Tőzsde

Zuhanórepülésben a kriptobányász cégek árfolyama

Zuhanórepülésben a kriptobányász cégek árfolyama

Nagyot esett a kriptobányász cégek részvényárfolyama, miután az amerikai tőzsdefelügyelet kedvező döntése után a bitcoin árfolyama is lefordult. Volt honnan esni, ugyanis a bányászcégek voltak 2023 nagy nyertesei a tőzsdéken.

Vegyes zárás Amerikában

Vegyes zárás Amerikában

A hét első felében leginkább csak iránykeresés volt jellemző a tőzsdéken, azonban tegnap megérkezett a felpattanás az USA-ban, amelyet az ázsiai tőzsdéken is emelkedés követett, elsősorban a japán piac vezetésével. A javuló nemzetközi hangulat az európai piacokat sem kerülte el, a kontinens vezető részvényindexei a nap első felében határozott emelkedést mutattak, azonban a vártnál rosszabb amerikai inflációs adat hatására elindult a hangulatromlás. Az Egyesült Államokban vegyesen zárult a kereskedés csütörtökön.

Történelmi zárócsúcsot állított be a BUX

Történelmi zárócsúcsot állított be a BUX

A vártnál gyengébb amerikai inflációs adatot követően lefordultak a nemzetközi indexek, a magyar piac viszont szembement ma a rossz hangulattal, elsősorban az OTP jó teljesítményének köszönhetően, sőt, új történelmi zárócsúcsot is beállított a BUX index.

Újabb kriptoőrület kezdődhet a történelmi bejelentést követően - Jöhetnek az új csúcsok?

Újabb kriptoőrület kezdődhet a történelmi bejelentést követően - Jöhetnek az új csúcsok?

Hosszas várakozás után szerda este végre elfogadásra került az első bitcoin ETF. A befektetőknek ugyan közel fél éve volt beárazni a döntést, de a bejelentés vízválasztónak bizonyulhat az ipar számára, így egy igencsak izgalmas időszak elé nézünk a kriptovaluták piacán. A Portfolio is végig követte az eseményeket, most pedig azt is megnéztük, hogy mit mutatnak a grafikonok. Meddig emelkedhet még a bitcoin? Valóban az ethereum ETF lehet a következő nagy durranás?

Már nem az Apple a világ legértékesebb cége

Már nem az Apple a világ legértékesebb cége

A Microsoft megelőzte az Apple-t a világ legértékesebb vállalataként, miután az iPhone-kereslettel kapcsolatos aggodalmak negatívan hatottak utóbbi árfolyamára.

Mutatunk öt baromi olcsó befektetést

Mutatunk öt baromi olcsó befektetést

A dagály az összes hajót megemeli, és most dagály van a tőzsdéken, a jó hangulat pedig felfelé húzhatja az elfeledett, nehéz sorsú, nyomott árazású részvényeket is. Mutatunk néhány példát olyan papírokra, amik elképesztően alacsony árazási szorzón forognak.

Indul az energiamegtakarítások tőzsdei kereskedelme Magyarországon

Indul az energiamegtakarítások tőzsdei kereskedelme Magyarországon

A CEEGEX Zrt. földgáz-piaca mellett 2024-től új tőzsdét indít. Az első negyedévben induló hazai EKR (Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer) szervezett piac lehetőséget teremt a hitelesített energiamegtakarítások tőzsdei kereskedelmére, egyúttal az energiahatékonysági kötelezettségek teljesítésére. A tőzsdéhez való csatlakozás lehetősége megnyílt, az első felhasználói tesztekre is le lehet már adni a jelentkezést - tájékoztatta a Portfoliot a CEEGEX Zrt.

Újabb leépítés jön az Amazonnál

Újabb leépítés jön az Amazonnál

Egy, az alkalmazottaknak küldött belső levélből kiderült, hogy az Amazon több száz dolgozóját fogja elbocsátani streaming és stúdió részlegéből, miután az elmúlt két évben végrehajtott elbocsátást meghosszabították - számolt be a Reuters.

Történelmi győzelmet aratott a kriptoipar - Merre tovább innen?

Történelmi győzelmet aratott a kriptoipar - Merre tovább innen?

Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) szerdán jóváhagyta a bitcoin árfolyamát követő első spot tőzsdén kereskedett alapokat (ETF), ami vízválasztónak tekinthető a kriptopénz-iparág számára, amely már több mint egy évtizede próbálkozik az ilyen termékek bevezetésével. A bejelentés több szempontból fontos, egyrészt masszív tőkeáramlás indulhat a bitcoinba, másrészt az eset precedenst teremthet és más innovatív kriptotermékek előtt is megnyitja az utat - ezt már el is kezdte árazni a piac.

Történelmi csúcsközelben zárt az S&P, hasított a Magyar Telekom

Történelmi csúcsközelben zárt az S&P, hasított a Magyar Telekom

Szerdán 34 éves csúcsra szárnyalt a japán Nikkei részvényindex, miközben Európában vegyesen alakultak a főbb indexek, az Egyesült Államokban pedig óvatos optimizmus uralkodott a csütörtöki kulcsfontosságú amerikai inflációs adatok előtt. Már ez is elég volt ahhoz, hogy fél százalék körüli emelkedés nyomán történelmi csúcs közelében zárjon az S&P 500 részvényindex. A befektetők holnap azt próbálják majd kitalálni a decemberi inflációs adat alapján, hogy hány Fed kamatvágás férhet majd bele idén, és ez mozgatja majd a piacokat. A magyar tőzsdén már szerdán voltak jelentős izgalmak: az OTP és a Magyar Telekom részvényei hasítottak, utóbbi 5% feletti pluszban zárt.

Egy újabb jel, hogy a kriptósok bombahírnek örülhetnek nemsokára

Egy újabb jel, hogy a kriptósok bombahírnek örülhetnek nemsokára

A CBOE tőzsdeüzemeltető honlapján szerdán közzétett értesítések szerint több kibocsátó spot bitcoin tőzsdén kereskedett alapjával (ETF) csütörtökön kezdődik a kereskedés - írja a Reuters. Ugyanakkor a CBOE szóvivője azt mondta, hogy a tőzsde jelenleg még mindig az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) jóváhagyására vár a spot bitcoin ETF-ek esetében. Frissítés! Ez a jóváhagyás kevéssel cikkünk megjelenése után meg is érkezett: a SEC egyszerre 11 spot bitcoin ETF-et hagyott jóvá, így ezekkel már holnap valóban meg is indulhat a kereskedés.

A nagypapírokon túl is van élet a tőzsdéken - Mibe érdemes fektetni?

A nagypapírokon túl is van élet a tőzsdéken - Mibe érdemes fektetni?

Már a tavalyi év vége felé is sokasodtak azon vélemények, melyek szerint a kamatcsökkentések legnagyobb nyertesei valójában nem a nagypapírok, hanem sokkal inkább a kisebb piaci kapitalizációjú részvények lehetnek, az optimizmus pedig az újév elején továbbra is kitart. A Goldman Sachs stratégái ráadásul most azt is elmondták, hogy ezen részvények közül kik lehetnek az igazi nyerők az idei évben, mi pedig megnéztük, hogy milyen hozammal is kecsegtethetnek az említett papírok.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.