A befektetési alapok esetében negatív eszközértékével történelmet író Német Pénzpiaci Alapot felfüggesztette a felügyelet, valamint felszólított az alapkezelőt, hogy feleljen meg a tevékenység végzéséhez szükséges feltételeknek.
Ismét jelentősen bővültek a PSZÁF forrásai, amelyből a tőkepiac fejlődését elősegítő tanulmányokat, valamint a szaksajtó működését támogatja majd jövőre a felügyelet. Egy átfogó vizsgálatot követően a Raiffeisen bankcsoport tagjai összesen 22.9 m Ft bírság megfizetésére kötelezték, s a bank esetében az osztalék kifizetését is a határozat feltételeinek teljesítéséhez kötötték.
Végéhez közeledik az univerzális banki működés kialakítása az Inter-Európa Banknál, a PSZÁF jóváhagyta a bank és brókercége között létrejött ügyfélállomány-átruházási szerződést.
A PSZÁF átfogó felügyeleti vizsgálatának eredményeként 5 m Ft-os bírság megfizetésére és számos intézkedés megtételére kötelezte az Erste Bankot. A felügyelet felszólította a bankot, hogy külső, független szakértő általi auditáltassa IT rendszerét.
A mai napon bejelentette lemondását Zdeborszky György, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója. A hivatalos indoklás szerint nyugdíjba vonul az egyik legrégebben hivatalában lévõ bankvezér.
Kamatcsökkentésről döntött a Földhitel- és Jelzálogbank Rt.
A mai nap sztárpapírja egyértelműen az érdeklődés középpontjába került IEB. A részvény árfolyama eddig 9%-ot emelkedett kiugrónak számító forgalom mellett. Több mint 100 kötésben 30 m Ft értékű papír cserélt gazdát, az árfolyam 970 Ft-on tetőzött.
Anno Rómában, annak is köztársaságkorában a magasabb állami közhivatalok ellátásáért nem járt fizetés. A magisztrátusi...
New York városában jár éppen a Vakmajom, és ha már ott van, posztolt is a Facebookra, innen gyűjtöttünk egy csokrot...
Közel 4000 NIS2 érintett cég regisztrált már a felügyeleti hatóságnál, amellyel jelentős lépést tettek a kiberbiztonsági...
Az Európai Unió más tagországaihoz hasonlóan Magyarországon is folyamatosan emelkedik a csomagolási hulladék összmennyisége...
Magyarország költi az egyik legkevesebbet GDP arányosan a nyugdíjasokra, egyedül Málta költ kevesebbet nálunk...
A mai adásban megreformáljuk a mezőgazdaságot, de előtte röviden véleményt formálunk egyéb fontos dolgokban is....
Mutatjuk, miért.
Kösz, Irán.
Érdemes közelebbről is megnézni a számokat.