Bank

OTP: Csak így tovább!

Az OTP Bank harmadik negyedéves eredménye igazolta a lassan megszokottá váló optimista várakozásokat. Az OTP adózott eredménye kismértékben (3.8%-kal) még túl is teljesítette az elemzők konszenzusos várakozását. A bank konszolidált adózott eredménye az első három negyedévben több mint 20%-kal (20.1%) haladta meg a tavalyi szintet, az elmúlt három hónapban pedig az eredmény növekedése a tavalyi harmadik negyedévhez képest 28.9% volt, mely úgy a BÉT-en jegyzett tőzsdei társaságok, mint általában az európai bankok között is kiemelkedően jó eredménynek számít.
A jó eredmény ezúttal elsősorban a felfutó hitelezési tevékenység és a javuló kamatmarzsok nyomán dinamikusan növekvő kamatbevételeknek volt köszönhető.

50 település fordult el az OTP-től

A tavalyinál is kiélezettebb versenyt hoztak a pályázó bankok számára az önkormányzatoknak a pénzintézetek számlavezetésére kiírt pályázatai

IEB: Megvalósuló stratégia

Az Inter-Európa Bank 3. negyedéves gyorsjelentése különösebb meglepetést nem tartalmazott. A bank a tavaly kijelölt stratégiának megfelelően jelentősen növelte kitettségét a lakossági és kis- és középvállalati szektor irányába, melynek révén csökkent a nagyvállalati ügyfélkörtől való függősége mind mérleg- mind eredményszempontból. A bank céltartalékképzés előtti eredménye, a nettó pénzintézeti jövedelem az idei év első 9 hónapjában 19.8%-kal haladta meg a tavalyi szintet. A konszolidált számokat ezúttal is rontotta az IEB brókercégének veszteséges működése.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyetlen ábra, ami megmutatja, mekkora valójában az orosz hadsereg friss területhódítása
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.