Tőzsde

Saját részvényeket adott el a Plotinus

A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. közölte, hogy kedden a Budapesti Értéktőzsdén keresztül 20 db saját részvényt értékesített 2 460 Ft/db átlagáron az Equilor Zrt. mint befektetési szolgáltató közreműködésével.

Az OTP-MTelekom páros rántotta magával a magyar piacot

Annak ellenére, hogy nemzetközi piacokon jó volt a hangulat a vezető nyugat-európai indexek a hétfői záróértékeik alatt tartózkodnak azt követően, hogy Németországban továbbra is cél alatti és csökkenő inflációt látunk a felülvizsgált statisztikák szerint. A magyar tőzsde viszont függetlenítette magát európai társaitól a keddi kereskedés első felében, és erősödött a MOL vezetésével. A nap második szakaszában viszont alábbhagyott a lendület, amiben az is szerepet játszik, hogy az amerikai indexek kivétel nélkül esnek a nyitás óta.

Iránymutatásra vár az arany és nyersolaj is

A háborús hősökre való emlékezés miatti hosszú hétvégéről csak ma térnek vissza az amerikai befektetők. Az arany és a nyersolaj piacán is szűk sávban folyik a kereskedés, míg a sárga nemesfém alig mozdult, addig a fekete arany erőtlenül emelkedik.

Szécsényi: Lemaradt a hazai tőzsde, de jöhet még fordulat

Elsősorban a stabilizációs intézkedések miatt maradt le az elmúlt időszakban a hazai tőzsde, a kormányzati lépésekre pont abban az időszakban került sor, amikor a világ részvénypiacai alapvetően jól teljesítenek és ezen intézkedések tőkepiacot is érintő negatív hatásai nélkül ebből mi is jobban kivehettük volna a részünket, mondta el lapunknak a Budapesti Értéktőzsde alelnöke, Szécsényi Bálint. Az elmúlt időszak magyar gazdaságpolitikai lépései, és természetesen Magyarország leminősítése miatt is sok befektető óvatossá vált a hazai tőzsdei cégekkel kapcsolatban, de a forgalom nem csak nálunk, a régió más országaiban is csökkent. Ebből a szempontból az új kereskedési rendszer, a Xetra bevezetése sem varázsszer, a kiszámítható gazdasági környezet és az ország nemzetközi megítélésének javulása azonban fordulatot hozhat a hazai tőzsdén is.

Svájci frankban az erő - Videó technikai elemzés

Ellenállás zónába szaladt az USDCHF árfolyama, miközben a hosszú távú trend változatlanul csökkenő. Videó technikai elemzésünkben eladási zónákat azonosítunk, ahol kis kockázatért cserébe nagy hozammal kecsegtet a grafikon.

Brillírozik idén a Henkel

Történelmi csúcsára erősödött a Henkel árfolyama kedden annak hatására, hogy a vállalat a tavalyinál összességében erősebb harmadik negyedéves számokat tett közzé. A cég árbevétele ugyan alulmúlta az elemzői várakozásokat, viszont az üzemi és nettó eredmény soron meghaladta azokat. Ráadásul az üzemi marzs korábban nem látott szintre erősödött és a menedzsment továbbra is optimista a jövőt illetően.

Tegnap lehetett utoljára felajánlani a Richter-kötvényeket

Tegnap délután zárult le az ajánlattételi időszak, amíg a 2014-ben lejáró, Richter részvényekre átcserélhető kötvények tulajdonosai felajánlhatták értékpapírjaikat az állam számára. Ennek keretében a befektetők összességében 790,5 millió euró összegben ajánlottak fel kötvényeket a lehetséges 833 millió euróból - olvasható a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő közleményében.

Kilőtt az izzógyártó

Ma tette közzé az Osram a negyedéves számait, melyek szerint bár nettó eredmény soron alulteljesítette az elemzők várakozását, a menedzsment a folyó pénzügyi évben jelentősen emelkedő eredményre számít a költségracionalizálási programnak köszönhetően. A részvények árfolyama több mint 5 százalékkal ugrott feljebb a mai kereskedésben.

Ezek lehetnek medvepiacon a nyerő papírok

Jó a hangulat a nemzetközi piacokon, ami több irányadó indexet újabb és újabb csúcsra segít, azonban egyes piaci szereplők már elkezdték kongatni a vészharangot, hogy már itt az ideje egy jelentősebb korrekciónak. Emiatt számos befektető véli úgy, hogy a részvénypiac ideje rövidesen lejár, és más eszközosztályokban kell keresni a lehetőséget. Mark Hulbert azonban nincs ezen a véleményen, szerinte adódnak remek lehetőségek a részvénypiacon, melyek nemcsak az emelkedés, hanem a lejtmenet során is tisztességes hozamot kínálnak. Alábbi cikkünkben ezeket ismertetjük.

Apple: tovább puhította a milliárdos befektető Tim Cookot

Annak ellenére sem adja fel Carl Icahn, hogy rábírja Tim Cookot egy óriási, 150 milliárd dolláros saját részvény visszavásárlási programra, hogy több kritikát is kapott rámenőssége. Icahn az Apple vezetőjével való újabb egyeztetésről a CNBC-nek nyilatkozott.

Pengeélen táncol a Bund

Tegnap kivártak a részvénypiacok befektetői, de a devizapiacon és a kötvényindexek világában kiváló beszállási szinteket találni. Ma a Bund mellett az AUDUSD és az UniCredit grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

Csalódást okozott a Vodafone

A várakozásoknál nagyobb mértékben csökkent az idei első félévben a Vodafone árbevétele, ami elsősorban a dél-európai leányvállalatok gyenge teljesítményének tudható be, de Észak- és Közép-Európában is csökkennek a vállalat bevételei. A menedzsment ennek ellenére továbbra is tartja az egész éves várakozását.

A MOL saját bőrén tapasztalhatja meg azt, ahogy az OMV-vel bánt

Kiemelt pozícióban közölt cikket a Wirtschaftsblatt a MOL-INA-ügyről ma reggel, melyben kifejtette, a felek közti feszültség a napokban tetőfokára hágott. A lap megemlíti, a MOL és Magyarország most megtapasztalhatja azt az elbánást, amit évekkel ezelőtt az OMV-vel, mint stratégiai partnerrel szemben alkalmazott.

Történelmi csúcson zárt a Dow Jones index

Az Egyesült Államokban hétfőn bankszünnap volt, ezért bár a tőzsdék kinyitottak, viszonylagos nyugalomra lehetett számítani a piacokon. Nem érkeztek friss makroadatok a tengerentúli börzékre, ezért elsősorban az egyedi vállalati sztorik hoztak némi színt a többnyire fakó kereskedésbe. A nemrég debütált Twitterre, a Google-re és a Teslára is érdemes volt odafigyelni. A Dow Jones végül új csúcson, 15783 ponton zárt.

Az MTel és a MOL is mélypontra került

Bár a hétfői kereskedést gyengén indították az európai benchmarkok, a hangulat folyamatosan javult, így délután már a pénteki záróértékek felé emelkedtek az indexek. A tengerentúli tőzsdemutatók azonban egyelőre nem tudják felvenni a pénteki tempójukat alig mozdultak az előző záróértékekhez képest. A budapesti börzét elsősorban egyedi sztorik mozgatták, mely során az MTel és a MOL is mélypontra került.

Megpihenhetnek a részvénypiacok (QUAESTOR)

A vezető nemzetközi részvényindexek továbbra is rekordszinteken, vagy annak környékén tartózkodnak, de egyre kevesebb a lehetséges katalizátor, így a következő hetekben kisebb korrekcióra készülhetünk. A héten viszonylag kevés makrogazdasági adatközlés érkezik, és a vállalati jelentési szezon is lecsengőben van, azonban mindkét téren érkeznek fontos publikációk. Ezzel együtt valószínűleg a Fed kormányzók nyilatkozatai és a leendő Fed-elnök szenátusi meghallgatása lesz majd a legfontosabb piacmozgató esemény.

Vrdoljak: "egész biztosan vissza akarjuk kapni az INA-t"

A pénteki tárgyalásokat követően ismét reflektorfénybe került a MOL-INA ügy, a hazai olajtársaság igazgatósága felhatalmazta az ügyvezető testületet az INA-eladás előkészítésére. Erre persze érkeznek a horvát válaszok is, ma a horvát gazdasági miniszter meglepő kijelentést tett, ezek szerint mégis érdekelné őket az INA-részesedés megvásárlása. Ivan Vrdoljak kifejtette, egészen biztosan vissza akarják kapni horvát kézbe az INA-t.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.