Ezt gondolják az elemzők az OTP-ről
Sorra érkeznek az OTP gyorsjelentése után az elemzői értékelések, ezekből szemezgetünk.
Sorra érkeznek az OTP gyorsjelentése után az elemzői értékelések, ezekből szemezgetünk.
A második negyedéves gyorsjelentést követően Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese beszél a banknál látható folyamatokról.
Többször is kérték már Warren Buffett-et, hogy befektetési cégénél, a Berkshire Hathawaynél részvény felaprózást hajtson végre a magas árfolyamok miatt, ezt azonban a guru mindig visszautasította, és meglátása szerint ennek nyomán egy prémium befektetői szegmenset tudott megcélozni a papírokkal.
A vártnak megfelelő mértékű, brutális céltartalékot képzett az OTP a devizahiteles csomag miatt, és a sokak által várt ukrán goodwill leírásra is sor került, ennek megfelelően korábban nem látott mértékű veszteség keletkezett az OTP-nél. Ráadásul a kilátások sem túl biztatók: a menedzsment a korábban vártnál is nagyobb veszteséggel számol Ukrajnában, így összességében masszívan veszteséges lehet idén a bank. Egyre távolabbinak tűnik a régen várt fordulat az OTP-nél.
Pozitívumok
Optimista hangulatban telik az uborkaszezon kellős közepén a mai kereskedés Amerikában: kisebb pluszban járnak a legfontosabb részvényindexek. Az indexeket segíthette a Putyin orosz elnök által Krímben mondott békítő hangvételű beszéd is. Ma a vártnál gyengébb amerikai munkapiaci adat érkezett, ami a piac szerint esetleg csökkentheti a Fed korai kamatemelésének esélyét.
Hamburg karakán példáját követve, de egy másik, mondvacsináltnak tűnő indokkal betiltják az Uber taxiszolgáltatást Berlinben is - számolt be a Financial Times. Az amerikai cég értékét több mint 18 milliárd dollárra (4000 milliárd forint) taksálják, így ez a világ legnagyobb startupja, a taxisok lobbija azonban már másodszor tett keresztbe nekik a németeknél.
Megállapodás született az Irak kurdisztáni régiójában található Akri-Bijeel blokk mezőfejlesztési tervével kapcsolatban a természeti erőforrások miniszterével, a terv végső formáját a soron következő vezetői ülésen véglegesítik - jelentette be a Mol csütörtökön közleményben.
Csütörtökön este közzétette második negyedéves gyorsjelentését az FHB Jelzálogbank. A jelentés szerint a társaság 3,554 milliárd forintos adózott veszteséget ért el, ami 9,9%-kal nagyobb mínusz az elemzők által vártnál. A devizahiteles árfolyamrés elszámolása miatt képzett 4,7 milliárd forintos céltartalék nélkül nyereséges lett volna a hitelintézet.
Az első félévben a BTel bevételei továbbra is dinamikusan emelkedtek, elsősorban a nemzetközi terjeszkedés miatt.
Szerdán összességében jó volt a hangulat a nemzetközi piacokon, csütörtökön viszont már nem volt egységes irány Ázsiában és az irányadó nyugat-európai indexek is estek a kereskedés első szakaszában. Az amerikai nyitáshoz közeledve viszont javult a hangulat, a vezető nyugati tőzsdék már kivétel nélkül erősödnek. A magyar piac viszont gyengén teljesített, a tegnapi záróértéke alatt fejezte be a kereskedést.
Az OTP kénytelen volt saját maga adózott eredményt számolni a holnap hajnalban megjelenő gyorsjelentés konszenzusához. Hát, ilyet még tényleg nem láttunk.
Közel 154 milliárd forintos veszteségről számolhat be az OTP a pénteken hajnalban megjelenő második negyedéves gyorsjelentésben. A gigantikus mínuszt főként a devizahiteles csomag okozza, de a bank a hitelportfólió romlása miatt is jelentős céltartalékolást hajthatott végre.
A Mood's az FHB hosszú lejáratú betéteinek keddi leminősítése után szerdán a bank jelzálogleveleinek ratingjén is rontott - közölte a társaság.
Rendkívül jól teljesített a világ harmadik legnagyobb napelemgyártója a második negyedévben. A Canadian Solar nemcsak a menedzsment legoptimistább várakozását teljesítette felül a szállítások tekintetében, de új rekordot is állított fel. Az elemzői várakozások tükrében szintén jól sikerült a negyedév, sőt a menedzsment a folyó negyedévvel kapcsolatban is optimista. A részvények közel negyedével drágultak a tegnapi kereskedésben.
A ThyssenKrupp a vártnál erősebb harmadik negyedéves számokat tett közzé ma hajnalban: üzemi eredménye közel háromszorozódott több tényező együttes hatására és a tavalyi veszteség után idén pozitív szám született a nettó eredménysoron. Mindezeket figyelembe véve a menedzsment a korábbinál optimistább várakozásokat fogalmazott meg a szeptemberben záródó üzleti évükkel kapcsolatban.
Igor Szecsin, a Rosznyeft vezetője arra kérta az orosz kormányt, hogy kárpótolja a vállalatot a nyugati országok által kivetett szankciók miatt - írja a Reuters. Az orosz olajipari nagyvállalat nem kevesebb, mint 41,6 milliárd dolláros kompenzációt akar.
Több mint 2 százalékos eséssel kezdték az RWE részvényei a csütörtöki kereskedést, miután a társaság az előző év azonos időszakához és az elemzői konszenzushoz képest is csalódást okozott gyorsjelentésében.
Meglehetősen gyenge eredményekre számít a Cisco a menedzsment legutóbbi közlése szerint a folyó negyedévben, és további 6000 dolgozójától válna meg - írja a Reuters. A hálózati eszközöket gyártó társaságnál jelenleg is komoly stratégiai átalakulás zajlik.
A múlt héten a befektetők fókuszában az orosz-ukrán, a gázai és az iraki konfliktus állt, a rossz hírekre nagyot estek a tőzsdék. Az elmúlt napokban azonban már javult a hangulat, ma nem csak az európai, de az amerikai tőzsdék is felfelé araszolnak.
Bár az Egyesült Államok tőzsdéin jó a hangulat, az Amerikában kereskedett brazil részvények árfolyamai meredeken esnek, részben azért, mert az egyik brazil elnökjelölt repülőbalesetben elhunyt, az országban pedig nemzeti gyászt hirdettek ki.
Az Európai Unió gazdasági tevékenységeket osztályozó rendszere, a TEÁOR, jelentős változáson ment keresztül....
Az elmúlt években a vagyonbővülés és a technológiai fejlődés új utakra terelte a vagyonkezelést, de a generációváltás...
Az elektromos autók, laptopok és okostelefonok világában a kobalt egyszerre a technológiai fejlődés motorja és súlyos...
Hogyan lehet csalást leleplezni a tények ellenőrzésével? The post Ne dőlj be az ordas nagy kamunak! - ÍNSZE S2E11...
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Múlt héten robbant ki egy érdekes ügy a babaváró csoportban Múlt héten...
Az évtizedek óta viszonylag stabil világgazdasági rend az elmúlt bő tíz évben kissé megingott. A demokratikus...
Egy biztos: az áthúzódó hatásban Virovácz Péter szerint nem bízhatnak.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?