Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél: hogyan készül rá?
Befektetés

Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél: hogyan készül rá?

Portfolio
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, az évek során olyan nagyságú összeget halmozhat fel, ami biztosíthatja az időskori megélhetését. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudják tartani, mint az aktív éveikben.

Mostanra nagyjából 1,5 millióra tehető hazánkban azoknak a száma, akik félretesznek idősebb korukra, amire azért van szükség, mert a nyugdíjak összege általában jelentősen elmarad a bérektől. Ez a különbség pedig évről évre növekszik; az átlagnyugdíj tavaly 208 ezer forint volt Magyarországon. Különösen érintett csoport például a vállalkozóké, akik az alacsonyabb társadalombiztosítási járulék fizetés miatt várhatóan alacsony állami nyugdíjra lesznek jogosultak.

Vagyis úgy lehet készülni, hogy az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél, éppen ezért az állami nyugdíjat szinte mindenki számára érdemes kiegészíteni más megtakarításokkal is, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudjuk tartani a nyugdíjas évek alatt is. 

Create your own user feedback survey

Akik úgy döntenek, hogy szeretnék bebiztosítani az időskori anyagi helyzetüket, alapvetően három megtakarítási lehetőség közül választhatnak.

Jelenleg a magyar állam három különböző nyugdíj-előtakarékossági formát: a nyugdíjbiztosítást, az önkéntes nyugdíjpénztárt és a nyugdíj-előtakarékossági számlát (NYESZ-t) támogatja.

A három kategória jellemzői eltérőek lehetnek, azonban egymással kombinálhatóak, ezért minden esetben egyedileg érdemes megvizsgálni, hogy mi a legjobb választás az adóvisszatérítés optimalizálásának figyelembevétele mellett.

Ezekben a konstrukciókban az a közös, hogy a megtakarítók minden befizetésük után 20%-os SZJA-jóváírásra jogosultak (feltéve, hogy fizetnek személyi jövedelemadót).

500 000-750 000 forint befizetésével évente 100 000-150 000 forintra lehet szert tenni.

Az adóvisszatérítés egy átlagos ügyfél számára így több millió forintnak megfelelő pénzügyi előnyt is jelenthet a teljes futamidő során.

Ön szerint fontos bebiztosítani az időskori anyagi helyzetünket? Töltse ki a kérdőívet!

A legnagyobb tagsággal az önkéntes nyugdíjpénztárak rendelkeznek: több mint 1 millió embernek van ilyen típusú megtakarítása. A legtöbb új megtakarító azonban a nyugdíjbiztosításokat keresi: mostanra több mint 400 ezer ember kötött nyugdíjbiztosítást, és habár a létszámuk minden évben dinamikusan növekszik, ez a szám továbbra is alacsonynak számít. 

Mikor kezdjünk el gondoskodni az időskori megélhetésünkről?

A takarékoskodást érdemes minél hamarabb, akár fiatal korban elkezdeni: egyrészt a kamatos kamat jobban kifejtheti jótékony hatását, másrészt a szükséges befizetések is jóval több hónapra oszlanak szét. 

Mennyire tartja fontosnak, hogy legyen nyugdíjcélú, megtakarítás jellegű biztosítása? Mondja el véleményét! 

A kutatás a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán működő the CoRe lab-bel együttműködve készül, az eredményeiről a Portfolio-n megjelenő cikkekben folyamatosan beszámolunk majd. A kérdőív anonim és önkéntes, a válaszokat 2024. szeptember 16. és október 3. között várjuk.

Köszönjük, hogy válaszaival segíti a kutatásunkat!

A cikk megjelenését a MBH Bank támogatja.

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Találd meg a neked való befektetési alapot!
Holdblog

A személyes szorzónk

Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki akarunk tűnni mások közül, akkor ezekkel nem csak lehet, hanem szükséges is foglalkoz

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
budapest nő parlament duna-duna-fotózás-hajó-híd-idegenforgalom-kirándulás-turizmus-utazás