Bank

Bankbetéted van? - Így bántak el vele Matolcsyék két év alatt

Portfolio
Véget ért a múlt héten a Magyar Nemzeti Bank csaknem két évig tartó kamatcsökkentési sorozata. Ennek eredményeként 1 millió forintnyi betétre átlag 69 ezer forint helyett ma már csak 19 ezer forint kamatot kaphatunk a bankoktól egy év után. Ez nem minden: a kormány is megcsapolta a banki megtakarítók pénzét, tranzakciós illetéket és egészségügyi hozzájárulást vetve ki a betétekre, így a betétesek nagy részének a hozama ma már negatív. Nem csoda tehát, hogy drasztikusan átrendeződött mára a lakossági megtakarítások szerkezete, így például az éven belül lekötött forintbetétek összege harmadával lett kisebb. Ez viszont a bankoknak több okból sem fáj.
Legalább három intézkedés(sorozat) sújtotta az elmúlt két évben a betétesek pénzét:
  • 2012 augusztusa óta fokozatosan 7%-ról 2,1%-ra csökkent a jegybanki alapkamat, amelyet viszonylag szorosan követett a lakossági forintbetétek kamatszintje.
  • 2013. január 1-jétől 0,2, illetve 0,3%-os tranzakciós illetéket vet ki a kormány a banki tranzakciókra, amit 2013. augusztus 1-jén 0,3, illetve 0,6%-ra emeltek fel (utóbbi a készpénz-felvételre vonatkozik).
  • 2013. augusztus 1-jétől a meglévő 16%-os kamatadó mellett 6%-os egészségügyi hozzájárulást (eho) vonnak le a betétesek kamatjövedelméből.

A fentieket csak kis részben kompenzálta az idén február 1-jéig személyenként egy bankszámla esetében, 150 ezer forint erejéig igénybe vehető havi kétszeri díjmentes készpénzfelvételi lehetőség.

Bankbetéted van? - Így bántak el vele Matolcsyék két év alatt
Ha valaki két évvel ezelőtt 1 millió forintot fektetett be, annak 12 hónapra 69 ezer forintot ígértek a bankok, így kamatadó után 58 ezer forint üthette az ügyfél markát (akkor még az ingyenes készpénzfelvétel lehetősége sem csak politikusi ajándék volt, hanem elterjedtek voltak a nulla forintos bankszámlák). Ma viszont már csak átlag 19 ezer forintot ígérnek a bankok, amiből bankon kívüli átutalás után (csak a tranzakciós illetéket kifizetve) kevesebb, mint 12 ezer, készpénzfelvétel után (a tranzakciós illletéket kifizetve) kevesebb, mint 9 ezer forint marad az ügyfélnél. Mármint annál, aki 12 hónapra fekteti be pénzét, ha ugyanis rövidebb a futamidő, ennél még rosszabbul járhat az ügyfél.

Bankbetéted van? - Így bántak el vele Matolcsyék két év alatt
Egy pillanatig még a 12 hónapos futamidőnél maradva, az alábbi ábra azt mutatja be, hová folyik a példában szereplő átlagos ügyfél kamatjövedelme. Csak a 46%-a marad az övé, a nagyobbik fele az államé.

Bankbetéted van? - Így bántak el vele Matolcsyék két év alatt
Sokkal durvább eredményt kapunk, ha az előbbivel ugyan azonos kamatozású, de rövidebb futamidejű, például 2 hónapos betét kamatának sorsát nézzük. Itt már a kamatjövedelem teljes egészét elviszi a háromféle adó (kamatadó, eho, tranzakciós illeték), akár átutalja pénzét az ügyfél, akár készpénzben veszi fel azt. A példában szereplő esetben az ügyfél 3545 forinttal kevesebbet vehet fel készpénzben, mint amennyit a banknál elhelyezett, feltéve, hogy az ingyenes készpénzfelvétel lehetőségével más tranzakciók esetében (vagy egyáltalán nem) él.

Bankbetéted van? - Így bántak el vele Matolcsyék két év alatt
Elsőre drámainak tűnő hatással járt mindez: két év alatt (2012 májusa és 2014 májusa között) kereken harmadával, 33%-kal csökkent az éven belül lekötött lakossági forintbetétek állománya Magyarországon. Eközben a teljes lakossági betétállomány kevésbé radikális mértékben, 12%-kal csökkent, vagyis történt némi átrendeződés a bankbetéteken belül a látra szóló betétek irányába: míg két évvel ezelőtt még a betétek 24%-a nem volt lekötve, mára a 36%-át tartja lekötés nélkül a lakosság.

Bankbetéted van? - Így bántak el vele Matolcsyék két év alatt
A lakossági betétállomány csökkenése a megvalósult formájában több okból sem fáj a bankoknak:

  • A betétek mint megtakarítási instrumentumok szerepének a csökkenését a befektetési alapok, állampapírok szerepének növekedése kísérte, ami más csatornákon keresztül (pl. forgalmazási díjak) bevételt jelent a bankszektor számára is.
  • A saját források (betétek) helyett felértékelődött az alternatív források, köztük a refinanszírozási programok (leginkább a Növekedési Hitelprogram és az eximbanki programok) szerepe, amelyek hiányolhatóvá teszik a betéti források egy részét.
  • A bankszektor úszik a likviditásban: a kéthetes kötvények (augusztustól betétek) állománya bőven 4000 milliárd forint feletti, a betétállomány csökkenése nem okoz likviditási feszültséget.
  • Miközben 2 év alatt a lakossági betétek állománya 869 milliárd forinttal csökkent, a vállalatiaké 630 milliárd forinttal nőtt. A kieső forrást tehát jórészt pótolták a vállalatok.
  • A bankok számára kedvezően alakult a lakossági betétek szerkezete is: a bankok betéti kamatráfordítása még nagyobb mértékben eshetett, mint a lekötött betétek átlagkamata, hiszen nőtt a lekötés nélküli betétek aránya (lásd fentebb).
  • A csökkenő kamatkörnyezetben a kamatbevételek kisebb mértékben estek, mint a kamatráfordítások, ugyanis az alternatív források költsége is jelentősen esett. A bankok mérlegfőösszeg-arányos kamatmarzsa nőtt, a betétek mint források attraktivitása más forráselemekhez képest csökkent.


Bankbetéted van? - Így bántak el vele Matolcsyék két év alatt
A lakossági portfólióátrendeződés hatására a lakosság tulajdonában lévő értékpapírok állománya hamarosan meghaladhatja a bankbetétek nagyságát - hívták fel a figyelmet a jegybank szakértői a Portfolio-n megjelent korábbi cikkükben. Bár a pénzügyi megtakarításokon belül a bankbetétek aránya a válság előtti 26%-ról mára 21%-ra csökkent, továbbra is ezek aránya a legmagasabb a megtakarítások közül.

Bankbetéted van? - Így bántak el vele Matolcsyék két év alatt
Kiszámoló

Neked is sikerül változtatni

Szombatonként kiteszek egy-egy régi cikket, amit sokan nem olvastak, pedig a hasznukra lehet. Ez a cikk közel tizenegy éves, a benne lévő számokat így értelmezd. Ha van egy hasonló veled megtört

Holdblog

A személyes szorzónk

Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki akarunk tűnni mások közül, akkor ezekkel nem csak lehet, hanem szükséges is foglalkoz

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
0W3A8775(1)