A Star Wars miatt ugrik a Walt Disney
Túl nagy izgalmakat nem láthatunk a világ tőzsdéin, azonban az egyedi részvények között azért még láthatunk nagyobb mozgásokat. A hazai tőzsde alulteljesítőként több mint fél százalékot esett.
Túl nagy izgalmakat nem láthatunk a világ tőzsdéin, azonban az egyedi részvények között azért még láthatunk nagyobb mozgásokat. A hazai tőzsde alulteljesítőként több mint fél százalékot esett.
A Banca Monte dei Paschi di Siena ma kezdi a frissen kibocsátott részvényeinek értékesítését, amellyel az államosítást akarják elkerülni.
A Richter bejelentette, hogy visszavonta egy saját fejlesztésű biohasonló készítmény törzskönyvezési kérelmét az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA).
Újabb 100 repülőgép vásárlásáról állapodott meg Irán az Airbus-szal azt követően, hogy a múlt héten 80 darab Boeing repülőgép vásárlásáról döntött. A cél, hogy a nemzeti légitársaság, az IranAir elöregedő flottáját lecserélje az állam.
Jack D. Schwager kivételes embereket szólaltatott meg 1991-1992-ben. Köztük volt Stanley Druckenmiller hedge fund menedzser, aki Soros György milliárdos befektetőre mentoraként tekint. Nem véletlen, hiszen 1988 és 2000 között Soros sikeres hedge fundját, a Quantum Fundot irányította. Magyar kiadásban most megjelent "A piac varázslói 2." című könyvben vele is olvashatunk interjút.
Jellemzően jó hangulatban telik a kereskedés a hét utolsó kereskedési napján, a piacokat nem nagyon rázta meg a Fed kamatdöntése. A magyar piac felülteljesítőnek számít főként a Mol papírjainak köszönhetően.
Nem halogatja tovább az állami bankmentést Olaszország: akár 15 milliárd eurót is kaphat a csőd szélén táncoló Monte dei Paschi di Siena és néhány kisebb bank, köztük a Banca Popolare di Vicenza és a Veneto Banca - értesült a Reuters. Az állami tőkeinjekcióról szóló rendeletet jövő csütörtökön fogadhatják el.
Hónapokkal azután, hogy a Wells Fargo 185 millió dolláros bírságot kapott, amiért engedély nélkül kétmillió számlát nyitott ügyfeleinek, eltörölte lakossági brókercégénél, a Wells Fargo Advisorsnál a hitelek értékesítése után fizetett bónuszokat.
Tovább növekszik Rupert Murdoch médiabirodalma. A Twenty-First Century Fox bejelentette, hogy megegyezett a Sky felvásárlásáról az igazgatósággal. A tranzakció értéke eléri a 14,6 milliárd dollárt. Ha a részvényesek és a versenyhatóság is jóváhagyja.
A pénzmosás elleni és a banktitokról szóló szabályok megsértése miatt 235 millió dolláros bírságot kell fizetnie a New York-i állami pénzügyi szabályozó hatóság részére az olasz Intesa Sanpaolónak - írja a Reuters. A szabálytalanságok nagy része több mint egy évtizede történt, a bírságot pedig a negyedik negyedéves eredménye terhére könyveli el a bankcsoport.
Nem sokáig hatott a Fed tegnapi jelzése, miszerint három kamatemelés is várható Amerikában, vagyis a vártnál nagyobb lesz a monetáris szigor. Győzött a Donald Trump elnökké választása miatt kitört eufória, így tovább szárnyalnak a tőzsdék. A Dow végül így is megállt a bűvös 20 000 pontos szint alatt.
A tőkehelyzet javításának jegyében újabb érdekeltségben csökkent a Raiffeisen részesedése: 17,64%-nyi Uniqa-részesedésétől vált most meg a Raiffeisen Zentralbank.
A vártnak megfelelően kamatot emelt tegnap az amerikai jegybank, mely ugyanakkor a piac által vártnál több szigorítással számol 2017-re. Az európai tőzsdék jellemzően emelkednek csütörtökön és az amerikai tőzsdék is felfelé korrigálnak a tegnapi esés után.
Minden évben kitört itthon legalább egy botrány. Közös jellemzőjük az emberi hiszékenység és mohóság volt. Tribuszerné és a karcagi Bróker Marcsika üzelmeiben, a bombasztikus biogiliszta üzletben, az aranyhamisítási skandalumban vagy a Quaestor-botrány során emberek ezrei vesztették el pénzüket, megtakarításaikat. Ezeket a történeteket dolgozza fel részletesen a "25 év, 25 nagy átverés" című könyv. Külön érdekes fejezete a kiadványnak L. G. sztár bróker bukása és annak magyar tőkepiacra gyakorolt következményei.
Drámai változások zajlanak a gyógyszeriparban, olyan új innovatív irányok hódítanak, mint a biológiai gyógyszerek, a személyre szabott orvoslás, a genomika, valamint a ritka betegségek kezelésére szolgáló "árva" gyógyszerek. Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Richter orvostudományi igazgatójával, aki jelezte, a társaság a Cariprazine-nal már egyértelműen az új trendekhez alkalmazkodik.
Produktív volt a Szilícium-völgy nagyágyúnak tegnapi találkozója a leendő amerikai elnökkel - mondta el az egyik résztvevő, Jeff Bezos, az Amazon alapítója. Mint ismeretes, Donald Trump behívatta magához a Trump Towerbe a legnagyobb technológiai vállalatok vezetőit, hogy még a januári beiktatása előtt szorosabbra fűzze a kapcsolatokat. Ami eddig nem volt felhőtlen, tekintve hogy Trump előszeretettel "szólt be" korábban többüknek.
A piaci értesülések igaznak bizonyultak, a Mol bejelentette, hogy többségi részesedést vásárolt az OT Industries nevű cégcsoportban. A vételárról nem esett szó a közleményben.
Újabb hatalmas adatlopás derült ki a Yahoo-nál, ezúttal több mint egy milliárd(!) felhasználó érintett, ami minden idők legsúlyosabb adatlopása a világban. E-mail-címek, születési dátumok, titkosított biztonsági kérdések kerültek illetéktelenek kezébe. Az eddigi csúcstartó is a Yahoo volt a világon a 2014-es botránnyal, amikor félmilliárd ügyfél adatait lopták el. A történet azért érdekes, mivel éppen eladás alatt áll a Yahoo internetes üzletága és így a vevő könnyen lehet, hogy lealkudja az árat.
Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek...
Abszurd, hogy a világ egyik legfejlettebb és legerősebb országa egy válságos időszakban azzal legyen elfoglalva, hogy...
A magyar KKV-k előtt új lehetőség nyílik: egy friss tőkeprogram segítségével most még könnyebben valósíthatnak...
A magyar KKV-k előtt új lehetőség nyílik: egy friss tőkeprogram segítségével most még könnyebben valósíthatnak...
Nem új gyárakra van szükség, hanem olyan gyárakra, ahol több pénzt kereshetnek a magyar munkavállalók - mondta Szabó...
A nagy válságokhoz általában új, korábban nem látott problémák vezetnek. A gazdasági döntéshozók éppen ezért...
Mi érdemes tenni ebben a helyzetben?
Az elkövetkező időszakban sok termékről fog még kiderülni, hogy mikro- és nanoműanyagok vannak bennük.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?