Tőzsde

Elszabadultak az indulatok a tőzsdéken a Draghi-beszéd után

A nap legfontosabb eseménye egyértelműen az EKB kamatdöntő ülése, amelynek eredményei kezdetben nagy csapkodást okoztak a részvénypiacokon. Ezt követően viszont heves emelkedést láthattunk, amely elsősorban annak lehet köszönhető, hogy az eszközvásárlási program kilenc hónappal, 2017 decemberéig meghosszabbításra került.

Visszafogja az olajtermelést Oroszország

Döntés született Oroszországban az olajcégekkel történt egyeztetések után a termelés visszafogásáról. Azzal kapcsolatban nem egyeztetnek, hogy ezért az olajcégeket valamilyen formában is kompenzálnák.

2000 milliárd dollárt mozgatott meg Trump a piacokon

Trump győzelme 2000 milliárd dollárt mozdított meg az elmúlt hónapban a globális tőkepiacokon, világszerte a tőzsdék kapitalizációja ennyivel nőtt, és nagyjából ez az az összeg, ami a kötvényekből kiáramlott.

Kiderült, nem csak a Deutsche Bank manipulálta az ezüst árát

Nyolc hónappal azután, hogy a Deutsche Bank megegyezett a hatóságokkal az arany és az ezüst árának manipulálási ügyében, kiderült, hogy olyan bankok is benne voltak az ezüst árával való játszadozásban, mint a UBS, az HSBC vagy a Bank of Nova Scotia - írja a Bloomberg.

Nem jutott dűlőre a lengyel állammal a Raiffeisen

Lezárultak az exkluzív tárgyalások a Raiffeisen Bank International (RBI) és a lengyel Alior Bank között a Raiffeisen lengyel leánybankjának, a Bank Polskának az eladásáról, az RBI közlése szerint nem jutott dűlőre az állami hátterű Aliorral - írja a Reuters.

Megvan, ki veszi meg az UniCredit leánybankját

Megegyezésre jutott az UniCredit a lengyelek második legnagyobb bankjának, a Pekaónak az eladása ügyében. A lengyel PZU biztosító és a lengyel állami pénzügyi alap, a PFR összesen 32,8%-os részesedést szereznek a bankban, 10,6 milliárd zloty értékben (mintegy 2,6 milliárd dollár) - írja a Reuters.

Túl vannak a legrosszabbon az olajcégek

A legrosszabbon túl vannak az amerikai energiacégek, legalábbis ezt állítja az S&P Global, mely rámutat, az utóbbi napokban megélénkültek a kötvénykibocsátások a szektorban. Ez utóbbi azt jelezheti, hogy a befektetők optimizmusa visszatért az energetikai eszközök iránt az OPEC-megállapodást követően.

Eladták a Rosznyeft közel 20 százalékát

A Kreml közölte, hogy a Glencore és a katari állami vagyonalap alkotta konzorcium megvásárolta a Rosznyeft orosz olajipari vállalat 19,5 százalékát. A tranzakció értéke 11,3 milliárd dollár.

Kicsattanó volt ma a hangulat Európában

Alapvetően jó a hangulat az európai tőzsdéken, a DAX például már több mint 150 pontot emelkedett. Szektorszinten a bankpapírok vezetik az emelkedést, miután több pozitív hír is érkezett a szektorból.

Új vezető a Masterplastnál

Új időszak kezdődik a Masterplastnál, a vállalat egy befektetői tájékoztató keretében jelentette be, hogy januártól új vezérigazgatója lesz a cégnek. A cég élére Piry László kerül, az alapítók a stratégiai munkában vesznek részt a jövőben. A cél a dinamikus növekedés beindítása.

Az eddigieknél is nagyobb költségcsökkentést jelentett be a Credit Suisse

A Credit Suisse a korábbi tervekhez képest további 1 milliárd svájci franknyi költségcsökkentést jelentett be, miután a romló piaci viszonyok veszélyeztetik a bank profitcélját. Egyelőre további elbocsátásokról nincs szó, de egyes hírportálok szerint a bank az eddigi hatezer dolgozó mellett további 1000-1300 embertől válhat meg - számol be a hírről a Reuters.

Amerikába menne az Apple fontos ázsiai partnere

Már korábban pletykáltak róla és most az érintett is megerősítette, hogy Amerikába vinné a gyártást az Apple egyik ázsiai beszállítója, a Foxconn.

Államosítják a világ legöregebb bankját

Olaszország kétmilliárd eurós részvénycsomagot tervez szerezni a partra vetett halként vergődő Monte dei Paschi di Sienában, amellyel átveszik a többségi tulajdont a világ legöregebb bankja felett. A Monte Paschi piaci alapú feltőkésítésének reményéről akkor mondtak le, amikor Matteo Renzi is lemondott a miniszterelnöki székről vasárnap.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Németország megdöntötte a húszéves tabut, egész Európa megérezheti a hatását
RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.