4 milliárd forintos közbeszerzést nyert el a 4iG digitális tananyagok fejlesztésére
Digitális tananyagok fejlesztésére nyert el közbeszerzést a 4iG, az eljárás összértéke több mint 4 milliárd forint.
Digitális tananyagok fejlesztésére nyert el közbeszerzést a 4iG, az eljárás összértéke több mint 4 milliárd forint.
Két részajánlati körben két keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljáráson volt eredményes a 4iG a Digitális Kormányzati Ügynökségnél - olvasható a társaság BÉT-en közzétett közleményében.
Megvásárolja a 4iG a TR Consult Kft. (TRC) 100 százalékos üzletrészét – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az akvizíció célja a 4iG meglévő kapacitásainak, illetve a kiberbiztonság területén nyújtott szolgáltatási portfóliójának bővítése. A felvásárlás hozzájárul majd, hogy a 4iG információbiztonsági szolgáltatásaival is a régiós piacra lépjen – derült ki a társaság közleményéből.
A 4iG Nyrt. nettó 460 millió forint értékben szállít optikai szálas kommunikációs eszközöket az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt. (MVM NET) számára egy nagyértékű szerződés keretében - közölte a 4iG.
A 4iG elnök-vezérigazgatója tőzsdén kívüli ügyletekkel meghatározó, többségi befolyást szerez a 4iG-ben. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett információk szerint a Jászai Gellért érdekeltségében lévő KZF Vagyonkezelő Kft. megvásárolja az Opus Global (9,95%) és a Konzum PE Magántőkealap (11,63%) informatikai vállalatban lévő részvénycsomagját. Az üzletember, aki tavaly június óta már a 4iG legnagyobb befektetője, az adásvétel lezárását követően 61,79 százalékra növeli részesedését az informatikai társaságban.
A személyre szabott DNS-térképek elemzésében és kiértékelésében segít a 4iG új szoftvercsomagja, amelynek megalkotására az informatikai társaság közel 400 millió forintos támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól. A fejlesztés összköltsége meghaladja a 800 millió forintot, amelynek eredményeként a világpiacon egyedülálló bioinformatikai elemző programcsomag jöhet létre hazánkban.
150 számítógéppel segíti a gyermekvédelemben élő tanulók digitális fejlődését a 4iG.
Lenyugodtak a kedélyek a világ tőzsdéin májusra, ez látszódik a forgalmi számokon is, a budapesti tőzsde forgalma „normalizálódott” a március-április felfutás után. A brókercégek közül a Wood megőrizte a vezető helyét, az Erste állt a második helyen, a Concorde pedig a harmadik volt májusban a forgalmi rangsorban.
Közel egymilliárd forintos megrendelést nyert el a 4iG, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-nek az EES bevezetéséhez szükséges informatikai jellegű fejlesztésekkel összefüggésben.
Nagy összegű megrendelést nyert el a 4iG, ezúttal a Nébih rendszereinek fejlesztésére – derül ki a BÉT-en közzétett közleményből.
Tegnap tette közzé első negyedéves számait a 4iG, a vállalat részvényeit követő Edison most értékelte a számokat.
A 4iG a koronavírus-válságra lehetőségként tekint, mivel egy tőkeerős piaci helyzetű, növekedési fázisban lévő vállalat. Az iparági szereplők körében keresik az akvizíciós célpontokat, de megfontoltan, a kitűzött menedzsmentcélokat kényelmesen teljesíthetik - mondta el Fekete Péter, a 4iG elnöki tanácsadója Financial and Corporate IT 2020 – Koronavírus a nagyvállalati IT-piacon c. online konferenciánkon. A versenytársakat tekintve az IT-piac szereplői próbálták kezelni a válság hatásait, sokan kényszerszabadságra mentek, a munkaidőt, béreket csökkentették, néhányan leépítettek, de ez nem volt jellemző.
A 4iG a szerdai piacnyitás előtt tette közzé legfrissebb számait, a társaság bevétele 77,8 százalékkal nőtt az idei első negyedévben, emellett az EBITDA és a profit is kétszámjegyű ütemben bővült.
A rendkívüli helyzet sem ad okot arra, hogy lemaradjunk a legfrissebb és legfontosabb információkról, a meghatározó szakértői véleményekről. Ezért indított online konferenciasorozatot a Portfolio Csoport: a sorozat – amit egyre nagyobb érdeklődés övez - természetesen májusban is folytatódik.
Tegnap megkezdte a 4iG követését egy külföldi elemzőcég, az Edison Investment Research, amely a 4iG megbízásából készít értékelést a magyar vállalatról. Az Edison 4iG-t követő elemzőjével, Richard Williamsonnal beszélgettünk a 4iG és az Edison közötti megállapodásról, a 4iG értékeléséről, árazásáról és a magyar vállalattal kapcsolatos legfontosabb kockázatokról.
Minderről élőben beszélgetünk majd Fekete Péterrel, a 4iG elnöki tanácsadójával a május 20-ai "Financial and Corporate IT: Koronavírus a nagyvállalati IT-piacon"c. konferenciánkon.
Valósággal elszabadult a 4iG árfolyama a délutáni kereskedésben, amely mögött az állhat, hogy az Edison Investment friss elemzést készített a cégről, amely kifejezetten optimista, az elemzők szerint a részvény a többszörösét érheti a jelenlegi árfolyamának.
Részletes elemzéssel kezdte meg a 4iG követését egy külföldi elemzőcég, az Edison Investment Research, amely a 4iG megbízásából készít értékelést a magyar vállalatról. Az elemzésben bemutatják a 4iG történetét, tevékenységét, stratégiáját, az iparági környezetet, mi most a befektetők számára legfontosabb információkat emeljük ki.
Minderről élőben beszélgetünk majd Fekete Péterrel, a 4iG elnöki tanácsadójával a május 20-ai "Financial and Corporate IT: Koronavírus a nagyvállalati IT-piacon"c. konferenciánkon.
A 4iG szerdán közzétette a cég közgyűlési határozatait, amelyből többek között kiderült, hogy a társaság a tavalyi eredménye után részvényenként 22 forintos osztalékot fizet. A közgyűlésen a cég Munkavállalói Résztulajdonosi Programjáról is döntöttek.
A 4iG a koronavírus-járvány miatti vészhelyzet miatt nem tartja meg az április 29-re összehívott éves rendes közgyűlését, a vonatkozó kormányrendelet értelmében a társaság igazgatósága a közzétett napirenden szereplő valamennyi kérdésben jogosult dönteni, akár a már közzétett határozati javaslatok szerinti döntések meghozatalával, akár a közzétett határozati javaslatoktól eltérve.
Tőzsdei pályafutása alatt most először osztalékot fizethet a 4iG, a társaság igazgatósága részvényenként 22 forintos osztalékfizetésre tett javaslatot a tavalyi eredmény után – derül ki a vállalat közgyűlési előterjesztéseiből. Az informatikai nagyvállalat április 29-i éves rendes közgyűlésén a társaság Munkavállalói Részvénytulajdonosi Programjáról is dönthetnek majd a részvényesek.
Ráadásul a helyszín is egyezik.
Fontos találkozóra kerül sor.
Közben kétpárti munkacsoportot jelentettek be.
Szorosan kordinál az energiaügyi és a külügyi tárca.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.