MNB

MNB: így lehetne duplázni a lakossági állampapírokat

Az elmúlt évek során a lakosság állampapír-vásárlásai érdemben mérsékelték az állam és így a magyar gazdaság sérülékenységét. Ugyanakkor a kedvező megtakarítási folyamatok ellenére a lakosság állampapír-kereslete elmarad a korábban jellemzőtől. Míg a háztartások 2015-16-ban új megtakarításaik több mint felét állampapírba fektették, ez az arány az elmúlt években folyamatosan csökkent. A lakossági állampapírpiaci stratégia 2012-es bevezetése óta a háztartások állampapír-állományának növelése egyértelmű gazdaságpolitikai prioritássá vált. Az idei év elején újabb cél került kitűzésre, miszerint a lakossági állampapír-állományt öt éven belül meg kell duplázni. Amennyiben ez sikerül, azzal újabb nagy lépést tesz az állam az önfinanszírozás megvalósítása felé. A jelenlegi kedvező finanszírozási és megtakarítási környezet egyértelműen támogatja ennek a célnak az elérését. Ehhez ugyanakkor elengedhetetlen a lakossági állampapír-stratégia újragondolása, aminek folyamatát a jegybank szakértői a jelen elemzéssel induló cikksorozattal szeretnék támogatni.

Túl nagy törlesztőrészlettel is hitelt adott a Cetelem, megjött a bírság

Az MNB utóvizsgálatai nyomán összesen 13,5 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Cetelem Bankkal és leányvállalatával, az ONEY Magyarország Zrt.-vel szemben, elsősorban az adósságfék szabályokat és az informatikai területet érintő ismételt, nem orvosolt jogsértések, illetve a banknál feltárt egyéb működési szabálytalanságok miatt.

Hétfőn nem szigorított a jegybank

Egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy hónapos lejáraton 50, a három, hat és tizenkét hónapos lejáratokon rendre 25-25-25 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás változatlanul 1988 milliárd forint.

Tízmilliárdokkal csökkent a hazai lakosság részvényállománya tavaly év végén

Tavaly az utolsó negyedévben, azon belül is leginkább decemberben nagy tételben adták a hazai háztartások a részvényeket, emaitt csökkent azok állománya tavaly év végére, de még ezzel együtt is csúcsközelben a hazai lakosság részvényvagyona, amely 2018 végén 784 milliárd forintot tett ki.

Nagyobb győzelmet aratott Magyarország, mint eddig reméltük

A vártnál nagyobb mértékben esett vissza Magyarország bruttó államadóssága, ami 2018 végén a GDP 70,9 százaléka volt - derül ki a pénzügyi számlák előzetes adataiból, melyeket hétfő reggel tett közzé az MNB. Az államháztartás nettó finanszírozási képessége a nemzeti össztermék -2,2 százaléka volt tavaly, míg a háztartások esetében a GDP 5,9 százalékát tette ki a finanszírozási képesség.

Most kiderül, mennyit kerestünk 2018-ban

Most kiderül, mennyit kerestünk 2018-ban

A GDP adatok után erre a hétre is maradnak fontos adatok itthon és külföldön is, a Fitch pedig péntekre újabb hitelminősítői felülvizsgálatot tervezett be az S&P múlt heti döntése után. Emellett hétfő reggel megismerhetjük az előzetes adósságrátát 2018-ra, külföldön pedig a beszerzési menedzserindexekre lesz érdemes figyelni.

Fontos változás jön a fizetéseknél, szép csendben haladékot kaptak a bankok

Fontos változás jön a fizetéseknél, szép csendben haladékot kaptak a bankok

Szép csendben tavaly év végén a Pénzügyminisztérium javaslatára módosították a pénzforgalmi törvényt, amivel a bankok haladékot kaptak: 2019. január eleje helyett csak szeptember 14-én válik teljes mértékben élessé a PSD2-es szabályozás, amely a várakozások szerint komolyan felforgathatja a bankpiacot - tudtuk meg az MNB-től. A fintechek március 14-én tudják meg a bankoktól, hogyan lehet rákapcsolódni a banki rendszerekre, és innentől kezdhetik el a teszteket. Igaz, eddig az MNB-nél mindössze egy számlaaggregációs szolgáltató szerzett PSD2-es engedélyt. Megkérdeztük a bankokat is, hogy állnak a felkészüléssel erre a szép új világra.

Földindulás a lakáshiteleknél: ezek most a legjobbak

Földcsuszamlásszerű változásokat hozott az elmúlt év abban, milyen lakáshitelt választanak maguknak a magyarok. A Pénzcentrum kalkulátora segítségével megnéztük, hogy a fix kamatozású hitelek felé történt nagy hangsúlyeltolódás után hol állnak most a kamatok és a törlesztőrészletek a bankok új ajánlataiban.

Az MNB máris reagált Magyarország felminősítésére

Az MNB máris reagált Magyarország felminősítésére

A Magyar Nemzeti Bank üdvözli az S&P döntését, mellyel a meghatározó nemzetközi hitelminősítők közül elsőként minősítette fel Magyarország államadóságát a befektetésre ajánlott kategória "BBB-" fokozatáról a "BBB" szintjére - olvasható a jegybank péntek esti közleményében.

Még legalább egy hónapig nem jutnak pénzükhöz az NHB betétesei

Az MNB - a hitelintézet likviditási helyzetének rendezése érdekében - további 30 nappal meghosszabbította az NHB Banknál tavaly decemberben elrendelt betétkifizetési korlátozást - olvasható a jegybank pénteki közleményében.

Klímaváltozás elleni programot indít az MNB

Klímaváltozás elleni programot indít az MNB

Az MNB Zöld Programot indít a környezet megóvását célzó magyarországi pénzügyi szolgáltatások támogatása érdekében, illetve a piaci szereplők és saját ökológiai lábnyomának további csökkentésére. A jegybank díjat alapít a zöld pénzügyekért legtöbbet tevő pénzügyi intézményeknek, maga pedig januárban csatlakozott a környezet fenntarthatóságáért létrehozott nemzetközi pénzügyi felügyeleti és jegybanki szervezethez (NGFS) - olvasható az MNB közleményében.

5 millió forintra bírságolta az MNB az MKB-t

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában ötmillió forintra bírságolta az MKB Bankot. A hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján ez év szeptember végéig kell orvosolnia az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértést.

Londoni elemzők szerint akár már márciusban szigoríthat az MNB

Londoni elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) központi célszintjét meghaladó maginfláció a monetáris politika fokozatos normalizálásának megkezdésére késztetheti a jegybankot. Egyes elemzői vélemények szerint a szigorítási folyamat valószínűleg már márciusban megkezdődik, más szakértők szerint meggondolásra adhat okot az, hogy a teljes kosárra számolt infláció a jegybanki célszint alatt jár, és az is, hogy az MNB valószínűleg kerülni akarja a túlzott forinterősödést.

Eldőlt: Matolcsy György marad az MNB elnöke

Orbán Viktor miniszterelnök Matolcsy György ismételt kinevezésére szándékozik javaslatot tenni a Magyar Nemzeti Bank elnöki tisztségére Áder János köztársasági elnöknek, a jelölt parlamenti meghallgatása után - tájékoztatta az MTI-t kedd délután Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Elérte a kritikus szintet a hazai infláció! - Az MNB-nek hamarosan lépnie kell

Januárban ugyan stagnált az éves inflációs mutató értéke, a maginfláció, illetve az MNB által közzétett alapfolyamatokat megragadó árindexek azonban arról árulkodnak, hogy a szűk munkaerőpiac és az emelkedő bérek által generált keresletoldali infláció folyamatosan erősödik. A jegybank által fokozott figyelemmel kísért adószűrt maginflációs index értéke januárban tovább emelkedett, elérve a 3%-os kritikus szintet. Nagy Márton MNB-alelnök korábbi nyilatkozata alapján ez azt jelenti, hogy itt lehet az ideje elkezdeni a monetáris politika szigorítását.

Kiszámolták, mennyit spórolt a magyar állam a kamatokon

Az MNB-programok támogatásával bekövetkező jelentős hazai állampapírpiaci hozamcsökkenés, és a GDP-arányos államadósság 2010 óta tartó folyamatos mérséklődése 2013 után az állam kamatkiadásainak jelentős csökkenését eredményezték - írja Kicsák Gergely, az MNB munkatársa. 2012-höz képest a GDP 4,3 százalékáról 2018 végére 2,3 százalék közelébe csökkent a kamatfizetés, ami mintegy 800 milliárd forintos megtakarítást jelent évente. Az összesített kamatmegtakarítás 2013-tól a GDP mintegy 6,5 százalékát (vagyis mintegy 2400 milliárd forintot) tesz ki, ami a gazdaság teljesítményéhez képest a harmadik legmagasabb az EU-ban és meghaladja a német értéket is. A Bundesbank hasonló számításokat végzett az eurózónára, az alkalmazott módszertanuk pedig szintén megerősíti, hogy kiemelkedő teljesítményt ért el Magyarország.

Végre Magyarország is kiteríti lapjait

Végre Magyarország is kiteríti lapjait

A héten egyértelműen a negyedik negyedéves GDP-adatok lesznek a legfontosabbak, a nyugat-európai országok mellett a magyar gazdaság kapcsán is jön az első becslés a negyedik negyedéves növekedésre vonatkozóan. Emellett lényeges inflációs adatok is jönnek, itthon akár a forint árfolyamát is befolyásolhatja a friss adat, melyet az MNB is kiemelten figyel.

Két ábrán a magyar szégyen: így húznak le minket a bankjaink

Két ábrán a magyar szégyen: így húznak le minket a bankjaink

A bankolás Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is drága, még forintban kifejezve is jobban fáj nekünk a pénzforgalom, mint egy dán, svéd, vagy éppen francia banki ügyfélnek - állapították meg az MNB elemzői. Az itthoni árazási struktúra igazi hungarikum, amit viszont a kalocsai paprikával vagy a tokaji borokkal ellentétben jobb lenne örökre elfelejteni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.