Tőzsde

Az energiacégek sem tudták megmenteni az amerikai tőzsdét

Az OPEC-ülést övező felfokozott várakozások miatt új történelmi csúcson nyitott az amerikai Dow Jones index, ez azonban a nap végére teljesen lenullázódott. Délután egy erősebb eladási hullám bontakozott ki, melynek következtében az S&P 500 összességében 0,3%-ot, a Nasdaq pedig 1,1%-ot esett.

Hivatalos: megszületett az OPEC-megállapodás!

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) bécsi ülésén döntenek a tagországok képviselői arról, melyik ország milyen mértékben csökkenti kitermelését, hogy azzal közelebb kerüljön az egyensúlyhoz az olajpiac, és stabilizálódjon az olajár. Az eseményről érkező híreket folyamatosan közöljük.

Fontosabb részletek

  • Szeptemberben megállapodtak az OPEC-tagországok arról, hogy csökkentik a kitermelésüket azért, hogy egyensúlyba kerüljön az olajpiac, az olajár pedig stabilizálódjon.
  • A mai bécsi ülésen a részleteket dolgozzák ki.
  • A cél az, hogy napi 32,5 millió hordó közelébe csökkenjen a szervezethez tartozó országok együttes kitermelése.
  • Az OPEC-tagországok ragaszkodnak ahhoz, hogy a szervezeten kívüli országok (elsősorban Oroszország) is csökkentsék a kitermelésüket.
  • A résztvevők optimista nyilatkozatai miatt több mint 8 százalékot emelkedett az olaj ára, és emelkedtek az olajcégek árfolyamai is.
  • Magyar idő szerint délután 5 körül hivatalosan is megszületett a megállapodás: 2008 óta először a termelés csökkentéséről döntött az OPEC, az elfogadott kvóta pedig a már korábban említett 32,5 millió hordó / nap lett, ami egyelőre 6 hónapra szól

Ingatlanos céget vásároltak Zsidayék több százmillió forintért

A Plotinus Holding Nyrt. rendkívüli tájékoztatása szerint a cég más befektetőkkel közösen megvásárolta az ORCO Development Ingatlanforgalmazó- és hasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság 100%-át. A Zsiday Viktor által irányított Plotinus a pontos vételi árat nem árult el, a tranzakció értéke 360-1800 millió forint közé tehető.

Megszólaltak az oroszok az OPEC-megállapodás után

Az orosz energiaügyi miniszter nyilatkozata szerint Oroszország "technikai nehézségek" miatt fokozatosan kívánja elérni a 300 ezer hordós termeléscsökkentést, arról azonban nem beszélt, hogy mégis milyen szintről történne ez a visszavágás. Ez pedig nem egy elhanyagolható részlet, lévén az orosz kitermelés az idén a Szovjetunió felbomlása óta nem látott csúcsra emelkedhet.

Felülteljesített a BUX

Az európai részvénypiacokon jó hangulatban telik a kereskedés a nap folyamán, ami főként az olajár emelkedésének köszönhető.

Fontosabb részletek

  • Ma ülnek össze Bécsben az OPEC-országok, hogy megállapodjanak a szeptemberben előirányzott termeléscsökkentés részleteiről, a megállapodás valószínusége azonban sokat csökkent az elmúlt napokban, az olajpiaci határidős árazások alapján már csak 30 százalék a valószínűsége, hogy lesz megállapodás a nagy olajkitermelő országok között.
  • A brit bankok ma teszik közzé a stressztesztjeik eredményéit, az első hírek már most is érkeznek, ezeket külön cikkben foglaljuk össze.

Új csúcson a Samsung

Úgy tűnik, hogy a befektetők már elfelejtették a Note 7-botrányt, a Samsung árfolyama ma új történelmi csúcsra emelkedett. A piacok abban bíznak, hogy változások jönnek a vállalati struktúrában és hogy további részvényesi készpénz-visszajuttatás lesz.

Milliókba fájnak a Lufthansának a sztrájkok

Eddig 75 millió euróba fájhattak a Lufthansának a sztrájkok - írja a német lap, a Bild a vállalattól és a pilóta szakszervezetektől származó információkra hivatkozva.

Három nagybank is elbukott a britek stressztesztjén

Ma tette közzé a Bank of England a brit bankokra vonatkozó stressztesztjének eredményeit, a friss adatok szerint a Royal Bank of Scotland (RBS), a Barclays és a Standard Chartered is elbukott a teszten - írja a CNBC.

Harminc vagy hatvan dollár lesz az olaj? - Ma kiderül

Ma ülnek össze Bécsben az OPEC-országok, hogy megállapodjanak az olajkitermelés visszafogásáról, a döntés jelentőségét jól mutatja, hogy optimális esetben akár több millió hordóval is csökkenthet a világ olajkitermelése napi szinten. A tét nem kicsi, kedvező esetben hamar 60 dollárig ugorhat az olajár, ha azonban nem sikerül megállapodni, 35 dollárig is leeshetnek az árak.

Új csúcson járt a Nasdaq

Eséssel kezdték a napot a vezető amerikai tőzsdék, de a kereskedés során felfelé araszoltak indexek, a Nasdaq új csúcsra is emelkedett.

Rákaptak a mobilos vásárlásra az amerikaiak

Csúcsot döntöttek az e-kereskedelem nem hivatalos amerikai ünnepén, a "Kiber Hétfőn" az online értékesítések. Több mint 12 százalékkal emelkedtek az eladások az előző év azonos napjához képest és mobilon is egyre többen vásárolnak.

Nem kell megijedni, venni kell a technológiai papírokat

Bár látványosan alulteljesítők voltak a technológiai papírok az amerikai elnökválasztás óta, nem kell leírni őket, sőt, ez inkább vételi lehetőséget teremtett a szektorban. A vállalatok ugyanis nem fogják felfüggeszteni a technológiai beruházásaikat - mondta el a Wells Fargo stratégája a CNBC-nek nyilatkozva.

Alulteljesítő volt a BUX

Többségében emelkednek a vezető európai részvényindexek a mai kereskedésben, míg az olaj ára esésbe kezdett.

A Google bekebelezte szinte az egész okostelefon-piacot

Idén gyakorlatilag megáll a globális okostelefon-piac növekedése - derül ki az IDC legfrissebb előrejelzéséből. Az iparági kutatócég becslései szerint 2016-ban összesen 1,45 milliárd darab okostelefont értékesíthetnek a világban, ami már kevesebb, mint egy százalékos növekedésnek felel meg az előző évhez képest.

Újabb figyelmeztető jel - Borulhat az olajmegállapodás

Holnap ülnek össze Bécsben az OPEC-országok, hogy megállapodjanak a szeptemberben előirányzott termeléscsökkentésről, a Goldman azonban figyelmezteti a befektetőket, hogy nem legyenek elrugaszkodott várakozásaik. A piaci árazások alapján a megállapodásnak mindössze 30 százalék körüli a valószínűsége, ha valóban nem sikerül megállapodni, az könnyen a 30 dollár körüli szintek közelébe lökheti megint az olajárat. Ez pedig értelemszerűen az üzemanyagárakban is csökkenést hozhat.

Nagy változások jönnek a Mol kútjain

A német Handelsblattnak adott interjút a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt, aki többek között kifejtette, a Mol újabb töltőállomásokat vásárolhat, a benzinkutak pedig a jövőben alternatív üzemanyagok mellett csomagfelvételi lehetőséget és car-sharing szolgáltatásokat is kínálhatnak.

Több ezer embert rak utcára a brit nagybank

A Standard Chartered, az Egyesült Királyság ötödik legnagyobb bankja a globális vállalati és intézményi üzletágának tizedét az utcára rakja a Reuters forrásai szerint, az elbocsátások a pénzintézet agresszív költségcsökkentési tervezetének részét képezik.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.