Tőzsde

Szeptemberben tőzsdére megy a Norbi Update!

Szeptemberben mehet tőzsdére Schóbert Norbert cége, a Norbi Update. A társaság az MNB engedély birtokában szeptember 8 és 26-a között tervezi a részvénykibocsátást. A kibocsátásra jegyzés keretében kerül sor, az előzetesen megállapított ársáv 920-990 Ft, a jegyzésre magán és intézményi befektetőket is vár a cég.

Hamarosan leáll a vásárlásokkal a Fed

Hamarosan véget érhet a jegybanki eszközvásárlások harmadik köre az Egyesült Államokban, a befektetőket pedig minden bizonnyal az érdekli elsősorban, hogy a program kifutása milyen hatással lehet majd a részvényárakra. Némi vizsgálódás után úgy tűnik, a jegybanki eszközvásárlások és a forgalomban lévő pénzmennyiség alakulása között laza a kapcsolat - ami elsőre talán meglepőnek tűnhet -, így elviekben a program lezárásának önmagában nem kellene erőteljes negatív piaci reakciókat eredményezni. Ezt a kimenetelt erősítheti az is, hogy a Fed a program lezárását követően egy darabig még szinten tarthatja az igen méretesre duzzadt mérlegfőösszegét, ami az utóbbi években nagyon szoros korrelációt mutatott az S&P 500 mutatóval.

Mégis hallgat az eBay a gurura?

Hónapokkal azután, hogy az eBay hevesen ellenkezett a PayPal leválasztása ellen, amit a híresen aktív befektető, Carl Icahn javasolt, felröppentek a hírek, hogy mégiscsak fontolgat hasonló lépést az internetes kereskedelmi cég. A hírre a társaság részvények közel 5%-ot emelkedtek a tegnapi kereskedésben.

Hasított az OTP és a MOL

A csütörtöki kereskedésben optimisták voltak a befektetők, a meghatározó nyugati indexek mérsékelten erősödtek. A hazai tőzsdén is jó volt a hangulat azt követően, hogy tegnap nem volt kereskedés a BÉT-en.

Bejelentették a történelem legnagyobb bankbírságát

A korábbi sajtóhíreknek megfelelő, 16,65 milliárd dolláros egyezséget kötött a Bank of America az általa évekkel ezelőtt megvásárolt Merrill Lynch és Countrywide Financial régi, jelzálogpiaci szabálytalanságai miatt az amerikai hatóságokkal. Az összeg csaknem 4000 milliárd forintnak felel meg.

Nyolchavi csúcson az optimizmus - Könnyen ráfázhatunk erre

Az elmúlt mintegy két hétben ismét lendületet vett az amerikai részvénypiacok menetelése, mely során újra történelmi csúcsok közelébe értek az indexek. Bár az RSI-indikátor még nem jelez túlvettséget, a mutató már közelíti ezt a szintet. Az általunk megvizsgált hangulatindikátorok is növekvő optimizmusról árulkodnak, az AAII által készített felmérés szerint a bullish válaszadók aránya nyolchavi csúcsra emelkedett. Mivel a szentiment mutatókat gyakran kontraindikátornak használják a befektetők, így a long pozíciók felvétele során érdemes óvatosnak lenni.

Ebben a vállalatban is nagy lehetőséget lát Carl Icahn

Nem pihen a neves aktivista befektető, és bár az elmúlt hónapokban több vállalattal kapcsolatba került, most egy újabb társaságot szemelt ki magának Carl Icahn. A guru a benyújtott dokumentumok szerint a második negyedév végén közel 8,5 százalékos részesedéssel rendelkezett az autókölcsönzéssel és lízingeléssel foglalkozó Hertzben.

Eladhatják a magyar Raiffeisent - Nagy az öröm Bécsben

Nincs terve a Raiffeisennek az ukrán vagy a magyar leánybank eladására, bár ezek a leánybankok folyamatos felülvizsgálat alatt állnak, és nincs kizárva, hogy egyszer eladásra kínálják őket - mondta a második negyedéves eredmény közzététele után Karl Sevelda, a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója. A Raiffeisen árfolyama jókora, 9%-os emelkedéssel fogadta eddig a mai nap híreit.

Csapdába kerültek a profi befektetők

Igen nehéz dolguk van a mostani környezetben a befektetési portfóliókat kezelő szakembereknek, amikor a stratégiai eszközallokációkról döntenek - hangsúlyozza a szakmában igen nagy tekintélynek számító Jeremy Grantham, a GMO Capital egyik alapítója. A probléma az, hogy egyrészt nincs olyan eszközosztály, ami az értékeltség alapján 5%-os reálhozamot tudna biztosítani az elkövetkező 7 évben, másfelől jó menedék terméket sem lehet találni, ahol ki lehetne várni, amíg a helyzet jobbra fordul.

A magyar reklámadó miatt szenved az RTL

Európa legnagyobb televíziós társasága, a német RTL lerontotta az idei évre vonatkozó előrejelzéseit, részben a Magyarországon kivetett reklámadó miatt. A cég részvényei több mint 6%-ot zuhantak a hírre.

Ilyen is van! - Büntetést kapott Warren Buffett

Közel 1 millió dollárra büntette meg az amerikai igazságügyi minisztérium Warren Buffett befektetési cégét, a Berkshire Hathaway-t, miután megszegte a jelentési kötelezettségeket egy építőipari vállalat részvényeinek megvásárlásánál - számolt be a Financial Times.

Jók a számok, szárnyal a Raiffeisen árfolyama

Egyelőre Putyin akciói és a magyar devizahiteles csomag sem ártott meg nagyon a Raiffeisennek. Az elemzők által várt 123 millió eurót jelentősen meghaladó, 183 millió eurós második negyedéves adózott eredményről számolt be csütörtökön reggel a Raiffeisen Bank International. Az osztrák bankcsoport negyedéves gyorsjelentésének fontosabb részletei:

  • A nettó kamatbevételek, a kereskedési eredmény, a céltartalék-képzés és az igazgatási költségek szintje is kedvezőbb lett a vártnál. A nettó eredmény 53%-kal magasabb az egy évvel korábbinál.
  • A bank megerősítette korábbi jelzését, miszerint idén stagnáló hitelezésre és 1,3-1,4 milliárd eurós hitelezési veszteségre számít.
  • A magyar leánybank 67 millió eurós, vagyis közel 21 milliárd forintos veszteséget ért el a második negyedévben.
  • Az orosz leánybank nyeresége (103 millió euró) még nőtt is az egy évvel korábbihoz képest, így a bankcsoport eredményének 56%-át adja. Ukrajna viszont (-10 millió euró) veszteségessé vált.

A kedvező számok hatására szárnyal az árfolyam: az első 5 perc után csaknem 6%-os emelkedést mutat szerdai záróértékéhez képest.

Korai még temetni a számítógépeket

Felemás negyedéves eredményekről számolt be a Hewlett-Packard tegnap, a piacok zárását követően, amire kismértékben esett az árfolyam a zárás utáni kereskedésben. A személyi számítógépek piacán azonban kedvező trendek rajzolódtak ki annak ellenére, hogy sokan már leírták a szektort.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

  • A várt 27 milliárd dollárral szemben 27,6 milliárd dolláros bevételt ért el a harmadik negyedévben a HP
  • Egy részvényre jutó eredménye az elemzői konszenzusnak centre pontosan megfelelt, 89 centre rúgott
  • A PC-üzletág meglepően jól teljesített, az értékesítések volumene és a bevételek is kétszámjegyű mértékben növekedtek

Ennyi volt a kínai és indiai aranyőrület?

A tavalyi második negyedévben több mint 20 százalékot zuhant az arany árfolyama. Az olcsóbb sárga nemesfém iránt akkor rendkívüli módon megugrott a lakosság kereslete. Az erős bázist és a relatíve stabil idei árfolyamot követően 2014. második negyedévében már jelentősen megcsappant a lakossági kereslet. Különösen a két meghatározó piacnak számító Kínában és Indiában volt számottevő a kereslet csökkenése. Mivel az ékszerek illetve az érmék és rudak iránti megcsappant keresletet, a jegybanki vételek csak részben tudták ellensúlyozni, így a globális aranykereslet az idei második negyedévben 16 százalékkal esett vissza a World Gold Council (WGC) adatai szerint.

A jó hírek tovább emelték az indexeket

A vártnál jobb ingatlanpiaci adat megadta az alaphangot Amerikában, a vezető részvényindexek 0,4-0,5%-os emelkedéssel zárták a keddi kereskedést. Szakértők szerint a befektetők kivártak a hét további részében várható, nagyobb jelentőségű eseményekre (például a Fed jegyzőkönyvre), az viszont mindenképpen pozitív, hogy most a geopolitikai kockázatok háttérbe szorultak.

Ma is az OTP vitte a prímet

A keddi kereskedésben is keresték a kockázatos eszközöket a befektetők, a vezető nyugati indexek mérsékelten erősödtek. Ebben a jó nemzetközi hangulatban itthon is vették a részvényeket, különösen az OTP papírjai teljesítettek jól.

Saját mutatójával riogat a Nobel-díjas közgazdász

Ismét megszólalt az amerikai részvénypiac árazásával kapcsolatban a Nobel-díjas közgazdász, Robert Shiller, aki a róla elnevezett mutató alapján kiemeli, a tőzsdék igen drágának tűnnek. Bár kétségtelen, hogy Shiller árazási mutatója nagy kedveltségnek örvend befektetői körökben, érdemes lehet azért több indikátort is megnézni, hogy reálisabb képet kapjunk a piacokról. Ezek alapján az látszik, hogy az értékeltségi mutatók többsége még mindig nincs veszélyes szinteken, pusztán emiatt tehát a befektetői aggodalom nem feltétlen megalapozott. Fontos persze hangsúlyozni, hogy a múltbeli átlagokkal való összehasonlítás komoly veszélyeket hordoz magában, főleg a mostani környezetben, amit a világ vezető jegybankjainak szokatlanul extrém politikája jellemez.

Elárasztanak mindent az okosórák, okoscipők, okoskarkötők

Nem véletlenül hallani szinte napi rendszerességgel okosórákról, okoskarkötőkről, okoscipőkről, a várakozások szerint ugyanis valóságos robbanás előtt áll a hordható készülékek piaca. A CCS Insight szakértői arra számítanak, hogy idén duplázódhatnak az eladások, 2018-ban pedig már több mint 130 millió darabot adhatnak el a készülékekből.

Zárva lesz szerdán a budapesti tőzsde

A magyar állam alapítására, valamint Szent István királyra emlékeznek országszerte szerdán, így holnap a Budapesti Értéktőzsde zárva lesz.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.