
A tájékoztatás szerint a tőzsde megbeszélést tartott tíz jelentős brókercéggel, köztük a Citic Securities, az Orient Securities és az Industrial Securities vezetésével, hogy egyeztessenek a részvénypiac külső sokkhatásokkal szembeni védelméről. A pénzügyi szolgáltatók optimizmusuknak adtak hangot Kína gazdasági kilátásaival kapcsolatban, és elkötelezték magukat a piac stabilitásának megőrzése mellett.
A találkozóra azután került sor, hogy a kínai állami befektetési alap, a Central Huijin, valamint több más állami tulajdonú pénzügyi szereplő korábban jelezte részvénypiaci jelenlétének bővítését, hogy enyhítsék a kereskedelmi háború hatásait.
A részvénypiac megerősítését célzó lépések részeként
több mint száz kínai tőzsdei vállalat tett közzé részvényvásárlási vagy visszavásárlási tervet.
Az építőipari gépeket gyártó Sanyi Heavy Industry Co. közölte, hogy kedden 5 millió darab részvényt vásárolt vissza 92,9 millió jüan értékben. Az XCMG Construction Machinery vállalat akár 3,6 milliárd jüan értékű saját részvény visszavásárlását is kilátásba helyezte.
A kínai állami vagyonfelügyelet (SASAC) irányításával több mint húsz, a központi kormányzat ellenőrzése alatt álló nagyvállalat - köztük Ázsia legnagyobb olaj- és gázipari cége, az állami tulajdonban lévő kínai PetroChina, valamint Kína legnagyobb kőolajfinomító vállalata, a Sinopec - szintén bejelentette részvényvisszavásárlási szándékát. A programhoz olyan energiavállalatok is csatlakoztak, mint a China Shenhua Energy és a GD Power Development.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy ha Peking valóban bevezeti a 34 százalékos viszontvámot az amerikai vámokra válaszul, akkor leállít minden tárgyalást Pekinggel, és további 50 százalékos importvámot vet ki a kínai árukra. Ezzel a korábban kivetett 20, 34, majd 54 százalékos vámok után a teljes vámösszeg 104 százalékra is emelkedhet, ami elemzők szerint óriási nyomás alá helyezné a kínai vezetést.
A kínai részvénypiac az elmúlt napokban hathavi mélypontra esett, a befektetői hangulatot elsősorban az amerikai kereskedelempolitikai intézkedések és a geopolitikai bizonytalanságok befolyásolták.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Újabb hitelintézet vezette be az 5%-os lakáshitelt, itt a lista a bankokról
Már hét banknál elérhető a kedvezményes kamat.
Donald Trump újabb szektornak kegyelmezett meg - Mi történik a piacokon?
Mozgalmas hétkezdet után újabb eseménydús napot láthatunk.
Fontos bejelentést tett Varga Mihály a jegybanki alapítványokkal kapcsolatban
Az MNB hatásköre az alapfeladatokra korlátozódik.
Nem hajolt meg Donald Trump előtt a világ elsőszámú egyeteme: súlyosan megfizetnek érte
Megvonták a finanszírozást.
Kelet-Magyarország üzleti csúcstalálkozója: Gazdasági Fórumot rendez a Portfolio Debrecenben
A júniusi konferencia célja, hogy támogassa a helyi vállalatokat.
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg a problémát sem értik. Az eredmény a politikai bizonytalanság fenntartása,
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
A 505 State Street, New York első teljesen elektromos felhőkarcolója
New Yorkban felépült a város első teljesen elektromos felhőkarcolója. A projekt az Egyesült Államokban egyedülálló, de világszinten egyáltalán nem példa nélküli.
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új


- Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.