Gazdaságfejlesztés

Több mint 29 milliárdos EU-pénznek örülhet Csongrád

Néhány héten belül a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) teljes, 29 milliárd forintos Csongrád megyei keretére kihirdetik a nyerteseket - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára tegnap Hódmezővásárhelyen.

Elvennék a finnek az EU-pénzünket - Kövér szerint problémamentesek a kapcsolataink

A menekültügyi terhekben való részvételhez kötné a 2020 utáni EU-támogatások kifizetését a finn pénzügyminiszter és ezeket az üzeneteket többek között Magyarországnak szánta a ma megjelent interjúban. Az időzítés talán nem véletlen: Kövér László házelnök éppen ma látogatott Helsinkibe és az MTI-n megjelent közlemény szerint problémamentesnek és gazdagnak titulálta a magyar-finn kapcsolatokat. Közben ez is lényeges magyar hír a magyar külkapcsolatok terén:

Brutális tempót diktálnak a nyertes önkormányzati EU-s projekteknek

Miközben sok megyében még csak ezekben a hetekben születnek meg a nyertes projektek a terület- és településfejlesztési pályázatokban, aközben az illetékes tárca helyettes államtitkára már azt hangsúlyozta egy mai rendezvényen: a projekteknek év végéig kétharmados készültséget kell elérniük.

Borsodon úgy folyt át 3700 milliárd, hogy a helyiek ebből nem vettek észre semmit

A beazonosítható számlák 54%-át, mintegy 3700 milliárd forintnyit, borsod-megyei székhelyű cégek állították ki az előző uniós ciklusban, de ezek mögött nagyrészt budapesti közlekedési és egyéb infrastruktúra-fejlesztési projektek húzódtak meg - derül ki az érdekes összefüggés egy minap nyilvánosságra hozott átfogó elemzésből. A 3700 milliárd forint a megye 7 évi együttes GDP-jének mintegy harmada, de ebből a hatalmas kiszámlázott volumenből vajmi keveset éreztek meg a megye lakói, hiszen a megye ugyanebben az időszakban csak alig több mint 300 milliárd forintnyi EU-pénzt nyert.

Lázár újra belengette a nagy kiadási programot

A megyei jogú városoknak szóló Modern Városok Program után jövőre a kormány minden településtípus, azaz a kisebb városok, községek számára is felkínálja a fejlesztés lehetőséget - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Földeákon egy lakossági fórumon. Lázár már március elején is jelezte, hogy a 10-50 ezer fős települések számára is kész a kormány jelentős forrásokat nyújtani egy fejlesztési program keretében.

Még mindig nem ömlik úgy az EU-pénz, ahogy a pályázók szeretnék

A márciusi 101 milliárd forint után áprilisban mindössze 61 milliárd forintnyi uniós támogatást fizetettek ki Magyarországon a nyertes pályázóknak - derül ki szokásos havi elemzésünkből. Az első négy hónapban összesen csak 313 milliárd forintnál járunk, így egyelőre kérdéses, hogy sikerül-e teljesíteni a jogszabályban "előírt" legalább 2064 milliárd forintos kifizetési célt, amire a bónuszrendszer alapul. Bár a kormány március végére a 7 évre szóló keret 103,4%-ára meghirdetett pályázatokat, a meghirdetések nem álltak le, hiszen április során további 5 felhívás jelent meg 19 milliárd forintos keretösszeggel.

Budapestről eresztett meg finom kritikát egy "brüsszeli bürokrata"

Lettországi származásom alapján néha nehezen értem, hogy mi zajlik Magyarországon, és az EU-források hatásai mellett az EU alapértékeiről is beszélni kell, hogy ne törjön ki újra az elmúlt napokhoz hasonló vihar - jegyezte meg egy mai budapesti konferencián a finom kritikáját az Európai Bizottság EU-támogatásokért felelős főigazgató-helyettese. Normunds Popens ezzel együtt dicsérte is a Magyarország által a 2007-2013-as ciklusban elért gazdasági eredményeket. A Bizottság foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős főigazgatója részben a menekültválság kezelésére utalva azt szorgalmazta, hogy az EU 27 tagállamának egységesen kell fellépnie a kihívások kezelésében, míg Zupkó Gábor, a Bizottság magyar képviseletének vezetője úgy fogalmazott: a néha kemény közbeszéd mögött a legtöbb területen jó az együttműködés a magyar kormány és az Európai Bizottság között. A konferencián elhangzott további üzenetek:

520 milliárdos túlköltéssel zártuk az előző uniós ciklust

A magyar hatóságok mind a 15 Operatív Program záró pénzügyi jelentését határidőre elküldték az Európai Bizottságnak és 106%-os teljesítéssel zárta Magyarország a 2007-2013-as ciklust - emelte ki a Miniszterelnökség mai fejlesztéspolitikai konferenciájának nyitó előadásában Vitályos Eszter, a tárca államtitkára. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 520 milliárd forintos volt a túlvállalás mértéke, ami végülis a magyar költségvetésre "száll át". Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára előadásában kiemelte az EU-források jelentős makrogazdasági hatásait, amelyek segítettek kilábalni a válságból és mostanra hozzájárultak a stabil pénzügyi-gazdasági környezethez.

Még mindig elmaradt a kormány az egyik legfontosabb vállalásától

Ha szigorú szemmel vizsgáljuk, akkor a március végéig megjelent összes EU-pályázatnak csak a 46,5%-a szolgál közvetlen gazdaságfejlesztési célt, ha viszont kicsit lazábban nézzük, akkor 53,9%-ra ugrik az arány, azaz kicsit még mindig elmarad a kormány a sokszor hangoztatott 60%-tól. Mivel utóbbit a 7 éves uniós keretre vállalta a kabinet, így ehhez viszonyítva már 48,1%-55,8%-ra javulnak az arányok, ráadásul még mindig van lehetőség a számok feljebb tornászására.

Íme a kormány mesterterve, ha elakadnának az EU-pénzeink

Jövőre minden eddiginél több, 2418 milliárd forintnyi EU-támogatást tervez kifizetni a kormány, de arra az esetre is felkészült, ha - egy friss kormányzati figyelmeztetéssel összhangban - valamiért elakadnának a kifizetések Brüsszel felől, derül ki a kedden közzétett 2018-as költségvetési törvénytervezetből. A terjedelmes anyagba szó szerint beleírták, hogy a kormány a 7 évre szóló EU-pénzek döntő részét el akarja költeni 2018 végéig, ami így jövőre 13%-os beruházás- és 4,3%-os GDP-növekedést váltana ki. Arra, hogy mi hajtja majd ezután a magyar gazdaságot, egyelőre csak néhány utalást találunk az anyagban: a 2022-ig terjedő nagyszabású útépítési program mintegy felét már hazai költségvetési forrásból tervezi finanszírozni a kormány és emellett lesz még néhány nagyberuházás, mint például a paksi bővítés, illetve néhány budapesti fejlesztés.

Duplázható bért rejtett a kormány az EU-s pénzosztásba

Az a dolgozó is dupla, azaz 24 havi bért kaphat az idei munkája után négy minisztériumban, akinek semmi köze az uniós pályázatok kiírásához, elbírálásához és lebonyolításához - derül ki az újdonság egy friss kormányhatározatból. Eddig csak arról tudtunk, hogy a felpörgetett uniós kifizetésekért dolgozók akár 24 havi plusz juttatást is kaphatnak (tehát az idei munkájuk után összesen 36 havit), de a tárcák dolgozói közötti bérfeszültség csökkentő intézkedésről eddig nem volt szó. A büdzsé állapota lehetőséget teremt erre, ráadásul a pénz jelentős részét majd csak jövő év elején kell kifizetni. Van még más, rendkívül érdekes szabály is, amivel "két legyet üt egy csapásra" a kormány.

Egyre több a brüsszeli vitánk - A gazdaságra is visszaüthet a feszültség

Az Európai Bizottsággal folytatott fejlesztéspolitikai vitáink száma nem csökkent, hanem nőtt, és várhatóan tovább nő, mivel bejönnek politikai megfontolások is a szakmai érvek mellé - vetítette előre a mai parlamenti projektmenedzseri ülésen Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese szerint a Bizottság olyan ügyeket is újra megnyitott, amelyekről korábban már kiadott éves értékelést, így tehát a feszültség fokozódik, de "a költségvetés kellően stabil ahhoz, hogy az előfinanszírozást hosszú hónapokig tudja biztosítani". Hozzátette: a viták "akár a makrogazdasági pályára is hatással lehetnek". Az eseményről készített másik szakmai összefoglalónk a várható fontos változásokkal:

Íme a Pest megyeiek 40 milliárdos uniós naptára

A kormány által kitűzött március 31-i határidőre a Közép-magyarországi régiónak szóló összes pályázatot meghirdették. Március hónapban összesen 20 pályázat jelent meg kifejezetten a régiónak dedikálva, ezért fontosnak tartottuk összefoglalni egy táblázatban, hogy mikor melyik pályázatok nyíltak/nyílnak meg és mikor van a beadásuk első szakaszhatára. Azt is fontos megjegyeznünk, hogy a Közép-magyarországi régió nem kap annyi támogatást, mint a vidéki régió, ennek ellenére mégis közel 40 milliárdnyi keretösszegű felhívást hirdettek meg márciusban. Hozzá kell persze tenni, hogy ebből közel 10 milliárd forintot kifejezetten Érd város fejlesztésére lehet felhasználni.

Ezt a naptárt nézd meg, ha nem akarsz lemaradni az EU-pénzekről

A kitűzött március 31-i határidőre az összes gazdaságfejlesztési pályázatot meghirdették, ezzel párhuzamosan az EU-pénzek 60 százalékát gazdaságfejlesztésre akarja fordítani a kormány. Márciusban összesen 26 ilyen pályázat jelent meg, ezért érdemesnek tartottuk összefoglalni, hogy mikor melyik pályázatok nyíltak/nyílnak meg és mikor van a beadásuk első szakaszhatára. Azt is fontos megjegyeznünk, hogy nem kis tételekről van szó, hiszen közel 400 milliárdos keretösszegű pályázatokról beszélünk, igaz ebből 150 milliárd vállalkozásoknak szóló tőkeprogramokat takar.

Ezentúl papír nélkül is lehet közbeszerezni

Magyarországon elsőként indított elektronikus közbeszerzési eljárási rendszert a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Ezer magyar céget segíthet az Erste új 40 milliárdos hitelkerete

Magyarországon immár az ötödik pénzügyi intézménynél is elérhetők a Juncker-terv néven becézett kezdeményezés kedvezményes finanszírozási megállapodásai, ma ugyanis bejelentették az Erste Bank által kötött megállapodást is. Ennek keretében a következő három évben akár 1000 magyarországi kis- és középvállalkozás is kedvezményesen, kevésbé szigorú biztosítékok mellett vehet fel kölcsönöket kétféle konstrukcióban.

Munkahelyi képzést szeretnél? Elérhető a 40 milliárdos EU-pénz

A nagy pályázati hajrá keretében a héten több gazdaságfejlesztési pályázat jelent meg, melyek közül a cégek munkavállalóinak szóló képzések finanszírozásának támogatására szóló két felhívás részleteit mutatjuk be. A felhívások keretösszege együttesen 40 milliárd forint, mindkettő csak a kevésbé fejlett régiókban lezajló képzésekre ad pénzt, de míg egyikre csak a kkv-k pályázhatnak, addig a másikra csak a nagyvállalatok.

Még 1000 milliárdra ugorhatnak rá a cégek

Megjelent az összes pénzügyi eszköz felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében. Így összesen mintegy 1000 milliárd forint áll rendelkezésre 8 hitelprogram, 9 kombinált hitelprogram és 7 kockázati tőkeprogram formájában - jelentette be Rákossy Balázs, az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.

11 látványos ábra, hogy mit tettek a magyar cégekkel az EU-támogatások

A 2007 óta gazdaságfejlesztési EU-támogatást elnyert cégek erősen rá voltak szorulva ezekre a forrásokra, és a sérülékenységük jele az is, hogy 2015-ben az ötödük veszteséges volt - többek között ez derült ki a Magyar Nemzeti Bank átfogó elemzéséből. Az anyagból számos látványos ábrát mutatott be a Portfolio minapi Uniós Források konferenciáján Fábián Gergely jegybanki igazgató, így például azt, hogy nincs érdemi gazdasági hatáskülönbség a visszatérítendő és a vissza nem térítendő EU-pénzek között. Abban viszont nagy hatáskülönbségek vannak, hogy mely ágazatokba ment az EU-pénz, és az is lényeges, hogy míg a foglalkoztatottságot és a hozzáadott értéket növelik ezek a pályázati pénzek, addig a munka termelékenységét nem.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve retteg a Nyugat attól, hogy Oroszország ezt meglépi, most mégis megtörtént – Mi következik Ukrajnában?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.