Befektetés

Generali: véget ért az emelkedő trend

Portfolio
A Generali Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a globális részvénypiacokon 2009 márciusa óta tartó emelkedő trend véget ért, a következő hónapokban egy, az eddigieknél lényegesen volatilisebb, alapvetően oldalazó, a kockázatok további fokozódása esetén erősen eső trend alakulhat ki. Pillár Zsolt szerint az idei év első öt hónapjában a fejlődő piaci alapok tőkeáramlása kísértetiesen hasonlít a 2008-as évben tapasztaltakhoz. A Generali Alapkezelő szerint a kedvezőtlen részvénypiaci fordulatot vetíti előre az amerikai vállalatok várható csökkenő eredménynövekedése, több közelmúltbeli IPO sikertelensége, és az előző hetekben, egyes árupiaci szegmensekben végbement jelentős visszaesés is. A továbbiakban a Generali Alapkezelő sajtóközleményét adjuk közzé.
"Az elmúlt 26 hónap mega-rallyjának első pillanatától ugyanazokra a kockázati tényezőkre hívják fel a figyelmet "a pohár félig üres" szemléletű elemzők. Ezek között a legfontosabbak az USA egyre növekvő államadóssága, az EU több államának súlyos adósságválsága és Görögország - véleményem szerint - elkerülhetetlen államcsődje, továbbá a tőzsdei árfolyam-trendekre befolyással bíró amerikai makrogazdasági indikátorok - így a vásárlói bizalmi index, a szolgáltató ágazat fellendülését mutató ISM index, illetve az amerikai munkanélküliségi adatok, az új lakásépítések számának - kedvezőtlen alakulása. Ugyancsak kockázati tényező a fejlett és a fejlődő piacok gazdaságaira nehezedő és egyre erősödő inflációs nyomás" - mutat rá Pillár Zsolt, a Generali Alapkezelő befektetési igazgatója.

A tőkeáramlás kísértetiesen hasonlít a 2008-as folyamatokhoz

"Míg 2010-ben 80 milliárd dollár áramlott a fejlődő piacokra, addig az idei év első öt hónapjában összességében már tőkekivonás volt megfigyelhető a fejlődő piaci alapokból. A tőkeáramlás változása így egyelőre kísértetiesen követi a 2008-as évben tapasztaltakat" - figyelmeztet a Generali Alapkezelő befektetési igazgatója. Pillár Zsolt szerint a már említett kockázati tényezők mellett, számos további jel utal arra, hogy a következő 2-5 hónapban egy lényegesen volatilisebb, alapvetően oldalazó, a kockázatok további fokozódása esetén erősen eső trend alakulhat ki. A Generali Alapkezelő befektetési igazgatója a legfontosabb kockázatok között említi az alábbiakat:

  • Bár a világ vezető elemzőházai alapvetően optimisták a tőzsdei árfolyamok idei növekedési kilátásait illetően, májusig a fejlődő piacok összességében egyáltalán nem, a fejlett piacok pedig csak kismértékű emelkedést produkáltak.
  • Az amerikai első negyedéves jelentési szezonban csupán 60 százalék körül volt az elemzői konszenzust meghaladó vállalatok aránya, szemben az előző negyedévekkel, amikor 65 és 70 százalék közötti arány volt a jellemző.
  • Az S&P 500 indexben szereplő társaságok eredménynövekedésére vonatkozó prognózisok csökkenő pályát vetítenek előre: 2011-ben 20 százalékos, 2012-ben 12,9 százalékos, 2013-ban pedig 10,01 százalékos eredménynövekedést várnak.
  • A technikai indikátorok közül, egyre több mutat eladási jelzést, főleg a fejlődő piacok vonatkozásában.
  • A tőzsdei új kibocsátások között növekszik a sikertelenek, vagy bevezetést követően negatív árfolyampályát felmutató részvények aránya, gondoljunk a Glencore (árupiaci szektor) IPO-jára.
  • A forró pénzek jelenléte, mozgása egyre inkább látszik a magasabb kockázatú szektorokban, a legjobb példa erre az előző hetekben az egyes árupiaci szegmensekben végbement jelentős, 10-15 százalékos visszaesés.

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Találd meg a neked való befektetési alapot!
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek katasztrófaként, mert volt előtte egy spinoff, a Solventumot leválas

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról szóló fejezetek teljesen jók, de a további részek is megfontolásra érdemese

Holdblog

Egyre nagyobbak az olimpikonok

Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál látványos a növekedés, az Olympedia szerint például... The post

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
társasházi lakás