Az elemzői várakozásokat felülmúló negyedéves nyereségről számolt be a Microsoft negyedik negyedéves gyorsjelentésében, mégis több mint 5 százalékot esett az árfolyam a számok publikálását követően a zárás utáni kereskedésben, amit végül az fordított meg, hogy a gyorsjelentést követő tájékoztatón optimista bevételvárakozásokat fogalmazott meg a menedzsment.
Hétfőn drámai eseménynek lehettünk szemtanúi az amerikai részvénypiacokon, miután a nap elejei látványos eladási hullámot követően a befektetők erőteljesen elkezdték vásárolni a technológiai vállalatok részvényeit is. Az elemi erejű felpattanás 2008 óta nem látott fordulatot hozott Amerikában – számolt be az amerikai CNBC.
68,7 milliárd dollárért, vagyis jelenlegi árfolyamon közel 21 600 milliárd forintért vásárolja fel a Microsoft a világ egyik vezető videójáték-gyártóját, az Activision Blizzardot. A tranzakció után a Microsoft lesz a világ harmadik legnagyobb játékgyártó vállalata, és öles léptekkel halad afelé, hogy saját metaverzumot építsen.
Sokáig a technológiai szektor, azon belül is a legnagyobb, Big Tech vállalatok részvényei voltak a legfontosabb vezető réteg az amerikai és a globális részvénypiacon. Bár a legszélesebb körben figyelt indexek még az idei év elején is képesek voltak új mindenkori csúcsokra mászni, nagyon sok ismert papír a szektorból erre nem volt képes. Pedig közép- és pláne hosszútávon nélkülük nehezen elképzelhető a trend folytatódása. Már csak azért is, mert a világ tíz legnagyobb értékű vállalatából hét (megítéléstől függően a Tesla-val együtt akár nyolc) közülük kerül ki. Ezeket néztük meg a technikai elemzés szemszögéből.
Csukjuk be egy pillanatra a szemünket, és képzeljük el a metaverzumot! Egy olyan virtuális világot látunk, ahol… Ne is folytassuk. EGY világot látunk, pedig nem egy van, vagy lesz belőle, hanem számtalan, és ezek közül a nagyobbak valószínűleg nem is fognak kapcsolódni egymáshoz. Hogy miért? Aki látott már iPhone-töltőt, az tudja, kizárt, hogy az Apple – ha egyszer kedve lesz metaverzumot fejleszteni – másokkal közösködjön, de egy Facebook-Google együttműködés is nagyon nehezen képzelhető el, egy kínai-amerikai bigtech kooperáció pedig soha nem látott magas odds-szal menne a fogadóirodáknál. Az üzleti logika azt diktálja, hogy a nagy tech cégek külön-külön fejlesszenek virtuális platformokat, ennek pedig akár a felhasználók is lehetnek a nyertesei, a verseny jobb digitális világokat, gördülékenyebb felhasználói élményt eredményezhet, cserébe nem lesz átjárhatóság a világok között. Vagy mégis? Sokan fejlesztenek decentralizált, interoperábilis világokat, léteznek is már ilyenek, ha elérik a kritikus felhasználói tömeget, akkor nehéz lesz őket megállítani. A metaverzum(ok)ról szóló cikksorozatunk első részében arról írtunk, mi is az a metaverzum, a második részben most azt foglaljuk össze, milyen metaverzum-szerű platformok léteznek.
A technológiai részvények nagyot estek az elmúlt időszakban, mivel a Federal Reserve politikaváltása a kamatlábak jelentős emelkedésére vonatkozó várakozásokat támasztotta alá. Az ilyen esetekben kétféle módon szoktak általában reagálni a befektetők: pánikba esnek, és eladnak az eső piacon, vagy kihasználják a kínálkozó lehetőségeket és elkezdeni vételi lehetőségek után kutatni. Ha valakinek buzog a kockázatvállalási kedv, akkor érdemes lehet megnéznie az alább szereplő listát, melyben olyan nagy kapitalizációjú technológiai részvények szerepelnek, amelyek legalább 20 százalékot estek az 52 hetes napon belüli csúcsukhoz képest.
A Fed héja hangvételű jelzésének és az amerikai államkötvényhozamok emelkedésének legnagyobb elszenvedői a növekedési részvények, azon belül is a technológiai papírok. A szektornak a 2008-as pénzügyi válság óta nem volt olyan rossz évkezdete, mint az idei.
A fenntartható és felelős vállalatirányítás, a környezeti szempontok figyelembevétele a vállalati menedzsmentben kulcsfontosságú csatatér a globális felmelegedés és a klímakatasztrófa elkerülése érdekében vívott harcban. Az ESG-trend Magyarországon is megjelent, a zöld szemlélet terjedésének motorját a bankok jelenthetik. A pénzintézeteknél a szabályozói ösztönzők és elvárások mellett az üzleti lehetőségek is egy irányba hajtják a piacot.
Jellemzően optimista a 2022-es évre Bill Gates, de van azért néhány dolog, ami aggodalomra ad okot véleménye szerint – idézi a CNBC a Microsoft alapítójának blogposztját.
Jim Cramer, a CNBC műsorvezetője hétfőn azt mondta, hogy szerinte a befektetőknek ki kellene használniuk a FAANG részvények és a Microsoft technológiai óriáscég részvényeinek közelmúltbeli esését.
A Microsoft olyan specifikus iparági szereplőket fog megcélozni új termékeivel, amelyek eddig le voltak maradva a korszerű szoftverek implementációjában.
Egy ország jövőjét meghatározó kérdés, hogy hol tart a digitális átalakulás folyamatában. Időnként fontos ennek a folyamatnak az adatalapú reprezentációja is, hogy látszódjon milyen területeken tapasztalható lemaradás, vagy éppen milyen erősségekre lehet építkezni a digitális versenyképesség fokozása érdekében. A Micsosoft által összeálított Digital Futures Index, amely publikus adatokra építkezik, is ezt a célt szolgálja. A felmérés szerint Magyarország régiós átlagon felül teljesített a digitális infrastruktúra szempontjából, és ez vonzó célponttá teszi a digitális nomádok, vagyis a külföldről érkező online vállalkozók körében is.
A bankszektorban a nemzetközi verseny éleződik, a globális trendek betörnek Magyarországra is, a hazai bankok digitális transzformációja pedig ezzel párhuzamosan egyre jobban felpörög, ám a folyamat felgyorsításához az adatvezérelt vállalati kultúrának is teret kell nyernie. Az adatvezérelt kultúra még nem alakult ki, és adat nélkül nincs AI, nincs gépi tanulás – véli Jósvai Tamás, a Microsoft pénzügyi szolgáltatásokért felelős közép-kelet-európai igazgatója. Jövő heti Global Trends in Banking ingyenes online konferenciánk előadójával a globális banki trendekről, ESG-ről, a bankok digitális transzformációs stratégiájáról beszélgettünk.
Még nem is értünk a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon végére, de a világ legértékesebb tőzsdei cégeinek rangsorában máris komoly átrendeződéseket lehet megfigyelni. Az Apple például hosszú ideje először veszítette el az első helyét, míg a Tesla brutális növekedést követően magabiztos pozíciót harcolt ki magán az 1000 milliárdos klubban. Látszik persze az is, hogy nem csak a gyorsjelentésekről szól minden, hiszen az Nvidia a jelentési szezon kezdete óta úgy nőtt 44 százalékot, hogy csak két hét múlva fogja közzétenni legfrissebb számait.
Ha azt hiszed, hogy a Facebook jövőképében szereplő metaverzum csupa játék és kacagás lesz, akkor nagyot tévedsz. Dolgozni is lehet majd benne, amire a Microsoft már készül a saját, üzleti felhasználású termékeivel és ez közelebb van, mint gondolnád, az első alkalmazások akár pár hónapon belül elérhetőek lehetnek – írja a Bloomberg.
A Microsoft hagyományos alkalmazásaiból - például a Teamsből - is elérhető Loop a munkahelyi kollaboráció elősegítése céljából jött létre. A világ legértékesebb vállalata, úgy tűnik, növelni szeretné az Office csomag előfizetői számára nyújtott értéket, akik a következő évtől megemelt havidíjak mellett vehetik majd igénybe a szolgáltatást.
Pénteken a Microsoft megelőzte az Apple-t piaci kapitalizációban, vagyis a világ legértékesebb cége lett. Az ok az almás cég vártnál gyengébb gyorsjelentése.
Emelkedik a Microsoft árfolyama a nyitás előtti kereskedésben az amerikai szoftveróriás harmadik negyedéves gyorsjelentésére reagálva, miután az időszaki bevétel és a profit is felülmúlta az elemzői konszenzust és a folyó negyedévre optimistább a menedzsment, mint az elemzők.
A Microsoft ügyfélbiztonságért felelős igazgatója szerint a Nobelium nevű hackercsoport áll a globális IT-ellátási láncot ért támadások mögött, a módszereik pedig ugyanazok, mint a legutóbb: a hackerek adathalász technikákat alkalmaznak, hogy megkaparintsák a felhasználók jelszavait.