Nagy emelkedéssel nyithatnak a Facebook anyavállalata, a Meta részvényei azt követően, hogy a társaság közzétette második negyedéves számait, melyben a vártnál erősebb profitról, és a hirdetési bevétele dinamikus növekedéséről számolt be a társaság.
Brüsszel egy sor olyan követelményt fogalmazott meg, amelyeket az Egyesült Királyságnak teljesítenie kell ahhoz, hogy bizonyítsa elkötelezettségét a meglévő brexit-megállapodások mellett, és hogy jobb kapcsolatot alakítson ki az EU-val.
Az Európai Unió kötéltáncot jár a Kínával való kereskedelmi vitáinak rendezésénél, a kettősséget pedig jól tükrözi Giorgia Meloni olasz miniszterelnök látogatása is, aki egyszerre békülne Pekinggel, és érvényesítené gazdasági érdekeit. Az EU igyekszik befektetéseket vonzani az ázsiai országból, ugyanakkor szigorúan fellép a versenykorlátozó gyakorlatok ellen és csökkenteni próbálja az alapanyagfüggőségét. Brüsszel ezért egy olyan fegyveréhez nyúlhat, amely kikezdheti a magyar gazdaságot is.
A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint nem vétózták meg a venezuelai választásról szóló közös EU-s nyilatkozatot, hanem csak további adatokra vártak.
Az Európai Unió akár 100 millió eurót is visszakövetelhet a ciprusi kormánytól egy kínai vezetésű gázimport-terminál projekt összeomlását követően, amely ellen most korrupciós gyanú miatt folyik vizsgálat. A beruházást, amelynek célja az volt, hogy csökkentse Ciprus importált olajtól való függőségét, késések és szerződésszegésekkel kapcsolatos vádak cifrázzák.
Az uniós országoknak nem sikerült megállapodniuk a venezuelai választások vitatott eredményét bíráló közös nyilatkozatról, miután Magyarország megvétózta azt – közölte két, a megbeszéléseket ismerő tisztviselő a Politicóval. Németország ezért saját szankciókat fontolgat a dél-amerikai ország rezsimjével szemben.
Az Európai Bizottság a magyar hatóságoktól vár tisztázást az új vízumrendszer alkalmazási köréről, amely biztonsági aggályokat vetett fel az EU-ban. A nyolc ország – köztük Oroszország és Fehéroroszország – állampolgárai számára gyorsított beutazást lehetővé tevő rendszert bírálatok érték, mivel az Európai Népppárt egy levélben jelezte aggodalmát, hogy a magyar nemzeti kártya lehetővé teheti az EU-n belüli kémtevékenységeket, és veszélyeztetheti a schengeni térség biztonságát.
Az európai kormányok utolsó reménysugara a tőkepiaci unió (CMU) terv, amelynek célja, hogy a kontinensen jelenleg bankszámlákon tartott 10 000 milliárd eurónyi megtakarítást felszabadítsák és a tőzsdén fektessék be, ezzel ösztönözve a gazdasági növekedést. A CMU középpontjában az áll, hogy integrált és hatékony tőkepiacot hozzanak létre, amely megkönnyíti a vállalatok finanszírozáshoz jutását és elősegíti a határokon átnyúló befektetéseket. Egyelőre viszont sok a kockázat és a tagállamok egy része is ellenáll.
Magyarország közelmúltbeli döntése, hogy enyhíti az orosz látogatókra vonatkozó vízumkorlátozásokat heves ellenkezést váltott ki az Európai Unióban, és az Európai Parlament legnagyobb politikai pártja, az Európai Néppárt (EPP) sürgős ellenintézkedéseket sürget. Manfred Weber, a szövetség elnöke arra figyelmeztetett, hogy a lépés „komoly nemzetbiztonsági aggályokat” vet fel, mivel lehetővé teszi, hogy az át nem vizsgált oroszok szabadon utazhassanak az EU nagy részén.
Az Európai Unió kétlépcsős kereskedelmi tervet készít Donald Trump amerikai elnök esetleges második ciklusának kezelésére. A jelenleg Brüsszelben kidolgozás alatt álló stratégia a békéltető megközelítést a büntetővámok megtorlására való készséggel ötvözi.
Az uniós diplomatákat arra utasították, hogy töröljék az utazási terveket, mondják le a partikat és halasszák el a rezidenciák javítását, miután idén jelentősen túllépték a költségvetésüket – írja a Financial Times.
A Fenntartható Fejlődési Célok megvalósítása komoly kihívások elé állítja a G20 országokat, ezért az Európai Uniónak is lépéseket kell tennie a vállalások előmozdítása érdekében - mondta Varga Mihály pénteken Rio de Janeiróban, miután felszólalt a G20-as pénzügyminiszterek és jegybankelnökök tanácskozásának második napján – közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel.
Az Európai Bizottság félretette a halak visszadobásának pazarló gyakorlatának visszaszorítására tett kísérletét, és lemondott a jogi lépésekről öt tagállam ellen, amelyeket azzal vádolnak, hogy nem hajtják végre a túlhalászás elleni szabályokat. A meghátrálás a halászati ágazat ellenőrzésére vonatkozó bizottsági megközelítés megváltoztatását jelzi, és egyes diplomaták szerint a döntés az EU összes part menti államában egyszerűbb helyzetet teremthet – írja a Financial Times.
Keir Starmer javaslata az EU-val kötendő új biztonsági paktumról figyelő fülekre talált Berlinben, amely most egy átfogó „brexit-megállapodást” szorgalmaz, amely a biztonságon túlmutató területekre is kiterjedne, például a mezőgazdaságra és az Erasmushoz hasonló ifjúsági mobilitási programokra.
Az EU elérhetővé tette Ukrajna számára a lefoglalt orosz pénzeszközök első részletét 1,5 milliárd euró értékben – derül ki az Európai Bizottság pénteki közleményéből.
Az uniós helyreállítási program hitel részére van-e szüksége most a magyar gazdaságnak, és ha igen, milyen feltételek mellett, hiszen az ezzel kapcsolatos magyar hozzáállás változó volt korábban – így hangzott a kérdés az Inforádió Aréna című műsorában csütörtök este.
A szuverenitásvédelmi törvény miatt elindított kötelezettségszegési eljárással párhuzamosan felfüggesztheti a felzárkóztatási pénzek egy részét az Európai Bizottság – érzékeltette egy szerdai háttérbeszélgetésen a Népszava tudósítása szerint Didier Reynders.
Számos komoly kritikát tartalmaz az Európai Bizottság ma közzétett 2024. évi jogállamisági jelentése Magyarország kapcsán, így például az igazságszolgáltatás, a korrupció elleni küzdelem, valamint az intézményi fékek és ellensúlyok terén sorolnak fel problémákat, és javaslatokat. Mindezek miatt a felzárkóztatási forrásokból a 3 Operatív Programban zárolt 6,35 milliárd eurónyi forráshoz továbbra sem fér hozzá Magyarország, illetve a 10,4 milliárd eurós helyreállítási program 0,9 milliárd eurós előlegén felüli részhez sem. Ennek oka a Bizottság összefoglalója szerint röviden az, hogy "Magyarország nem fogadott el új intézkedéseket a még megoldatlan jogállamisági és korrupcióval kapcsolatos problémák orvoslására".
Magyarországnak végre kell hajtania az EU Bíróságának ítéletét, és 45 napon belül ki kell fizetnie a menekültügyi pénzbírságot – írja az Európai Bizottság Orbán-kormánynak címzett friss levelére hivatkozva a Népszava.