adó

Gyed extra, avagy jobban megéri gyermeket vállalni?

Gyermekvállalás, munka, megélhetés. Van létjogosultsága a három fogalomnak egymás mellett? A mai felgyorsult világban egyre többeket foglalkoztatja az, hogy gyermekvállalást követően mikor és milyen feltételekkel térhetnek vissza a munkaerőpiacra, és milyen juttatásokkal számolhatnak gyermekvállalás esetén. Fontos tudnivalók gyermekvállalás előtt állóknak és foglalkoztatóknak!

Az NGM szerint ez minden idők leggyakorlatiasabb adótörvénye

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint minden idők leggyakorlatiasabb adótörvényét fogadta el a Parlament 2014-re, az adózók valóságban felmerülő problémáit a kormány meghallgatta, és a törvénycsomagban amit csak lehetett, orvosolt is - áll a tárcának az idei legfontosabb adóváltozásokat összesítő közleményében.

Varga már nem aggódik az alacsony infláció miatt, sőt!

Nem tart a hiánycél túllépésétől, a következő évek legnagyobb kihívásának pedig az uniós források felhasználását nevezte Varga Mihály az MTI-nek adott interjújában. A nemzetgazdasági miniszter az alacsony infláció miatt sem aggódik.

Így adózunk 2014-ben

A járulékokra is kiterjesztik a családi adókedvezményt, 5% lesz a sertésáfa, magasabb adózást választhatnak a kisadózók magasabb társadalombiztosításért, hosszabbodik a fordított áfa a gabonáknál. Összeszedtük a főbb 2014-es adóváltozásokat.

Itt a negatív adó!

A családi adókedvezmény 2014. január 1-től érvényes kiterjesztésével a három gyerekes, 300 ezer forint vagy az alatti bruttó jövedelmű családok nettó jövedelme közel 21 százalékkal emelkedhet, az e fölötti jövedelmű családoknál a növekmény egyre csökkenő. Az egy- illetve kétgyerekes családoknál pedig leginkább a részmunkaidőben dolgozó egykeresős családok érezhetnek majd keresetnövekményt. Most először történik, hogy a gyermeket nevelők több adókedvezményt kaphatnak vissza, mint amennyi adót befizetnek, a kedvezményt az egészségügyi és nyugdíjjárulékból érvényesítik majd, de a társadalombiztosításuk nem csökken emiatt.

"Vannak lyukak a hálón" a magyar Tesco vezére szerint

Elképzelhető, hogy valaki, valahol a beszállítói láncban adózói szempontból kifogásolható magatartást folytat, a Tescónál azonban mindent megtesznek ennek kiszűrésére, s megszakítják a kapcsolatot azzal, aki nem tartja be az etikai normákat - nyilatkozta Nigel Jones, a Magyar Tesco vezérigazgatója a Népszabadságnak.

Fűrész helyett a szikét kell sűrűbben használni (Interjú)

2014-ben nem jönnek majd futószalagon a költségvetési kiigazító csomagok, de van esély némi hiánytúllépésre - vetítette előre a Portfolio.hu-nak adott év végi kitekintő interjúban Samu János. A Concorde makroelemzője arra is felhívta a figyelmet, hogy a tartós adósságcsökkentéshez a tartós növekedés feltételeit megteremtő gazdaságpolitika szükséges. Az elemző reméli, hogy a magyar jegybank megáll a kamatvágásokkal még a lengyel kamatszint felett.

Lecsapott a NAV a "szellemplázára"

Adózatlan termékek után kutatva adóellenőrök, pénzügyőrök szállták meg hétfőn a Budapest XV. kerületében található "szellemplázát".

Belengette a közalkalmazotti béremelést Varga

A 9%-os szja-kulcs bevezetése jövő ősszel kerülhet napirendre, és becslések szerint 500 milliárd forintos kiesést okozhat - nyilatkozta Varga Mihály a Figyelőnek. A nemzetgazdasági miniszter a 2010-eshez hasonlóan érvel: az így kieső bevételeket a gazdasági növekedés is behozhatja.

Nemigen zár majd be boltokat a NAV

Az átállás január elsejei határidejéhez közeledve kezd engedékenyebbé válni a Nemzeti Adó és Vámhivatal a pénztárgépek online bekötése terén. A NAV informatikai elnökhelyettese a Magyar Nemzetnek arról beszélt ugyanis, hogy nemigen zárnak majd be boltokat, ha nem üzemel még új kassza.

Varga is megszólalt az adócsalás ügyében

Az adóhatóság 2010. január 1. és 2013. III. negyedéve között 3027, az adóteljesítménye alapján kiemelt adózónak minősülő társaságot ellenőrzött, a bevallások utólagos vizsgálata során összesesen 117 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg, illetve 34,99 milliárd forint adóbírságot szabott ki - közölte a nemzetgazdasági miniszter egy írásbeli kérdésre.

NGM: még nem végleges a cukoráfás döntés

Az Európai Bizottság még csak a sürgősség kérdésében döntött, és nem a fordított adózás kiterjesztéséről. Ez azt jelenti, hogy Magyarország nem vezethet be haladéktalanul fordított adózást a cukorágazatban, meg kell várnia a benyújtott kérelem normál elbírálását.

Agrártörvénybe csomagolva csökkentenék a különadót

98%-ról 75%-ra csökkenne 2014-től a korábban a közszféra "pofátlan végkielégítések" különadójaként ismert adó Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter javaslata szerint. A 2010-ben bevezetett különadót korábban a kormány a Széll Kálmán terv 2.0-ában már tervezte eltörölni.

Nem lesz fordított cukoráfa

Elutasította Magyarország kérelmét az Európai Bizottság, így jövőre nem alkalmazható a fordított áfafizetés a cukoriparban - írta hétfőn pontosan meg nem határozott forrásból származó értesüléseként a Napi Gazdaság.

Kell-e nekünk ez az áfa?

Érdekes átalakuláson megy keresztül az általános forgalmi adó megítélése. Az egykor mennybe menesztett adónem egyre népszerűtlenebb, és hiába szólnak mellette még mindig erős közgazdasági érvek, meglehet, hogy az Európai Unióban újra kell gondolni a szerepét.

Munkacsoporttal gyorsítanák az online kasszákra való átállást

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a mai nappal kezdeményezte egy online pénztárgép munkacsoport felállítását, amelynek célja az online pénztárgépre való átállás elősegítése - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.