Tőzsde

A Citi is tetemes összeget fizet korábbi szabálytalanságok elfeledtetéséért

Tegnap a Citigroup is beállt a sorba, és fizetett a két nagy állami tulajdonú amerikai jelzálogfinanszírozónak a válság alatt eladott jelzálogfedezetű értékpapírok szabálytalan értékesítése miatt - írja a Reuters. Összesen 250 millió dollárral feledtetik a cégekkel a szabálytalanságokat.

Tőzsdei eséssel indul az év

Tavaly a várakozásokat meghaladó mértékben emelkedtek a részvénypiacok, a fejlett országok tőzsdeindexei 15-25 százalékkal kerültek feljebb, nem csoda hát, hogy megérkeztek az első befektetők, akik zsebbe rakják a profitot. Az ázsiai tőzsdék esése után az európai tőzsdék is lefelé vették az irányt, a rossz hangulat pedig az amerikai részvénypiacokra is átragadt: 2008 óta most először fordul elő, hogy az S&P 500 esik az év első kereskedési napján, a Dow közel 140 pontot eset, szinte minden szektor gyengén teljesít.

Ezért érdemes most részvényt venni

Az amerikai részvénypiacok meredek eséssel indították 2014-et, úgy tűnik tehát, hogy igaza lesz azoknak az elemzőknek, akik óvatosságra intettek a részvényekkel kapcsolatban. A Bank of America elemzői azonban másként gondolják: szerintük pont a Wall Street-i stratégák pesszimizmusa miatt emelkedhetnek tovább a részvénypiacok, írja a Marketwatch.

Az OTP mentette meg a mundér becsületét

Az év végi kedvező befektetői hangulat ellenére az ázsiai régióban már az elbizonytalanodás jelei voltak tapasztalhatóak csütörtökön azt követően, hogy gyengébb adat érkezett a kínai feldolgozóiparból. Így nem csoda, hogy a kezdeti lelkesedés ellenére alábbhagyott a lendület Európában is, és a francia tőzsde vezetésével korrekció kezdődött. Ráadásul az amerikai tőzsdéken is profitrealizálásokat láthatunk annak ellenére, hogy a vártnál kedvezőbb adat érkezett az ország munkaerőpiacáról. A magyar tőzsde mindezek ellenére a keddi záróértéke közelében fejezte be a kereskedést, ami elsősorban az OTP erősödésének volt köszönhető.

Zsákolták az oroszok az aranyat

Az arany árfolyama tavaly az utóbbi 13 évben először esett, mintegy 28 százalékkal került lejjebb. A hanyatló árfolyam azonban csak tovább fokozta egyes jegybankok és bankok keresletét, az orosz pénzintézetek szinte megállás nélkül vásárolták a sárga nemesfémet.

Felvásárolhatják a Teslát

A Generál Motors már akár idén felvásárolhatja az elektromos luxusautó-gyártó vállalatot, a Tesla Motorst, erről a veterán kereskedő, Yra Harris beszélt a CNBC-nek adott interjújában. A Tesla felvásárlásával kapcsolatban már korábban is voltak találgatások, de több érv is az esetleges akvizíció ellen szól ezúttal is.

Reorganizációs hírek repítik a Synergont

A Synergon megkezdte a korábban felvásárolt és idő közben átértékelt vagyonelemek értékesítését. A cégcsoport vezetése döntött a működés racionalizálásáról, valamint egyes befektetési célú társaságok anyavállalatba történő integrálásáról is - áll a BÉT oldalán közzétett rendkívüli tájékoztatóban.

Ezek törhetik derékba a tőzsdék szárnyalását

Rendkívül jó évet tudhatnak maguk mögött a világ tőzsdéi, az amerikai részvénypiacot reprezentáló S&P 500 index 30%-kal került feljebb 2013-ban, ami historikus viszonylatban is kimagasló teljesítménynek számít. Bár a nagy befektetési bankházak az előttünk álló évre is jellemzően optimistán tekintenek, az alábbiakban néhány olyan tényezőt említünk meg, melyek potenciálisan elronthatják a jó hangulatot a tőkepiacokon.

Egyre pesszimistábbak a befektetők

Rendkívül jól sikerült az előző év a részvénypiacokon, a befektetők kockázati étvágya nem ismert határokat. A folyamatosan emelkedő részvényárfolyamok miatt az RSI mutató értéke 70 felé emelkedett, ami óvatosságra int. A befektetők bizonytalanok a folytatást illetően, ugyanis míg az AAII felmérése csökkenő, addig a chicagói eladási és vételi opciók növekvő optimizmusról árulkodnak.

Mosonyi: évek óta hiányzik a növekedési sztori a MOL-nál

A Forbes idei januári számában interjú jelent meg Mosonyi Györggyel, a MOL felügyelőbizottságának elnökével. Az olajiparban elismert szakembernek számító Mosonyi György kifejtette, a legfontosabb, hogy a MOL visszakapja a növekedési sztoriját, ami két éve hiányzik.

Egyre nagyobb hátrányban a Hyundai

A Hyundai és a KIA Motors egyre nagyobb versenyhátrányba kerül a japán riválisokkal szemben, melyek a jen gyengülésének áldásos hatását élvezve egyre nagyobb előnyre tesznek szert a nemzetközi piacokon az értékesítés területén. Részben erről, részben pedig az ennek hatására várhatóan bekövetkező szerény árbevétel növekedéséről beszélt Chung Mong-koo, a Hyundai cégcsoport vezérigazgatója évnyitó beszédében - írja a Reuters.

Menekülnek a német energiaszolgáltatóból

Mintegy 2 százalékos eséssel kezdték a mai kereskedést az RWE részvényei, miután piaci pletykák szerint a társaság vezérigazgatója tőkét tervez emelni.

Nehéz olajat kezdett el exportálni Kurdisztán

A Kurdisztáni Regionális Kormány (KRG) a napokban első ízben értékesített a Shaikan mezőn kitermelt nehéz kőolajból nagyobb mennyiséget a világpiacon - számolt be meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Reuters. Mint ismeretes a Shaikan mező operátora a Gulf Keystone, míg a MOL 20%-os részesedést birtokol.

Őrületes tempóban gazdagodnak a gazdagok - A Tesla atyja az év nyertese

A szárnyaló részvénypiacoknak köszönhetően számos kisbefektető számára igen jól sikerült a tavalyi esztendő. Az előző év azonban nemcsak a kisbefektetőknek jelentett vastag profitot, hanem a világ leggazdagabbjainak is. 2013-ban a világ 300 legvagyonosabb embere mintegy 524 milliárd dollárral növelték befektetései értékét, ami a teljes magyar éves GDP mintegy 4-szerese. Az év nyertese a Tesla első embere volt, akinek vagyona közel 2,5-szeresére nőtt.

Felvásárolja a Fiat a Chryslert

Szerdán véget ért a közel egy éves huzavona, miután a Fiat megvásárolta a Chrysler még nem nála levő részvényeit. Az olasz autógyártó az üzletet teljes egészében készpénzben bonyolítja le, új részvények nem kerülnek forgalomba - írja a reuters.com.

Rosszul indul az év a Samsungnak

Rosszul kezdődik az év a Samsung számára, a részvények közel 5%-os zuhantak a ma reggeli kereskedésben és négy hónapja nem látott mélypontra kerültek. A mai mélyrepülés mögött a negatív elemzői vélemények állhatnak, miszerint a won erősödése és a gyengébb marginok miatt akár csökkenhetett is a negyedévben a világ legnagyobb mobilgyártójának profitja. A Samsung hagyományosan közzéteszi előzetesen a főbb eredményszámait a negyedév zárása után nem sokkal, a befektetők ezt jövő keddre várják, így érthető, hogy előtérbe kerültek a cég profitkilátásai.

Érdekli, mi lesz 2014 nyerő befektetése?

A befektetők számára év elején az egyik legfontosabb kérdés, hogy mik lehetnek 2014 legnagyobb trendjei, mibe érdemes fektetni. Ezért a Portfolio.hu következő befektetői klubján arra a kérdésre keressük a választ, hogy merre érdemes tekinteni idén hozamvadászat céljából. Részvény vagy kötvény? Fejlett vagy fejlődő? És ha magyar eszközökben gondolkodunk: részvény, állampapír vagy esetleg a 2013-as év slágerterméke, a befektetési alap?

Ezekkel arattak a guruk

Egyik korábbi cikkünkben utána jártunk annak, hogy a csúcsról csúcsra járó részvénypiacok mellett a Wall Street-i nagyágyúknak milyen melléfogásokat hozott 2013. Bár ezek a pozíciók olykor igen tetemes veszteséget okoztak, azért többségüknek mégsem lehet oka panaszra, hiszen bőven akadtak olyan pozícióik is, melyeken óriásit kaszáltak. Lentebb ezek közül szemezgettünk.

Ezzel kaszálhattad a legtöbbet 2013-ban

Emlékezetes évet tudhatnak maguk mögött a piaci szereplők: többek között a rendkívüli jegybanki stimulusokról, a közel kezeleti feszültségről, az amerikai költségvetés körüli huzavonáról is emlékezetes marad 2013. Minden bizonytalanság ellenére a jegybankok nyújtotta likviditásbőség számos esetben mérsékelte a befektetők aggodalmait, így a befektetők többségének pénztárcája biztosan vastagodott. Azonban míg a nyugati részvénypiacokon megállíthatatlan volt a részvényárfolyamok ralija, addig az utóbbi több mint 1 évtized sztárbefektetésének bizonyuló arany rendkívül gyenge évet zárt. De lássuk mi is történt a piacokon 2013-ban.

Továbbra is tarol a Facebook a tengerentúlon

Az amerikaiak több mint kétharmada facebookol, de többségük nem csak egy közösségi oldalt használ - derül ki a Pew Research egy friss felméréséből. A LinkedInt a befolyásos férfiak, a Pinterestet a nők kedvelik.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.