Hamarosan újra repülhetnek a Boeing halálgépei
Januárban újra az egekbe emelkedhetnek a Boeing 737 Maxok, azok a gépek, melyekből kettő is lezuhant, megölve 346 embert - írja a CNBC.
Januárban újra az egekbe emelkedhetnek a Boeing 737 Maxok, azok a gépek, melyekből kettő is lezuhant, megölve 346 embert - írja a CNBC.
Legkorábban márciusban kaphatja meg az első Boeing 737 MAX-gépét a Ryanair, két hónappal később, mint amit eredetileg tervezett. A késlekedés hatással van a növekedési tervekre is, a vállalat legfrissebb előrejelzései szerint az utasforgalom növekedési üteme évek óta nem volt olyan gyenge, mint ami jövőre várható.
Két kongresszusi meghallgatáson kell felelnie a héten a Boeing 737 Max típusú gépekkel kapcsolatos kérdésekre a repülőgépgyártó vezérigazgatójának, Dennis Muilenburgnak. A cégvezetőnek ez lesz az első megjelenése a törvényhozók előtt azt követően, hogy tavaly két balesetben összesen 346 ember vesztette életét ezen a géptípuson.
Csaknem 3%-os emelkedést mutat a nyitás előtti kereskedésben a Boeing árfolyama, miután a vártnál kisebb mértékben, 20,5%-kal esett a bevétele az egy évvel korábbihoz képest a 737 Max repülőgépével kapcsolatos problémák után.
Az ausztrál Quantas légitársaság már teszteli új repülőútját, a New York és Sydney közötti 16 200 kilométeres repülőút 19 óra 16 percig tart. A légitársaság azt vizsgálja, hogy hogyan hat a pilótákra, a személyzetre és az utasokra a megszakítás nélküli, hosszú repülőút.
Tovább esik a Boeing, már 5 százalékos mínuszban járnak a repülőgépgyártó papírjai, miután a Reuters arról tudósított, az FAA repülési hatóságot a cég félrevezethette.
Összefog a Porsche és a Boeing annak érdekében, hogy a jövőben közösen fejlesszenek olyan repülő autókat, amelyek részt vehetnek a városi légiközlekedésben.
A héten megnyitotta kapuit Peking második nemzetközi repülőtere, a tengeri csillagra emlékeztető terminállal rendelkező Daxing repülőtér. A kevesebb mint öt év alatt felépült repülőtér 17 milliárd dollárba került és ha teljes kapacitáson működik, akkor akár évente 100 millió utast ki tud majd szolgálni.
Vad mozgásba kezdett ma reggel az olaj árfolyama a szaúdi dróntámadás hírére, ez pedig nem kímélte azokat a szektorokat sem, ahol nagy a kitettség az olaj felé, a légitársaságok például jelentős esésekkel kezdték a reggelt. Ennek kapcsán megnéztük, hogy mennyire játszik fontos szerepet az iparág profitjának alakulásában az olaj árfolyama, mennyire volt indokolt az esés és mire számítsunk, ha tovább emelkedik az olajár a fokozódó geopolitikai feszültségek hírére.
Az Amerikai Egyesült Államok zöld utat kapott, hogy több milliárd eurónyi büntető vámokat vethessen ki az Európai Unióra – írja a Politico. Az ok, amiért engedélyt kapott, az Airbus repülőgépgyártó éveken át tartó illegális szubvenciója. Az eredmény egy évtizedek óta tartó vitarendezési mechanizmus ítélete, ami most szivárgott ki. Az Airbus az A350 és az A380 gépüknél illegálisan használt fel egy "indítási segélynek" titulált EU-s szubvenciót. Az USA valószínűleg 5-10 milliárd dollár közötti büntető vámot fog kivetni, ahogy azt előzetesen jelezte.
Záporoznak a negatív hírek a világ legnagyobb repülőgépgyártójának a háza tájáról. A Boeing 737 Max már vagy fél éve a földön áll, és vélhetően leghamarabb az utolsó negyedévben szállhat újra, míg a forradalmi, felhajtható szárnyvégű 777X debütálása tovább csúszott.
A Boeing felfüggesztette új szélestörzsű repülőgépe, a 777X kisebb, 8-as változatának fejlesztését, a gép forgalomba állásának időpontja bizonytalan - tudta meg az Air Current szaklap.
Egyre távolabb kerül attól a Boeing, hogy idén is a világ legnagyobb repülőgépgyártója legyen, az év első 7 hónapjában 38 százalékkal estek az eladásai.
Mióta március közepén eltiltották a repüléstől a Boeing 737 Max gépeit két végzetes baleset miatt, azóta egyetlen megrendelést sem kapott a repülőgyártó ezekre a repülőkre - számolt be a CNBC.
Masszív veszteségről számolt be a Boeing második negyedéves gyorsjelentésében a 737 Max gépekkel kapcsolatos problémák miatt. De kisebb volt a veszteség, mint amit az elemzők vártak, így nem is reagált különösebben nagy elmozdulással az árfolyam a nyitás előtti kereskedésben, 0,7 százalékos mínuszban állnak a részvények. Újdonság, hogy a menedzsment most nem fogalmazott meg a jövőre vonatkozó várakozást a géptípussal kapcsolatos bizonytalanságok miatt.
Hatalmas veszteséget okoz a Boeingnek a két súlyos légikatasztrófában is érintett 737 MAX típus, a cég bevétele és profitja is közel 5 milliárd dollárral alacsonyabb lehet a második negyedévben.
A Boeing Max-gépek katasztrófájára elkülönített 100 millió dolláros alap felét, 50 millió dollárt fizet ki végül a Boeing a két balesetben elhunyt áldozatok családjának - írja a Reuters. A vállalat a legendás kártérítési szakértőt, Ken Feinberget kérte fel az összeg szétosztására.
Előfordulhat, hogy bázisokat kell majd bezárnia a Ryanairnek és fizetés nélküli szabadságra kell küldenie pilótákat a Boeing 737 Max gépekkel kapcsolatos problémák miatt - áll a légitársaság pilótáknak kiküldött levelében az Irish Times tudósítása szerint.
Szenved a Boeing a 737 Max körüli problémáktól. Mindössze 90 utasszállító repülőgépet szállított le a második negyedévben, ami kevesebb mint a fele a tavalyi év azonos időszaki értékének és jó úton halad afelé, hogy idén elveszítse a világ legnagyobb repülőgépgyártója címet.
Az Airbus jó fél évet zárt, és az európai repülőgépgyártó jó úton van afelé, hogy az idén ismét megelőzze a válság sújtotta Boeinget.
Több területen is szolgáltathat izgalmakat a vállalat gyorsjelentése.
Mindkét párt lemondásra szólította fel a titkosszolgálat igazgatóját.
Elkaszálták az ukrán vezérkari főnököt az Azov nyomására, de ez nem volt elég.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.