Az Egészségügyi Világszervezet felhívást fogalmazott meg a kormányok számára, melyben azt sürgeti, hogy növeljék az alkoholos és cukros italok adóját a közegészségügy javítása érdekében.
Most már gyakorlatilag biztosra vehető, hogy januártól megszűnik a Magyarország és az Egyesült Államok között fennálló, kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény, amelynek újratárgyalása és ratifikálása éveket vehet igénybe. Az amerikai osztalékok esetében nincs mit tenni, ki kell fizetni a 30%-os amerikai forrásadót, és úgy tűnik, a kötvénybefektetések esetében is. Azonban fontos döntést hozott a napokban a magyar Országgyűlés: az OECD-tagországokra kiterjesztik az ellenőrzött tőkepiaci ügyleteket, ez pedig kiemelt jelentőséggel bír a TBSZ-ek kapcsán is.
A startup vállalkozások régi álma válik valóra január 1-jétől. Jövő évtől ugyanis ezek a cégek adómentesen adhatnak részesedést munkavállalóiknak és vezető tisztségviselőiknek. Így ezeknek a személyeknek a tulajdonosi szemléletmódja és motivációja most már kerülőutak nélkül is adóhatékonyan biztosítható.
Eltűntek az orosz turisták, ez pedig gazdasági válságot okoz Hévízen, de súlyos válságot okoz, hogy megszűnt az idegenforgalmi adó támogatása – számolt be Hévíz polgármestere, Papp Gábor számolt be a település jelenlegi gazdasági kihívásairól az ATV Start műsorában.
Gyakorlatilag megszűnt 2023-ban a toborzás a független pénzügyi közvetítői piacon: évek óta komoly kihívás az elöregedés, a fiatalok hiánya, ám igazán látványos ütést a 2022. szeptembere óta hatályos kata-módosítás - miszerint katás adózó csak magánszemélynek állíthat már ki számlát - vitt be a szakmának, ahol így még nehezebbé vált pályakezdőként elindulni - világít rá a Grantis független pénzügyi tanácsadó elemzése.
Tegnap jelentették be, hogy ismeretlen tettes ellen hivatali hatalommal való visszaélés miatt feljelentést tesz a fővárosi önkormányzat. A Magyar Államkincstár 5,6 milliárd forint értékben inkasszót gyakorolt a főváros számlája felett, amely a kincstár közlése szerint teljesen jogszerű volt.
Vékási Tamást nevezték ki az EY Magyarország vezérigazgatójává. A nemzetközi tanácsadó cégnél már 25 éve dolgozó vezető célja, hogy tovább erősítse az EY különböző szolgáltatási területei közötti szoros együttműködést, amiben kulcsszerepet szán a vállalat szektorális fókuszának és technológiai portfóliójának.
A Nitrogénművek Zrt. - amelynek nemrég még a bezárásáról szóltak a hírek - aláírt egy szerződést, aminek köszönhetően egy olyan beruházást valósítanak meg, amivel óránként 80 tonna ammóniát tudnak lefejteni. Ez lehetővé teszi úgy a termelésüket, hogy nem kell fizetniük semmilyen adót - írja az Agrárszektor.
A Pénzügyminisztérium által – számos szakmai szervezet bevonásával – létrehozott, az adózás egyszerűsítését célzó munkacsoport a jövedelemadó- és járulékszabályok, köztük az egyéni vállalkozókra vonatkozó általános szabályok további egyszerűsítését tűzte ki célul. Bár a munkacsoport erre vonatkozó javaslatai a tervek szerint 2025-től lépnének hatályba, azokat már a 2023-as adótörvények tervezete is tartalmazta. Az érdekképviseletek kérésére további egyeztetések lefolytatása érdekében a javaslat végül kikerült az elfogadott törvényből. Az alábbiakban bemutatjuk a javaslat fő elemeit és a mögöttük álló megfontolásokat, illetve rámutatunk a sajtóban megjelent egyes interpretációk tévedéseire.
Az adóátalakítás a gazdaságfehérítés kulcsa, a kormány a közterhek emelése helyett a hatékony behajtásukra összpontosít - mondta a pénzügyminiszter kedden Budapesten, a Nézőpont Intézet rendezvényén.
Magyarország Országgyűlése törvényt fogadott el ma a hírközlési vezetékeket terhelő közműadó hatályon kívül helyezéséről, 2024. január 1-i hatállyal – tette közzé a Magyar Telekom.
Kína új pénzügyminisztere, Lan Fo'an nemrégiben bejelentette, hogy tervezi a költségvetési kiadások növelését, hogy támogassa az ország járvány utáni fellendülését, de egyre nagyobb az aggodalom Peking tényleges költségvetési tűzerőjével kapcsolatban. A lépés magában foglalja a helyi és központi kormányzati kötvények bevetését, egy új, 140 milliárd renminbi (140 milliárd dollár) értékű kincstári hitelkeret létrehozását, valamint a költségvetési hiány két évtizedes csúcsra, 3,8%-ra emelését az idén. Bár a befektetők üdvözölték a bejelentést, elemzők megkérdőjelezik, hogy Kína fiskális képességei mennyire képesek a bizalom megerősítésére és a gazdaság lendületének ösztönzésére – írja a Financial Times.
Több mint egy tucat előterjesztést fogadhat el kedden az Országgyűlés, amely elkezdi a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvényjavaslat általános vitáját is.
Újra átírná a kormány a bizalmi vagyonkezelőkre (bvk) vonatkozó új adószabályozást: a szeptemberi változathoz képest most némileg kedvezőbb feltételeket alkalmaznának ezeknél. Bár a felértékeléskor a nem realizált eszköznövekményt meg kell állapítani, ami öt éven belüli kiadás esetén osztalékként adóköteles, de utána már nem keletkezik fizetési kötelezettség – ismertette az új szabályokat Menczel-Kiss Gellért, a LeitnerLeitner adótanácsadója.
Az adótörvények és a globális minimumadó is szóba került a törvényjavaslatokhoz készített bizottsági jelentések és módosító javaslatok hétfő esti parlamenti vitáiban. Az Országgyűlés napirend utáni felszólalásokkal zárta munkáját.
Megváratják a gazdagokat a világ túlsó felén, a szigorúbb szabályozás miatt 18 hónapba is telhet egy bizalmi vagyonkezelő alapítása Szingapúrban – számolt be a Financial Times.
Fajsúlyos változások jönnek a magyar adórendszerben, amelyekről a héten már dönthetnek is a parlamentben. Jön a globális minimumadó, megy az amerikai-magyar adómegállapodás, de új szabályokra készülhetnek majd az egyéni vállalkozók is, még ha itt az utolsó pillanatban új irányba fordult a kabinet. Alacsonyabb lesz viszont több más adóteher, egy adót pedig ki is vezetnek. Összefoglaltuk, mire kell figyelni.
A mellékállású egyéni vállalkozók - köztük az átalányadózók - százalékos járulékterheit egy tételes, havi 13 ezer forintos járulékösszeggel váltanák ki, aminek kapcsán azonban számos téves értelmezés látott napvilágot - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek csütörtökön a kormány adócsomagja kapcsán.
Úgy módosította az építményadó rendeletét a belvárosi önkormányzat, hogy a kaszinók kevesebbet fizetnek jövőre, mint az éjfél után nyitva tartó szórakozóhelyek - írja a Népszava. Az új, maximum díjas építményadó kategória létrehozását a belvárosi önkormányzat kezdeményezte, de a kaszinókat kihagyták belőle.