A gazdasági és szabályozási bizonytalanság miatt konzervatív osztalék- és részvény-visszavásárlási politikára lehet számítani a Fed stressztesztjén ezen a héten áteső amerikai nagybankoktól – írja a Reuters.
Miközben az európai bankszektor 3%-ot, a francia bankok több mint 8%-ot veszítettek tőzsdei értékükből, mióta a francia elnök pártjának EP-választási veresége után bejelentette az előrehozott választásokat.
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója pénteken több, mint 7 ezer OTP részvényt vásárolt, amelyet kedvezményes részvényvásárlási program keretében hívott le 10 568 forintos átlagáron. Wolf László 12 365 darab OTP részvényt hívott le.
Hosszú évek tapasztalatai alapján nyáron költenek a legtöbbet a magyarok, legalábbis ha a személyi kölcsönök igénybevétele alapján mérjük ezt. Idén ráadásul úgy megyünk bele a nyárba, hogy még soha nem indult ilyen erősen az év a személyikölcsön-piac szempontjából. Megnéztük, most milyen ajánlatokkal csábítják a bankok azokat, akiknek 1. a lakáshitelekénél jóval kisebb összegre van szükségük, 2. gyorsan és egyszerűen hitelhez szeretnének jutni, és 3. ehhez nem terhelnék meg jelzáloggal a lakásukat.
Az amerikai bankfelügyeleti hatóságok pénteki közlése szerint a nyolc legnagyobb amerikai bank közül négynek a szanálási tervében találtak hiányosságokat – számolt be róla a CNBC.
Kemény harcot folytatnak a bankok és a hatóságok a csalókkal, sorra érkeznek a hírek a csaló hálózatok lekapcsolásáról, még sincs köszönet a friss statisztikában: mintegy 16 milliárd forint tűnt el a számlákról Magyarországon az idei első negyedévben. A képet árnyalja, hogy egy jelentős vállalati visszaélés torzította a statisztikát. A digitális fizetési trendek naposabbik oldalán az látszik, hogy egyre kevesebbet készpénzezünk, a mobilfizetés megállíthatatlanul terjed, és további fizetési innovációk tűntek fel a láthatáron, melyekkel hamarosan a boltokban és az online térben is találkozhatunk.
Két hazai nagybank egyes digitális szolgáltatásainál is a szokásosnál hosszabb tervezett leállás, karbantartás jön: az Erste és a K&H több netes és mobilbanki funkciója nem lesz elérhető.
A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki bejelentésének megfelelően 2024. december 31-éig hosszabbította meg a kormány a jelzáloghitelek kamatstopját, a Magyar Közlöny alapján az intézkedés a pénteki nappal hatályba is lépett.
Kína azt szorgalmazza, hogy a Visa és a Mastercard csökkentse a külföldi bankkártyás tranzakciós díjakat az országban - jelentette a Bloomberg News egy, az ügyet ismerő forrásra hivatkozva.
Egy orosz bíróság elrendelte, hogy a Commerzbank 94,9 millió euró értékű vagyonelemét foglalják le kártérítésként egy északnyugat-oroszországi gázfeldolgozó üzem építését felügyelő, de az Oroszország elleni szankciók miatt hoppon maradt vállalat számára - vette észre bírósági dokumentumokban a Reuters.
Közel 13 millió eurós bírságot szabott ki a Citigroupra Németország a kereskedési rendszer ellenőrzési hiányosságai miatt, miközben Amerikában a betétbiztosító elutasította a bank szanálási tervét – írja a Reuters.
Az euróderivatívák elszámolásának Londonból az EU-ba történő áthelyezése elkerülhetetlen, a bankoknak fel kell készülniük. Az új uniós törvény előírja, hogy a bankoknak aktív számlával kell rendelkezniük az EU valamelyik elszámolóházánál.
Továbbra is vita övezi a Credit Suisse UBS általi felvásárlását, a svájci pénzügyi felügyelet szerint nincs itt semmiféle versenyjogi aggály, de a döntés ellenére a trösztellenes hatóság továbbra is vizsgálhatja az UBS piaci helyzetét.