig 4,4 milliárd forint tért haza külföldről, amelyből 440 millió került az államkasszához - írja szombati számában a Nemzeti Adó - és Vámhivataltól kapott információk alapján a Magyar Nemzet. A jogszabály rendelkezései miatt azt nem lehet tudni, hogy ezt az összeget hány üzletember hozta vissza Magyarországra.
A vámosok összesen 3730 liter igazolatlan eredetű párlatot foglaltak le a március és május között végzett ellenőrzéseik során - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-vel.
Az szja-kulcsok csökkentése helyes lépés volt, azonban a mértéke már vitatható, különösen azért, mert az adóbevétel-kiesést a válságadók kivetésével kompenzálta a kormány - mondta az InfoRádiónak Bod Péter Ákos az Adózás Európában elnevezésű nemzetközi konferencián. Az egyetemi tanár szerint sok magyar cég sorsa függ attól, hogy beindul-e a gazdaság stabilizálásához szükséges kereslet.
Kétharmados törvényben rögzítené a kormány az egykulcsos szja-rendszert, illetve azt, hogy annak kulcsa nem lehet magasabb 16%-nál - derült ki a napokban. Felmerül a kérdés: mi szükség van erre a lépésre, ami a nemzetközi gyakorlatban is ismeretlen? Alapvetően három lehetőséget tudunk elképzelni, és amellett érvelünk, hogy egyik sem tűnik elégségesnek ahhoz, hogy ilyen erős rögzítést alkalmazzunk a gazdaságpolitika egyik fontos operatív eszközén.
A kormányzat weboldalán közzétették a miniszterek és államtitkárok tavalyi adóbevallásainak kivonatát. A cégeitől megvált Pintér mellett senki nem rúg labdába - írja az Index.
Tavaly 16,1 százalékkal nőttek az adózói hátralékok, ezen belül a működő adózók tartozásállománya nem változott, a nem működőké viszont jelentősen, 22,9 százalékkal nőtt - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2010. évi tevékenységéről összeállított bulletinből. A teljes hátralékállomány 74 százaléka nem beszedhető, megtérülésére nincs reális esély. Ez az arány egy évvel ezelőtt még 70 százalék volt.
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell...
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.