Tőzsde

Újabb áldozata van a kínai lassulásnak

Csaknem 5%-ot esett tegnap a kínai internetes kereskedelmi óriás, az Alibaba árfolyama, miután a társaság közölte, hogy a kínai gazdaság lassulása miatt a második negyedévben gyengébben alakul a forgalma, mint amire korábban számított. És nem az Alibaba az első, aki erre panaszkodik.

Csődközelben a legendás szörfmárka

Csődvédelemre készül a legendás sportruházati cég, az ausztrál alapítású Quiksilver, miután nem sikerült vevőt találni a vállalatra - írja a Business Insider. A lehetőségek között volt egy menedzsment kivásárlás is, de ez végül nem valósult meg.

Külföldön vásárolgatna Buffett

Keresi a felvásárlási lehetőségeket Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway, akár külföldi vállalatok is szóba jöhetnek. A milliárdos befektető vállalata nemrég bejelentette története legnagyobb akvizícióját, de még így is bőven marad készpénze vásárolgatni.

7 hír, amiről érdemes tudnod

Nagyot emelkedtek ma az ázsiai tőzsdék, a japán részvényeket azért vették, mert a miniszterelnök megerősítette, csökkentenék a társasági adót.

Két százalék feletti erősödéssel zártak az amerikai indexek

A három napos hosszú hétvége után töretlen jó hangulat uralkodott kedden az amerikai részvénypiacokon. A vezető részvényindexek 2,5 százalék körüli pluszokat könyvelhettek el, a General Electric részvények teljesítettek a legjobban a vállalatot érintő kedvező hírek miatt.

Délután még a Richtert is megtalálták

Bár Japánból és Kínából is a gazdaság lassulását jelző adatok érkeztek, az európai piacokon jó hangulatban folyt a kereskedés. A BUX azonban egész nap gyengén teljesített, miután a Mol-részvények a Kurdisztánból érkező hírekre jelentős eladói nyomás alá kerültek, és délután a Richter papírokat is adni kezdték.

Felhőkarcolót építenél? Ne most tedd!

Soha nem volt olcsó dolog felhőkarcolót építeni, de most különösen nem az, erről pedig az üveg drágulása tehet. A 2008-2009-es válságban számos gyárat leállítottak, így most, hogy ismét mindenki építkezik, nem tudnak lépést tartani a gyártók a kereslettel. Az üvegpanelek ára megugrott, és miután egy-egy felhőkarcoló építési költségeinek a negyedét adják, így több millió dollárral megdobja a beruházást.

Rossz híreket közölt Kurdisztánról a Mol

Friss híreket közölt Kurdisztán kapcsán mai közleményében a Mol, melyben kiemelik, hogy a legutóbbi kúttesztek alapján az Akri-Bijeel blokk geológiai potenciálja jelentősen csökkent. A Mol minimalizálta beruházásait a blokkban.

Jelentős céláremelés jött a Molra

Jelentős céláremelést hajtott végre a Molnál a Nomura, a társaság európai olajiparról közölt friss elemzésében a korábbi 10 500 forintról 14 000 forintra javította a Mol papírok fair érték becslését. Az ajánlás is javult ezzel párhuzamosan, a korábbi csökkentésről semlegesre.

9 hír, amiről tudnod kell ma reggel

Tovább esnek az ázsiai tőzsdék, mivel a kínai és a japán gazdaság zsugorodására utaló makroadatok jelentek meg.

Ezért lesz nagy a baj, ha egyszer megroppan az iPhone

Fontos napra készül az Apple, szerdán este ismét az amerikai cégre figyel a világ. A vállalat szeptember 9-én tartja következő termékbemutatóját, amin a várakozások szerint a legnagyobb attrakció a legújabb iPhone bemutatása lehet. De miért ennyire fontos ez a készülék a cégnek?

Még okosabb okostelefonokat akar az Apple

Újabb terület iránt érdeklődik egyre élénkebben az Apple, a legfrissebb hírek szerint a társaság ugyanis igen aktív toborzásba kezdett a mesterséges intelligenciát kutatók körében - írja a Reuters.

Ma megint csúnyán elbántak az olajjal

Hiába tartják ma az Egyestült Államokban a munka ünnepét, és tartanak zárva a részvénypiacok, az olaj piacán nem állt meg az élet, a Brent és a WTI típusú olaj árfolyama is több százalékot esett.

Évek óta nem volt ilyen nap a pesti tőzsdén

Annak ellenére, hogy az ázsiai tőzsdéken adták ma a részvényeket, az európai piacokon jelentős erősödéssel indult a kereskedés. A lendület azonban hamar tovatűnt, igaz így is a pénteki zárószintek felett folyt a kereskedés. Ma összességében csendes napja volt a befektetőknek, miután fontos adat nem érkezett, és az amerikai piacokon a munka ünnepe miatt nem volt kereskedés. Az alacsony aktivitás itthon is érezhető volt, a forgalom évek óta nem volt ennyire alacsony.

Kivonul Magyarországról a Tesco?

A Tesco 4 milliárd fontért eladja a dél-koreai üzletágát egy nemzetközi befektetői csoportnak. Az üzletre az után került sor, hogy a kiskereskedelmi vállalat az elmúlt 100 év legrosszabb üzleti évét produkálta tavaly. A befektetők ugyanakkor nem örülnek a portfóliótisztításnak, a leányvállalatért kapott összeg ugyanis kevesebb, mint amennyit előzetesen vártak a szakértők. Közben olyan értesülések is megjelentek, miszerint a kiskereskedelmi lánc lemond közép-kelet-európai egységeiről is.

Mol-INA: újra a bíróság előtt az egykori horvát kormányfő

Újrakezdődött Ivo Sanader volt horvát kormányfő pere a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében, amelyet azért kell megismételni, mert a horvát alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a korábbi ítéletet, és az ügyet visszautalta a zágrábi megyei bírósághoz - jelentette a horvát közszolgálati rádió (HRT) hétfőn.

Itt aztán tényleg beütött a válság!

Jelentősen elmaradt az idei első félévben az amerikai palaolaj kitermelő cégek üzemi cash flow-ja a beruházások szintjétől, ezzel a deficit szintje közel akkora már, mint a tavalyi egész évben. Az ágazat komoly kihívásokkal néz szembe, egyre több vállalati csőd és átstrukturálás jöhet - írja a Financial Times.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.