A Federal Reserve friss jelentése szerint az amerikai háztartások vagyona 2023 végére rekordmagas, mintegy 156 200 milliárd dollárra nőtt, amit a részvénypiaci fellendülés hajtott, ellensúlyozva ezzel az ingatlanpiaci vagyonok visszaesését.
A Külügyminisztérium leszögezte: nincsen szó arról, hogy a Samsung „a meglévő területén kívül bármilyen további gyárépítést tervezne” - számolt be az RTL. A harmadik gyáregység építését egyúttal megerősítették.
A műtárgy.com 2017 óta gyűjti a magyar művészek aukciós leütési árait. A mára közel hatvanezer tételt tartalmazó adatbázisa alapján 2023-ban újból kiadta a kétévente megjelenő, frissített A magyar művészek aukciós piaca című elemzést. A legújabb, ötödik alkalommal közzétett kutatás a korábbiakhoz hasonlóan objektív szempontok mentén vizsgálja a műtárgypiacot, illetve a magyar művészek aukciós eredményeit, továbbra is elkülöníti a nem élő és az élő alkotókat. Míg a novemberben megjelent kiadvány a 2023-as féléves adatokat tartalmazta, friss cikkünkben a teljes 2023-as eredményekről számolunk be.
Meghaladta a 12 700 milliárdot a magyar lakosság állampapírokban lévő megtakarítása januárban, mégis, három éve volt utoljára olyan alacsony a lakosság államadósság-finanszírozásban betöltött részesedése, mint most. Mindeközben a külföldi szereplők állampapíraránya 3 éves csúcson van.
2019 után frissített stratégiával készül a Mol, ezzel kapcsolatban a jövő héten, március 14-én tart tájékoztatót az elemzőknek a társaság. A várható változásokkal kapcsolatban egyelőre nem lehet tudni részleteket, de ha a korábbi stratégiákat vesszük alapul, akkor vélhetően az olajcég átfogó terveket készített a következő évekre vonatkozóan.
396 fölé is benézett a napokban a forint euróval szembeni jegyzése, a további gyengülést váróknak érdemes lehet elgondolkodni az eurós megtakarításban. Vannak például olyan eurós állampapírok, amelyek 4-5% körüli eurós hozamot ígérnek, sőt, az egyik PEMÁP 8% felett forog jelenleg. Alábbi cikkünkből az is kiderül, hogy már 406-os év végi forint árfolyamvárakozás esetén jobb választás most Euró Magyar Állampapírba fektetni, mint PMÁP-ba.
A Stellantis autóipari konszern 30 milliárd reai-t, azaz mintegy 6,07 milliárd dollárt fog befektetni Brazíliában 2025 és 2030 között és több mint 40 új autó piacra dobását, valamint hibrid-flex járművek bevezetését tervezi az országban- közölte a vállalat szerdán.
Az adatelemző szoftvereket gyártó Palantir Technologies szerdán bejelentette, hogy egy új, 178 millió dolláros szerződést nyert az amerikai hadsereg TITAN projektjére, ami egy mesterséges intelligenciát használó harctéri rendszer lesz. Valósággal kilőttek a hírre a vállalat részvényei.
A fokozódó geopolitikai kockázatok ellenére sorra döntik az új csúcsokat a világ tőzsdéi, a magas árazások mellett egyre nehezebb biztos kézzel befektetni - ebben a miliőben talán még inkább felértékelődik a már évtizedek óta a szakmában lévő, számos kisebb-nagyobb válságot és eufóriát átélt befektetési legendák iránymutatása. Ennek apropóján most összegyűjtöttük a főbb üzeneteket, amiket Warren Buffett, Soros György és Ray Dalio közvetített a negyedik negyedévben a részvényvásárlásokon és eladásokon keresztül.
Éppen, hogy elérte új történelmi csúcsát a bitcoin, órákkal később több mint 14 százalékot zuhant a jegyzés, azóta viszont megint komolyabb emelkedésbe kapcsolt a világ legértékesebb kriptoeszközének árfolyama. A bitcoin eddig is ismert volt a heves árfolyammozgásokról és a magas volatilitásról, most azonban a magas származékos piaci aktivitás még inkább ráerősített erre.
A kifejezetten jól sikerült negyedik negyedéves gyorsjelentést követően elkészítette frissített elemzését a vállalatok követő MBH bank elemzője. A szakértő kiemeli, hogy a legutóbbi értékelésük óta sok körülmény megváltozott, ezért felülvizsgálják a 12 havi árfolyam-várakozást.
A Műgyűjtők Klubja március 7-én negyedik alkalommal nyitja meg közös kiállítását, amely ismét újabb, különleges perspektívába próbálja belehelyezni a klub gyűjteményének kiemelt műveit. A tárlatot az idén százéves szürrealizmus víziójának szentelik, és elsősorban kortárs művészek festményei jelennek majd meg – derül ki a műtárgy.com ajánlójából.
Több mint két év telt el, mióta a bitcoin történelmi csúcson járt, ma azonban beállította a világ legnagyobb értékű kriptoeszköze az új árfolyamcsúcsot. Az előző rekordot a 2021. november 10-én beállított 69 000 dolláros érték jelentette, ezt sikerült ma megdöntenie az árfolyamnak.
Érdemes lesz ezen a héten is figyelni a kriptopiacot, nem túl messze a történelmi csúcstól kezdte ugyanis a hetet a bitcoin. Emellett a kedvezően alakuló amerikai inflációs számoknak köszönhetően gyengült a dollár, ami az arany árfolyamának emelkedéséhez vezetett, ezzel új történelmi csúcsra ért el a jegyzés. Egyelőre nem láthatunk markáns elmozdulásokat az európai tőzsdéken, a hazai piacon azonban voltak érdekes sztorik, a Concorde pénteki elemzését követően például kilőtt az AutoWallis részvénye. Az amerikai részvényindexek mínuszban indították a hetet.
Kevesebb mint 500 millió euró értékben tudott lakossági befektetőknek kötvényeket értékesíteni Belgium, ez az összeg töredéke a tavalyi hasonló tranzakcióknak, mivel az értékpapírok iránti kereslet egyre csökken – írja a Bloomberg.
Kovács Zsolt öngondoskodásért felelős miniszteri biztos az Inforádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy a lakásbiztosítási kampány talán most felrázza az eddigi állóvizet a piacon, de nem félti a nagy biztosítókat. Az öngondoskodás kapcsán kiemelte: havi szinten csupán 20 ezer forint kiegészítést jelentenek a mostani önkétes pénztári megtakarítások a nyugdíjas korra, ami nagyon kevés.
A Telex cikke számol be arról a pórul járt apukáról, aki véletlenül túl nagy összeget tett be Babakötvénybe, és azóta is várja vissza a pénzét az államkincstártól.
A Super Micro Computer jegyzése 20 százalékot ugrott a mai piacnyitást követően, miután a vállalat részvényét pénteken beválasztották az S&P 500 tőzsdeindexbe - írja a CNBC.
Bár a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét közel háromnegyed éve visszavonták, a bíróság még nem rendelte el a felszámolást. Az MNB a közjó védelmében már évekkel ezelőtt megtiltotta az itthon határon átnyúló társaság életbiztosításainak hazai forgalmazását, de a 4700 magyar ügyfél közül sokan még mindig fizetik díjukat. A mostani bizonytalan helyzetben érdemes az ügyfeleknek alaposan megfontolniuk a szerződésükkel kapcsolatos döntéseiket - hívta fel a figyelmet honlapján az MNB. UPDATE: szerdán pontosító szándékú tájékoztatással regagált a Novis Biztosító az MNB közleményére.