adó

Surányi: ki kell vezetni az egykulcsos adót és a devizahiteleket

A társadalmi feladatokat a hiány növelésével nem lehet megoldani, csak a költségvetésen belül van némi mozgástér, ami érdeksérelmekkel jár - fejtette ki Surányi György egy konferencián kedden. A volt jegybankelnök hozzátette, hogy a gazdaság helyreállításához az egykulcsos szja-t ki kell vezetni, a társasági adókedvezményeket újra kell gondolni, a felszabaduló forrásokat pedig az alacsony keresetűek kiugróan magas adóékének csökkentésére kellene fordítani.

Adómentes juttatási elem részletei - Ön is tudja már?

Munkáltatói adómentes vissza nem térítendő támogatás adható már lakáshitel törlesztéshez is, így a lakáscélú munkáltatói támogatás eszköztára kedvezően bővül ki mind a munkáltatók, mind a munkavállalók szempontjából.

Így adózhatsz, ha nem a Fidesz nyer

Győzelme esetén a baloldali ellenzéki szövetség szoros fiskális fegyelmet tartana és rövid távon nem szüntetné meg a sokat vitatott válságadókat - mondta szerdán Mesterházy Attila, a szövetség vezetője, a Magyar Szocialista Párt elnöke a Reuters brit hírügynökségnek.

Ígéreteket csepegtet Varga is

Varga Mihály szerint a paksi bővítés nemcsak gazdaságfejlesztési és versenyképességi, hanem nemzetbiztonsági kérdés is, mivel Magyarországnak szüksége van olyan energiakapacitásokra, amelyek az országon belül vannak. A nemzetgazdasági miniszter kedden az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette: például az ukrajnai "zavaros helyzet" miatt nehéz előre megbecsülni, hogy "a kőolaj- és gázszállításaink mennyire fognak rendezetten megtörténni". Az adótervekről szólva megemlítette, hogy bizonyos termékcsoportok esetében nem kizárt az áfacsökkentés, a különadó kivezetése azonban nem lehetséges.

Elmeszelte az Alkotmánybíróság a 98%-os különadót

Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütköző a 98 százalékos különadóra vonatkozó törvényi rendelkezés, ezért annak alkalmazását megtiltotta az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn meghozott határozatában.

Fontosabb változások a termékdíj-szabályozás területén

Ahogy azt már megszokhattuk, a jogszabályok minden évben változnak. Ez alól általában nem kivétel a termékdíjas szabályozás sem. Ha áttekintjük a 2014. január 1-jétől hatályos termékdíjas jogszabályokat, azonnal láthatóvá válik, hogy ebben az évben azonban nincsenek mélyreható változások. Jellemzően a fogalom-meghatározások kerültek pontosításra, kiegészítésre az egységes jogértelmezés segítése érdekében. Ennek keretében többek között pontosításra került a forgalomba hozatal, a kereskedelmi csomagolószer, a saját célú felhasználás, valamint a reklámhordozó papír definíciója is. A változások között fontos még megemlíteni a láncügylet szabályok ismételt bevezetését, valamint a július 1-jétől bevezetésre kerülő termékdíj-raktár intézményét is.

Szivárognak a Fidesz adóígéretei

Korrekciókat hajthat végre az adórendszerben az Orbán-kormány az új ciklusban, amennyiben megnyerik a választásokat - értesült a Figyelő. Mérsékelhetik a pénzügyi tranzakciós illetéket, változhat a személyi jövedelemadózás is.

Még nincs lejátszva a magyar különadó ügye

Az Európai Bírósági ítélet csak egy köztes állomás, a végső döntést a magyar bíróságnak kell majd meghoznia, az eredmény pedig közel sem borítékolható - értékeli a Hervis-per fejleményeit az RSM DTM. Amennyiben az nyer igazolást, hogy a kiskereskedelmi különadó diszkriminatív volt, akkor az ebből fakadó adókülönbözet nem csak a Hervisnek, hanem minden érintettnek visszajár.

Megkezdi az online pénztárgépek szerinti ellenőrzést a NAV

Megkezdődtek az eddig bekötött és adatszolgáltatást nyújtó pénztárgépek alapján az ellenőrzéseket az adóhivatalnál, írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában. Az ellenőrök tipikus visszaélési sémákra mennek, a kapott adatokat azonnal összevetik a bevallási adatokkal, áfabefizetéssel.

Láttál már online kasszát?

Igyekszik orvosolni a kormány a két korábban betiltott online pénztárgép miatt kialakult helyzetet. Erről tartott most sajtótájékoztatót a Nemzetgazdasági Minisztérium és a NAV. Itt elhangzott az is, hogy eddig 40 ezer gépet kötöttek be, az NGM illetékese azonban már nem említett konkrét összeget amikor arról kérdezték, hogy mennyi plusz bevételt vár a kormány ettől a gazdaságfehérítő intézkedéstől.

Még mindig Ciprus a magyar offshore paradicsom

Mérsékelten ugyan, de csökken azon magyar cégek száma, melyek tulajdonosa valamely offshore országbeli cég. Ciprus tavaly májusi pénzügyi összeomlásával csökkent ugyan az országban székelő magyar cégtulajdonosok száma, de még így is a Seychelles-szigetek és Hollandia mellett itt van a legtöbb tulajdonos bejegyezve, áll a Bisnode üzleti információszolgáltató elemzésében.

Behajtási költségátalány - bizonytalanság a köbön

A Polgári Törvénykönyv ("Ptk.") 2013. július 1-jétől hatályos módosítása kötelező jelleggel írja elő gazdálkodó szervezetek közötti ügyletekben késedelmes fizetés esetén jegybanki alapkamat nyolc százalékponttal növelt értékének megfelelő késedelmi kamat és 40 eurónak megfelelő behajtási költségátalány fizetését. A továbbiakban körbejárjuk az említett szabály alkalmazhatóságát, illetve annak számviteli és adókövetkezményeit.

Ma lehet kérni utoljára a munkáltatói adóbevallást

A magánszemélyek az idén is kérhetik, hogy munkáltatójuk állapítsa meg személyi jövedelemadójukat, ha megfelelnek az ehhez szükséges feltételeknek és a cég ezt vállalja; a dolgozóknak erről január 31-ig kell nyilatkozniuk munkahelyükön.

Gyurcsány: 4-500 ezer forintnál lenne 30% az szja

Az összefogást alkotó pártok között nincs érdemi vita abban, hogy kormányváltás esetén havi 400-500 ezer forintnyi jövedelem után lépne be egy második, körülbelül 30 százalékos személyi jövedelemadó-kulcs - jelentette ki a TV2 csütörtök reggeli, Mokka című műsorában Gyurcsány Ferenc.

Újra előkerült az ötlet: fizess egyszeri vagyonadót!

A német jegybank legújabb jelentésében a magas államadóssággal küszködő európai periféria országokkal foglalkozik, és elővette a Nemzetközi Valutaalap által már tavaly belengetett javaslatot, az egyszeri vagyonadó ötletét. A Bundesbank előnyöket és hátrányokat felsoroló elemzéséből kiderül: csak rendkívüli esetben kellene alkalmazni az ilyen egyszeri terheket, amikor már felmerül az államcsőd veszélye.

Kalkulátoron számolgathatja, mennyivel több családi adókedvezményt kap

Az adóhivatal saját kalkulátorán kiszámolható, mennyi családi adókedvezmény jár gyermekszámtól és fizetéstől függően 2014-ben a gyermeket nevelőknek, illetve 2013-hoz képest mennyivel nő a kedvezmény. Hiszen idén januártól már nem csak az szja-ból, hanem 17 százalék munkavállalói járulékból is érvényesíthető.

Online kassza: elvétve szab ki bírságot a NAV

A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent a pénztárgépcseréhez kérhető támogatás igénybevételét véghatáridőhöz kötő NGM rendelet. A Nemzetgazdasági Minisztérium ezzel párhuzamosan arról tájékoztat, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kasszacserére vonatkozó ellenőrzési tapasztalatai pozitívak, elvétve szabnak ki bírságot.

Tömegesen vizsgálja a potenciális pénzmosókat a NAV

A stabilitási megtakarítási számla egyre több banknál érhető el, piaci információk szerint az új lehetőség a szolgáltatók számára többletfeladatot is jelent, hiszen a pénzmosás elleni törvények szerint a hitelintézetnek kell vizsgálnia a számlán elhelyezett pénzek forrását még a befogadáskor. A számlára kerülő összegeket a futamidő lejáratakor semmilyen szerv sem vizsgálhatja, ez viszont nem jelenti azt, hogy bűncselekményből származó összegeket mentesülhetnének az adóvizsgálat lefolytatása vagy éppen a felelősségre vonás alól. Érdekesség, hogy a NAV statisztikái szerint tavaly első félévben váratlanul nagyon magas szintre ugrott a pénzmosás elleni törvény okán tett bejelentések száma - írja Napi Gazdaság.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.