Februártól indul az MNB honlapján az az elektronikus felület, amelyen keresztül bárki lekérdezheti anonim módon a brókercégénél vezetett számlájának egyenlegét. A jegybank korábbi közlése szerint az adatokat első körben januárra tudjuk majd lekérdezni, tudtunkkal már vannak is olyan szolgáltatók, amelyek elkezdték tájékoztatni ügyfeleiket a változásokról.
Pénzügyi csúcs Budapesten: idén harmadik alkalommal rendezi meg az MNB a LAMFALUSSY LECTURES szakmai konferenciát. Az évente egy alkalommal rendezendő esemény célja az, hogy olyan prominens előadók látogassanak Magyarországra, akik a globális gazdaságpolitikát, ezen belül kiemelten a monetáris politikát és a pénzügyi rendszert érintő aktuális kérdésekről formált nézeteiket osztják meg egymással és a szakmai közönséggel.
Harmadával több hitelt, ezen belül másfélszer annyi lakáshitelt vett fel a magyar lakosság 2015-ben, mint egy évvel korában. A lakosság tartozása így is folyamatosan csökken, és az MNB friss adatai alapján a vállalati hitelpiac is tovább zsugorodott decemberben a Növekedési Hitelprogram év végi hajrája ellenére. Az MKB megtisztításának is "köszönhető", hogy immár több betétük van a magyar bankoknál a cégeknek, mint hitelük. Decemberben lezárult az autóhitelek forintosítása is, így a lakossági devizahitelek kora tényleg véget ért Magyarországon.
Ugyan decemberben jelentős mennyiségű állampapírt adtak el a magyar bankok, de így is a pénzügyi szektor volt a 2015-ös átrendeződés egyik főszereplője, hiszen több mint 1700 milliárd forinttal nőtt az állományuk. A másik nagy vásárló a lakosság volt, mely szintén több mint ezermilliárddal növelte befektetését magyar állampapírban. Közben viszont a külföldiek - elsősorban a Franklin Templeton - folyamatosan adták el magyar kötvényeiket.
A kkv-hitelezés jelentősen emelkedni fog az idén, a monetáris politikai eszköztár finomhangolása szükség esetén a kamatfolyosó eltolásával folytatódhat - mondta Nagy Márton, az MNB alelnöke egy mai háttérbeszélgetésen.
Elutasította tegnap a cégbíróság az FHB Jelzálogbank december 28-ai tőkeemelésének bejegyzését. A folyamatot mind tartalmi, mind formai szempontból megfelelőnek találta az intézmény, kizárólag az Alapszabály módosításához a jelzálogbank által benyújtott MNB engedélyt kifogásolta - írja rendkívüli közleményében az FHB Jelzálogbank.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) első hitelezési feltételhez kötött kamatcsere tenderén a meghirdetett 200 milliárd forint több mint háromszorosa, 618 milliárd forint volt a bankok kereslete - közölte csütörtökön a jegybank. A jó hírre azonnal nagyot esett a hároméves kötvényhozam a másodpiacon.
Ahogyan arról korábban már írtunk, a nyugdíjbiztosítások és a befektetési életbiztosítások után a biztosítóknak ez évtől közzé kell tenniük a hagyományos megtakarítási életbiztosítások teljes költségmutatóját is egy friss jegybanki rendelet szerint - emlékeztet a jegybank mostani közleményében.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda közlése szerint február 21-ig kell dönteni a Golgota védetté nyilvánítása miatt indult hatósági eljárásban - tudta meg a Magyar Idők. A végső döntést a Forster Központ elnöke hozza majd, ezzel kapcsolatban Pákh Imre úgy fogalmazott, hogy meg lenne lepve, ha meglepődne az eljárás végén.
Közzétette makroprudenciális stratégiáját ma az MNB. Ennek az a lényege, hogy meghatározza, milyen politikával és konkrét intézkedésekkel mérsékli a jegybank a magyar pénzügyi rendszer nagy részét érintő, túlzott mértékű kockázatokat. A jegybank sajtótájékoztatóján kiderült: az MNB gondolkodik a nem teljesítő lakossági hitelek problémájának kezelésén, de egyelőre az előkészítési fázisban járnak.
Több tényező is azt indokolta, hogy a jegybank ma nem változtatott az alapkamaton, elemzők szerint nem várható, hogy a Monetáris Tanács következő ülésén kamatot csökkentene.
A várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az alapkamatot a jegybank, így az irányadó három hónapos betét kamata holnap is 1,35%.
Az új biztosítási törvény változása nyomán a biztosítóknak januártól közölniük kell ügyfeleikkel a megtakarítási életbiztosítási termékek teljes költségmutatóját, s hosszabbítaniuk kell panaszfogadási célú nyitvatartási idejüket. A többes ügynökök ezentúl a függő biztosításközvetítők körébe tartoznak, az esetlegesen felszámolás alá kerülő biztosítóknál pedig - a gyorsabb kifizetések előkészítésére is - a felszámolónak napokon belül tájékoztatást kell adnia a folyamat megindultáról. Bővült a jegybank biztosításfelügyelési eszköztára is - hívja fel a figyelmet sajtóközleményében a Nemzeti Bank.
Várhatóan nem változtat az irányadó kamatszinten délutáni kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank - vélik egységesen a Portfolio által megkérdezett elemzők. Az általános vélekedés szerint 2017. decemberig a jelenlegi 1,35%-on maradhat az alapkamat, összhangban az MNB tartósan alacsony kamatszintekre irányuló kommunikációjával. Ugyanakkor a december óta tovább eső olajár, illetve az Európai Központi Bank által lehetőségként belengetett újabb lazító intézkedések bekavarhatnak a képbe.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Értéktár programjának keretében megvásárolta Abraham van Beijeren "Csendélet gyümölccsel, tenger gyümölcseivel és értékes edényekkel (1654)" című festményét. A holland aranykor egyik kiemelkedő festőjének alkotása Nemes Marcell gyűjteményének darabja volt 1910-ig, amikor a gyűjtő eladta. A festmény jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában látható - áll az MNB közleményében.
Egyetlen negyedév alatt eladta magyar állampapír-kitettségének negyven százalékát a Franklin Templeton amerikai befektetési alap, melynek már mindössze 4,5 milliárd dolláros állománya van Magyarországon - derül ki a cég friss portfóliójelentéseiből. Az adatok szerint a forint- és a devizakötvényeket is intenzíven szórta ki a cég, előbbire elsősorban a bankok, utóbbira pedig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) lehetett vevő. Egy év alatt majdnem 6,5 milliárd dollárnyi magyar állampapír tűnt el a Templeton portfóliójából, vagyis a negyedik negyedévben végérvényesen bebizonyosodott, hogy Michael Hasenstab gyorsan itt akar hagyni minket, esze ágában sincs lejáratig tartani papírjait. Vélhetően ezzel van összefüggésben az is, hogy az MNB megpróbálja az állampapírpiac felé terelni a bankokat, valószínűleg ez a folyamat hasonlóan erős lesz 2016-ban is, hiszen a fennmaradó kötvény mennyiséget is valószínűleg megpróbálja majd piacra dobni az amerikai cég.
Az MNB és alapítványai átláthatóan működnek, az oktatási programjak nem sértik a tudományos szabadság alapelvét - utasítja el közleményében az MTA Közgazdaságtudományi Bizottságának kritikáit a jegybank.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?