Tovább vette saját részvényeit az OTP
Az OTP tegnap 452 millió forint értékben vette saját részvényeit.
Az OTP tegnap 452 millió forint értékben vette saját részvényeit.
A Magyar Telekom tegnap lebonyolította az első vásárlásokat a 24 milliárd forintos részvény-visszavásárlási programja keretében. Több mint 700 millió forint értékben vette tegnap saját részvényeit a cég.
A Richter Gedeon Nyrt. felvásárolta a belgiumi székhelyű, magántulajdonban lévő, számos nőgyógyászati indikációban eredeti kutatást végző biotechnológiai vállalatot, a BCI Pharma-t - jelentette be a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
Csúcsot döntött tegnap az S&P 500 és a Nasdaq, miután az amerikai gazdaság lassulására utaló kiskereskedelmi adatok érkeztek, ami az előző heti kedvező inflációs adatokkal együtt növelheti a szeptemberi kamatcsökkentés esélyét. A jó hangulat mellett átrendeződés is történt a világ legértékesebb cégei között, hiszen az Nvidia megelőzte a Microsoftot, mint a világ legértékesebb tőzsdei cége. Ezek után az ázsiai tőzsdéken csak vegyes mozgásokat láttunk, és az európai piacok is csak oldalaznak. A kereskedési volumen alacsony a nap során, mivel az amerikai tőzsdéken ma nemzeti ünnep miatt nincs kereskedés.
Nem voltak ma nagy események a piacokon, az amerikai tőzsdék ma nemzeti ünnep miatt zárva tartanak, ezért kereskedési volumen visszafogott mozgások jellemzték a kereskedést. Délutánra látszott némi hangulatromlás Európában és a magyar piacon is, a hazai blue chipek pedig a Magyar Telekomot leszámítva gyengélkedtek.
Friss elemzést készített a Navigator Investmentsről a Kalliwoda, amelyben vételre ajánlják a részvényt.
Az euróderivatívák elszámolásának Londonból az EU-ba történő áthelyezése elkerülhetetlen, a bankoknak fel kell készülniük. Az új uniós törvény előírja, hogy a bankoknak aktív számlával kell rendelkezniük az EU valamelyik elszámolóházánál.
Majdnem napra pontosan négy éve kezdődött meg a kereskedés a Gloster részvényeivel a BÉT Xtend piacán – konferálta fel a mai befektetői tájékoztatót a társaság HR-igazgatója, Oszlánszki Péter. Ezt követően Szekeres Viktor, a Gloster alapítója és elnöke beszélt a tervekről, a kilátásokról, a növekedési lehetőségekről, és arról, hogy miért lehet izgalmas a Gloster-sztori.
Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) befejezte azt a vizsgálatot, amely annak megállapítására irányult, hogy az ethereum értékpapírnak minősül-e - írja a CoinTelegraph. A vizsgálat középpontjában álló Consensys ezt jelentős győzelemként értékelte az Ethereum-hálózat fejlesztői és iparági szereplők számára.
Emmanuel Macron a katasztrofálisan sikerült európai parlamenti választások után előrehozott választásokat jelentett be Franciaországban, az elnök váratlan döntése komoly politikai zűrzavart eredményezett, az előrehozott választás jelentős gazdasági hatással járhat Franciaországban, a pénzügyminiszter máris adósságválságra figyelmeztet. Ebben a környezetben nem meglepő, hogy gyakorlatilag mélyrepülést láthattunk a múlt héten a francia tőzsdén, elsősorban a kamatkörnyezetre legérzékenyebb bankszektor részvényei szakadtak be, ráadásul nagyon úgy fest, hogy ez a tőkepiaci bizonytalanság még hetekig megmaradhat. Adódik a kérdés: a hanyatt-homlok menekülés az egyetlen megoldás ebben a helyzetben, vagy izgalmas befektetési lehetőséget is teremt?
Csányi Sándor és az OTP több vezetője részvényeket szerzett a javadalmazási csomagja részeként.
Meredeken emelkedett az elmúlt hónapokban az arany árfolyama, egymás után dőltek meg a korábbi rekordok. A geopolitikai feszültségek és az infláció is besegített, de az árfolyamot a központi bankok kereslete is felfelé segítette, soha nem vettek még annyi aranyat a jegybankok, mint 2022-ben és 2023-ban. A World Gold Council legfrissebb felmérése alapján a jegybanki aranyvásárlásoknak még nincs vége.
A Ferrari első elektromos autója legalább 500 000 euróba fog kerülni, és az új maranellói gyárban készül majd - írja a terveket ismerő forrásra hivatkozva a Reuters.
Miközben egyre magasabbra húzzák a céláraikat az elemzők, az OTP árfolyama egyre lejjebb esik, egyre távolabb a június eleji csúcs. Nem az amerikai jó tőzsdei hangulattal megy az OTP, hanem inkább az EP választás utáni rossz európaival. Közben harapófogóba került az árfolyam, mutatjuk, mire érdemes figyelni.
15 millió eurós ipari szoftverfejlesztési megbízást nyert el a Gloster a BMW-től, amihez saját mesterséges intelligencián alapuló szoftvert fejlesztenek a társaság mérnökei – jelentette be a vállalat.
Kilőtt a Magyar Telekom árfolyama a ma reggeli kereskedésben, miután a cég tegnap kedvező hírt közölt a korábban lemondott részvény-visszavásárlásával kapcsolatban. Nem csak az árfolyam emelkedik ma jelentős mértékben, a forgalom is alig egy órányi kereskedés után már messze meghaladja azt a szintet, amit egy átlagos kereskedési nap végén szoktunk látni.
Pluszban indította a napot a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül a Magyar Telekom kiemelkedően jól teljesít, miután a cég tegnap részvény-visszavásárlási programot jelentett be.
Több mint félmilliárd forintért vett saját részvényeket az OTP kedden.
Elhalasztja a tőzsdére lépést a designer sneakereiről ismert Golden Goose, miután az európai parlamenti választások felfordulást okoztak, és a piaci feltételek „szignifikánsan romlottak” - írja a CNBC.
A tengerentúlon fontos, a piacok számára is meghatározó adatot közöltek kedden: az amerikai kiskereskedelmi eladások alakulását. Összességében a közölt értékek beleillenek abba a trendbe, hogy az amerikai gazdaság lassulása megkezdődött, ez pedig az előző heti kedvező inflációs adatokkal együtt növelheti a szeptemberi kamatcsökkentés esélyét. Ennek megfelelően reagáltak a piacok is: esik a dollár az euróval szemben, a zöldhasú gyengélkedése miatt emelkedik az arany árfolyama. A vezető európai részvényindexek mérsékelt pluszban zártak kedden, az amerikai tőzsdéken mérsékelten optimista a hangulat, az S&P 500 új csúcsra emelkedett.
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
A megkérdezett amerikaiak közel 60%-a úgy vélekedett, hogy az amerikai gazdaság recesszióban van, ami messze nincs...
Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál...
A mai kormányinfón elhangzottak alapján a speciális adózásási formát választó egyéni vállalkozók könnyebben...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.