Tőzsde

Ez aztán a pörgés: döntött a Fed, az MNB és a Kúria is

Annak ellenére, hogy már csak alig egy hét választotta el a befektetőket karácsonytól, igen zsúfolt napokat tudhatnak maguk mögött a piaci szereplők. Bár számos makroadat érkezett a Fed ülését fokozott várakozás előzte meg. A jegybank sokak meglepetésére már most csökkentette a pénznyomtatás ütemét. A nemzetközi hírek mellett itthon is igen izgalmas volt a hét, ugyanis jogegységi határozatot hozott a Kúria, sőt a hazai monetáris tanács is összeült, mely során tovább vágták az irányadó rátát. A Fed váratlan lépését örömmel fogadták a befektetők, így a meghatározó nyugati indexek raliztak a héten. A kedvező nemzetközi hangulatból a hazai börze nem tudott meríteni, a Magyar Telekom kivételével az összes blue chip lejjebb került. A távközlési részvények egyébként rendkívül sikeres hetet tudhatnak maguk mögött, ugyanis több mint 8 százalékkal ugrottak feljebb.

Valaki kiszállt, valaki elszállt (TOP 10 sztori - 10.)

Javában zajlik a forradalom a technológia szektorban. Az okostelefon-háború mostanra kiteljesedett, megbuktatva évtizedes cégeket, másokat pedig uralomra emelve. A sci-fik lassan valóra válnak, hiszen a pénzügyi rendszerben megjelentek a virtuális fizetőeszközök, a közösségi média pedig egyre inkább átszövi életünket. Mindeközben az innováció újabb és újabb, időnként furcsa termékeket szül, a háttérben pedig botrányos dolgok derülnek ki. Ilyen volt a technológia szektor éve, amiből a legfontosabb sztorikat gyűjtöttük most össze.


Nyert a Nyomda, a NAV-nak szállíthat be

Két évre szóló, 3,8 milliárd forintos szerződést nyert el az ANY Biztonsági Nyomda, a Pénzjegynyomda Zrt.-vel közös konzorciumban. Ennek értelmében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak szállít le m több százmillió zár-, és adójegyet.

Határidőn görgetett tovább a Synergon

Továbbgörgette a 300 000 darab részvényre vonatkozó, decemberi lejáratú határidős vételi kontraktusait a Synergon, az új kontraktusok lejárata így 2014 június.

Lerontotta a MOL besorolását az S&P

A MOL a BÉT-en bejelentette, hogy a Standard & Poor's ma lefelé módosította a társaság hosszú lejáratú vállalati hiteleinek minősítését a korábbi BB+ (negatív kilátással) besorolásról BB besorolásra (stabil kilátással), illetve a MOL kötvényeinek hitelbesorolását egy fokozattal rontotta.

Megütötték az OTP-t, a Telekom viszont ralizott

Európában az S&P leminősítését meg sem hallották a befektetők, továbbra is a vevők uralták a terepet. Az amerikai indexek is felfelé vették az irányt a nyitást követően, ez azonban a délutáni kedvező amerikai makroadathoz hasonlóan mit sem segített a magyar tőzsdének. A BUX 1%-kal került lejjebb, alulteljesítve a többi fontosabb régiós indexet, elsősorban az OTP jelentős, közel 3%-os esése miatt.

Kiszabadult a börtönből az egykori milliárdos

Tíz év után ma szabadult a börtönből az egykori dúsgazdag orosz milliárdos, Mihail Hodorkovszkij, miután Putyin aláírta a megkegyelmezésről szóló rendeletet. Hodorkovszkij áldozata lett annak a harcnak, amit Putyin indított a - Szovjetúnió összeomlását követő Jelcin-éra kaotikus éveiben - meggazdagodott üzletemberek ellen. Vállalatát, a Jukoszt feldarabolták, a vagyonelemek nagyrészt állami kezekbe kerültek, olyan cégekhez, mint a Gazprom és a Rosznyeft. Az utóbbit nem meglepő, hogy jelenleg Putyin és Igor Szecsin irányítja.

Az Apple partnerével szövetkezik a BlackBerry (2.)

Hatalmas veszteségről számolt be a BlackBerry ma közzétett negyedéves gyorsjelentésében: a kanadai okostelefon-gyártó 4,4 milliárd dolláros veszteséggel zárta a nettó eredmény szintjén a negyedévet. A cég a negyedéves eredmények mellett azt is bejelentette, hogy stratégiai partnerségre lép a Foxconnal, az Apple ázsiai partnerével, amely többek között az iPhone-ok és iPadek összeszerelését végzi.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

-56%-kal estek a november végén zárult negyedévben a BlackBerry bevételei.
-Az előző negyedévi 1 milliárd dolláros leírást újabb 4,6 milliárd dolláros leírás követte.
-Átváltható kötvények kibocsátásának köszönhetően a cég készpénzállománya 3,2 milliárd dollárra emelkedett. Nettó készpénzállománya 2,2 milliárd, ami a piaci kapitalizáció közel 70%-át teszi ki.

Telekom részvényeket vett a bennfentes

Szabó János, a Magyar Telekom Nyrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese 2013. december 20-án 10 000 darab Magyar Telekom részvényt vásárolt 302 Ft/darab árfolyamon a Concorde Értékpapír Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével.

Kiszállt a Vagyonkezelő a Pannergyből

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől 1 675 745 (7,95%) darab Pannergy részvény került át a Nemzeti Eszközgazdálkodási Zrt-hez - áll a társaság BÉT közleményében.

2 milliárd dollárnyi adót fizethet Zuckerberg

Közel egymilliárd dollárt fizethetett ki tavaly Mark Zuckerbeg jövedelemadó gyanánt, ami a valaha volt legnagyobb adófizetési kötelezettség lehetett, eddig legalábbis - írja a CNBC. A Facebook alapítója tegnap közölte, hogy több mint 40 millió darab Facebook-részvényt értékesít, hogy teljesíteni tudja idei adófizetési kötelezettségét, ami felülmúlhatja a tavalyit, akár 2 milliárd dollárra is rúghat.

A Bitcoin lesz a globális monetáris rendszer alapja?

Az Overstock, egy nagy amerikai online kereskedelmi áruház is elfogadja jövőre a Bitcoint - írja a Financial Times, akinek erről a Patrick Byrne, a cég vezérigazgatója beszélt. Szerinte a jövő monetáris rendszerét a Bitcoinra építik.

Két leánybankjától is megszabadul a K&H tulajdonosa

Lezárta szerb leánybankjának értékesítését, és megállapodást kötött Antwerp Diamond Bank nevű érdekeltségének eladásáról is a KBC - közölte a belga pénzügyi csoport.

Lemondott a CIG felügyelőbizottsági tagja

A CIG Pannónia Életbiztosító közölte, hogy Preisinger Béla mind a társaságnál, mind a leányvállalat, CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-nél betöltött felügyelőbizottsági tagságáról lemondott csütörtökön.

Megkezdi a részvények transzferálását az ENEFI

Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. (korábbi nevén E-Star) bejelentette, hogy a csődegyezségi megállapodás korábbi végrehajtásában részt nem vett hitelezők részére meghirdetett póthatáridő eredményesen telt, a mulasztó hitelezők csaknem mindegyike eleget tett csődegyezségi megállapodásban vállalt kötelezettségének.

Megszólalt a guru a tapírról - Bika piacot vár

Dennis Gartman befolyásos nyersanyagpiaci hírlevélírót is meglepte a Fed szerdai döntése, amely szerint az amerikai jegybank visszavágja mennyiségi lazítási programját. A guru arra számított, hogy a nem kis feladatot a következő elnökre, Janet Yellenre hárítják. A mikulásrali szerint folytatódik, a dollárt longolni, a jent shortolni kell.

Újabb csúcsra ért a Dow Jones Index

A Fed tegnap bejelentette az egész világon nagy figyelemmel kísért lépését, viszonylag nagy meglepetést okozva megkezdte a taperinget. Az összesen havi 85 milliárd dolláros pénznyomtatási programot 10 milliárddal csökkentette. A hírre tegnap a dollár erősödött, és a részvénypiacok is emelkedtek. A mai kereskedés továbbra is a Fed tegnapi döntésének hatása alatt maradt, de vegyesen teljesítettek a piacok. Pedig kedvező makroadat is érkezett a tengerentúlról, a Philadelphiai Fed feldolgozóipari indexének értéke 5 ugyanis pontról 7 pontra emelkedett decemberben, miközben a konszenzus 6,5 pont volt. A kereskedés végére az új csúcsra futó Dow Jones Index tudott csak feljebb kapaszkodni tegnapi záróértékéhez képest, az S&P 500 és a Nasdaq veszített értékéből.

Harmadszor is elakadhat az amerikai rali

A piaci várakozások többségével ellentétben már szerdai ülésén bejelentette az eszközvásárlási program visszafogását a Fed, az első kamatemelésre viszont csak jóval 6,5% alatti munkanélküliségi ráta mellett kerülhet majd sor. Erre heves piaci reakciók alakultak ki világszerte minden eszközosztályban, a részvénypiacok többségében felfelé indultak. Ázsiában és az európai piacokon is 1% feletti emelkedéseket láthatunk, a hazai parkett viszont nem tudta kivenni részét a raliból, a Telekomon kívül nem láthattunk érdemben emelkedő részvényt. Az amerikai piacok stagnálással kezdhetik a csütörtöki kereskedést.

Okosháború: Öntudatra ébrednek a "rabszolgák"?

A technológia szektor nagyjai teljes gőzzel keresik a következő kitörési pontot, ami az innováció újabb lépcsőfokára emelheti az iparágat. Mindenki első akar lenni, ebben reménykedve pedig sorra dobnak piacra különféle okoseszközöket a gyártók, köztük olyanokat, amelyek elsőre inkább tréfának, mint a jövőt meghatározó trendnek tűnnek. Azonban nem csak a technológiai óriások, de a beszállítóik is próbálkoznak, sőt, van olyan "rabszolga", aki már be is előzte a nagyokat. Azt, hogy ezek közül melyik lesz végül életképes, csak az idő - és persze a fogyasztók - dönthetik el.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss GDP-adat: visszaesett a magyar gazdaság!
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.