Hamarosan kezdik a katonák oltását
Hamarosan kezdődhet a katonák beoltása - jelentette be a honvédelmi miniszter.
Hamarosan kezdődhet a katonák beoltása - jelentette be a honvédelmi miniszter.
1048 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 370 336 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 83 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 739 főre emelkedett. 3697 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 269-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 247 270 fő kapott oltást, közülük 75 036 fő már a második oltását is megkapta.
Az orosz gazdaság 3,1 százalékkal csökkent tavaly, 2015 óta először jegyezetek fel visszaesést - áll az orosz statisztikai hivatal első becslésében.
A kínai Sinopharm és a Csonking Zifeji Biological Products vállalat vakcinája véd a koronavírus dél-afrikai mutáns variánsa ellen, de kevésbé hatékony védelmet nyújt, mint a vírus első verziója esetében – írja a Reuters egy kismintás laboratóriumi tesztre hivatkozva.
A Moderna hétfőn közölte, úgy pörgetnék fel a vakcinagyártást, hogy egy ampullába 10 helyett 15 adagot töltenének – írja a Reuters.
Nem született megegyezés Joe Biden amerikai elnök koronavírus miatti gazdasági mentőcsomagjáról az elnök és kilenc, republikánus szenátor között hétfőn zajlott megbeszélésen.
Megközelítette a 103,0 milliót a koronavírussal fertőzöttek száma a világon, közülük 57,0 millióan már meggyógyultak, 2,2 millióan viszont meghaltak – mutatják a Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli statisztikái. A koronavírussal kapcsolatos hétfői híreink ebben a cikkben követhetők a nap folyamán.
Az előző hetek csökkenése után a 4. héten országos átlagban ismét emelkedik a szennyvízmintákban az új koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – olvasható az NNK közleményében.
Elkezdődik a héten a legidősebb korosztály oltása, de a heti oltási tervben nem minden 89 év feletti személy szerepel, csak egy részük – írja az atv.hu.
Egyre több hamis negatív PCR-tesztet árulnak illegálisan az EU-n belüli utazásokhoz - figyelmeztetett hétfőn az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol).
A koronavírus-járvány miatti állami támogatások egyhavi megvonásával sújtja a francia kormány azokat a vendéglátóhelyeket, amelyek helyben, az asztaloknál szolgálják ki a vendégeiket - jelentette be Bruno Le Maire gazdasági miniszter, miután több étteremtulajdonos is kinyitásra szólította fel a vendéglátóipart.
Olaszországban megteltek a bárok, a presszók és az éttermek teraszai hétfőn a három hónapja tartó szigorú korlátozások oldásának első napján, és hosszú sorok álltak az újraindulást ünneplő múzeumok bejáratainál is. A vendéglátás és a kultúra további enyhítést követel.
Meghaladta a 400 milliót azoknak a vakcinadózisoknak a száma, amelyeket a brit kormány a koronavírus elleni oltási kampányhoz megrendelt.
A vendéglátóhelyek, szálláshelyek nyitvatartásáért tartottak demonstrációt hétfőn Budapesten a Hősök terén.
Tragikusan alakult a koronavírus-járvány Portugáliában, a mintegy 10 millió lakosú országban csak januárban 306 838 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak (az összes eddig feljegyzett páciens 42,6 százalékát), és a fertőzésből eredően 5576 halálesetet jegyeztek fel, az eddigi halálos áldozatok 44,6 százalékát - jelentették hétfőn nemzetközi hírügynökségek.
A koronavírus dél-afrikai mutációjával fertőződött meg Dél-Angliában két olyan személy, aki nem állt kapcsolatban olyanokkal, akik az utóbbi időben külföldön jártak volna.
„Magyarország az egyetlen ország a bolygón, ahol a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca, a Szputnyik és a Sinopharm vakcinák mindegyikét engedélyezték.”
A koronavírus-fertőzés megelőzésében is segíthet majd az állatokon már tesztelt magyar készítmény - mondta Kacskovics Imre immunológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) természettudományi karának dékánja hétfőn az M1 aktuális csatornán.
238 ezer főt oltottak már be Magyarországon, a héten 85 410 Pfizer-vakcinát várunk, a Moderna-oltóanyagok száma azonban bizonytalan, emiatt az e heti oltási ütemtervet át kellett alakítani - hangzott el az operatív törzs mai online sajtótájékoztatóján. Ezen a héten kezdődik az oltások harmadik köre a 89 éven felüliek és a háziorvosi praxisok bevonásával.
Az AstraZeneca után a BioNTech is az Európai Uniónak szánt oltóanyag-szállításainak növelésére készül, a német biotechnológiai cég hétfői bejelentése szerint a második negyedévben akár 75 millióval is több adag érkezhet a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) ellen kifejlesztett vakcinájukból.
Orosz tankok ellen készülődnek.
Csak találgatja egyelőre a rendőrség, hogy történhetett.
Ugyanakkor Donald Trump is hibás jelölt.
Idén is díjazzuk a vállalatok legjobb pénzügyi-gazdasági vezetőit.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?