Elárulta Kamala Harris, hogy mire számít a Donald Trumppal szembeni mai vitáján
Globál

Elárulta Kamala Harris, hogy mire számít a Donald Trumppal szembeni mai vitáján

Portfolio
Kamala Harris demokrata elnökjelölt arra számít, hogy Donald Trump volt elnök "hazudni fog" a ma esti vitájuk során, ezért fel kell készülnie ezekre a "valótlanságokra" - mondta a politikus egy hétfőn közzétett, előre felvett rádióinterjúban a Politico szerint.

Nincs padló számára a tekintetben, hogy milyen mélyre fog lemenni

- mondta az alelnök a The Rickey Smiley Morning Show című műsorban. "És erre fel kell készülnünk. Fel kell készülnünk arra, hogy nem terheli őt az igazmondás."

Kamala Harris azt is kijelentette, a volt elnök a vita során személyes támadásokhoz fog folyamodni, utalva arra a stratégiára, amelyet szerinte Barack Obama volt elnök és Hillary Clinton korábbi külügyminiszter esetében is használt.

A mostani csörtén, a júniusban rendezett Joe Biden és Donald Trump közöttihez hasonlóan,

a jelöltek mikrofonja csak akkor lesz bekapcsolva, ha náluk van a szó,

ami kevesebb esélyt fog adni egymás megzavarására és a közbevágásokra. A Harris-kampány igyekezett változtatni ezen, és a végig bekapcsolt mikrofonok mellett szálltak síkra, hogy Trump "kirohanásai" végig hallhatók legyenek, de végül az eredeti egyezség szerinti szabályok maradtak.

Az előbbiek Harris első megjegyzései közé tartoznak azzal kapcsolatban, hogy mit vár a ma este esedékes elnökjelölti vitájától Donald Trump ellen. A párharc magyar idő szerint hajnali háromkor fog kezdődni az ABC News szervezésében.

A volt kaliforniai szenátor a hétvégén egy pittsburghi kampányállomás keretében azt mondta, a vita során az egység üzenetére fog összpontosítani.

Itt az ideje, hogy tiszta lapot kezdjünk a megosztottsággal szemben

"Itt az ideje, hogy egyesítsük az országot, és új utat jelöljünk ki" - tette hozzá.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve retteg a Nyugat attól, hogy Oroszország ezt meglépi, most mégis megtörtént – Mi következik Ukrajnában?
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ukrajna háború frontvonal percől percre kedd moszkva vuhledár