A brazil legfelsőbb bíróság egyik bírája vizsgálatot indított Elon Musk ellen az igazságszolgálatás akadályozása miatt, miután az X tulajdonosa kijelentette, hogy újraaktivál több olyan fiókot, amelyeknek a bíró elrendelte a felfüggesztését - jelentette a Reuters hírügynökség.
Bár az európai tőzsdéken jellemzően iránykeresés látható, a magyar piac határozott emelkedéssel indította a napot. A midcapek közül a Duna House árfolyama jelentős emelkedésben van a nyitás után, de az Opus is feljebb került Mészáros Lőric szavai után.
Más tagállamok adatvédelmi hatóságához hasonlóan a NAIH is vizsgálja a ChatGPT adatkezelését, ezzel kapcsolatban még idén várható döntés - árulta el Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke lapunknak. A személyes adatok feldolgozása mind a tanítása, mind a működése során tipikusnak mondható sok MI esetén. A GDPR szerinti jogszerűségi feltételeknek itt is ugyanúgy meg kell felelni kockázatarányosan mint minden más adatkezelés esetén. Ezt megerősíti az EU új MI rendelet is - véli az elnök. A mesterséges intelligencia használatának adatvédelmi szempontjairól, a terület szabályozásáról és a legérdekesebb, legkirívóbb adatvédelmi incidensekről is kérdeztük az elnököt. A témával április 23-ai AI in Business rendezvényünkön is foglalkozunk, a rendezvényen a NAIH képviselője, Vass Norbert osztályvezető tart előadást erről.
A Szövetségi Légügyi Hivatal vizsgálatot indított, miután a Southwest Airlines egyik Boeing 737-800-as gépének hajtóműburkolata Denverben felszállás közben leesett és a szárnyhoz csapódott, az incidens során senki sem sérült meg – írja a Reuters.
Jelentősen csökkentek a Suzuki Japánon és Indián kívüli üzemeinek gyártási számai a vállalat közlése szerint. Az érintett egységek februárban összességében majdnem 30 százalékkal kevesebb autót gyártottak, mint egy évvel korábban. A Pénzcentrum ennek oka mellett a vállalattól azt is megtudta, hány vendégmunkás dolgozik az esztergomi gyárban, és kiderült, mikor fog gyártásba kerülni az új Vitara itthon.
A Disney a Disney+ streaming szolgáltatásánál korlátozza a jelszómegosztást annak érdekében, hogy növelje a felhasználói bázist és a bevételeket, míg Bob Iger vezérigazgató szerint ez a lépés hozzájárulhat a platform nyereségessé válásához - írta a CNN.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója bejelentette, hogy augusztus 8-án mutatják be a régóta várt robotaxi terméküket, amely jelentős új üzletágat nyithat meg az autógyártó számára a befektetők növekvő óvatossága és a lassuló növekedés időszakában - közölte a CNBC.
Mintha egy olimpiai versenyen dobogós helyezést érnénk el, ahhoz hasonlítható a Richter legnagyobb forgalmú készítménye, a cariprazine sikere – mondta el Orbán Gábor a Richter sajtótájékoztatóján, amelynek fő témáját a gyógyszergyártó neuropszichiátriai kutatásai adták. A vállalat megosztott információkat a fejlesztés alatt álló gyógyszerekről is, pszichiátriai készítmény és étvágycsökkentő is van a pipeline-ban.
Gazdasági információk tekintetében ma délelőtt érkezett egy kedvezőtlen adat, februárban ugyanis nagyobbat esett az európai kiskereskedelem volumene, mint azt várni lehetett - vélhetően erre is reagálva estek az európai tőzsdék, de elsősorban a délutáni amerikai adatközlésre készültek a befektetetők, az Egyesült Államokban megérkezett ugyanis a hét legfontosabb adata, a kamatpolitika szempontjából jelentős munkanélküliség alakulása. Ezzel kapcsolatban azt érdemes tudni, hogy az amerikai jegybank vélhetően azért is hajlik a kamatvágásra a vártnál magasabb infláció ellenére is, mivel az amerikai munkanélküliség emelkedése könnyen felgyorsulhat, ezt pedig szeretné megelőzni a Fed.
A friss adatok tükrében elmondható, hogy a vártnál sokkal nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak létszáma az amerikai munkaerőpiacon márciusban, és ezúttal a munkanélküliségi ráta is csökkent. Összességében a mai adatközlés erős munkaerőpiacról árulkodik, ami inkább a fedes héják érvelését támasztja alá, ezzel csökkentve a júniusi kamatvágás esélyét.
Az amerikai járványügyi hivatal riasztást adott ki egy madárinfluenzával fertőzött texasi mezőgazdasági dolgozó miatt, hangsúlyozva a vírus elleni védekezés fontosságát, miközben az Egyesült Államokban ez a második azonosított eset.
Történelmi csúcsra emelkedett ma az arany árfolyama, többek között az amerikai kamatcsökkentési várakozások, a spekulatív és jegybanki vásárlások hatására - írja a Reuters.
A Meta májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat - derült ki egy pénteken közzétett blogból.
Egy több ezer munkavállalót magában foglaló, féléves kísérlet eredményei szerint a négynapos munkahét jelentősen csökkenti a kiégést és növeli a termelékenységet, valamint javítja a munkahelyi morált és csökkenti a fluktuációt - tudósít a CNBC.
Michelle Bowman amerikai jegybankár szerint az infláció megfékezése érdekében szükség lehet a kamatszint további emelésére, ellentétben a piaci várakozásokkal és kollégái előrejelzéseivel - jelentette a CNBC
Péntek reggel az Egyesült Államok északkeleti részét 4,8-as erősségű földrengés rázta meg, amelyet Bostontól Baltimore-ig éreztek, és bár New Yorkban jelentős közlekedési fennakadásokat okozott, sérülésekről vagy jelentős károkról nem érkezett hír - írta a Cnbc.
Visszalép a Tesla az olcsó, tömegpiacra szánt elektromosautó-projektjétől, amely a vállalat hosszú távú célkitűzése volt, és helyette az önvezető robotaxik fejlesztésére összpontosít - tudta meg a Reuters. A hírre 3 százalékot esett ma a Tesla részvényeinek árfolyama.