Holnap a tőzsdére is bevezetik a közel 5 millió Humet részvényt
A BÉT vezérigazgatója július 11-én bevezeti a tőzsdei kereskedésbe a Humet 4,644,848 darab, egyenként 6 forint névértékű, 27,869,088 forintos össznévértékű törzsrészvényét.
A BÉT vezérigazgatója július 11-én bevezeti a tőzsdei kereskedésbe a Humet 4,644,848 darab, egyenként 6 forint névértékű, 27,869,088 forintos össznévértékű törzsrészvényét.
Alig néhány nappal az iPhone piacra dobását követően az Apple bejelentette, hogy szabadalmi kérvényt nyújtott be a csúcsmobil olcsóbb változatása is. A híresztelések szerint a negyedik negyedévben kerülhet piacra a termék, amely nem rendelkezik majd érintőképernyővel, és körülbelül féláron lehet majd hozzájutni.
Csökkenést mutatnak nyitás előtt a főbb amerikai határidős indexek, melyek közül a Dow futures 30 pontos, a Nasdaq 100 futures 10 pontos, az S&P500 futures pedig 5 pontos mínuszban áll jelenleg. A negatív hangulat egyrészt a Home Depot és a Sears Holding profit warningjának köszönhető, másrészt pedig a ma este sorra kerülő Bernanke beszédnek, mely várhatóan ismét megmozgatja a piacokat.
A Genesis Energy Nyrt.-ben a mai naptól dr. Sziklai Gábor helyett a befektetői kapcsolattartó Zádorné Prazsák Gabriella, a társaság vezérigazgató-helyettese. Telefonszám: 36-1-452-1700 Telefax: 36-1-452-1701
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. közzétette, hogy dr. Landgraf Erik, a Társaság Felügyelő Bizottságának tagja 2007. július 10. napján a Budapesti Értéktőzsdén 2,290 Forint részvényenkénti átlagárfolyamon 609 darab FHB "A" sorozatú törzsrészvényt értékesített.
Profit warninggal lepte meg a piacot a mai napon a Home Depot, a társaságot sem hagyta hidegen az amerikai lakáspiacok gyengélkedése. A vállalat legfrissebb várakozásai szerint a második negyedévben a társaság egy részvényre jutó nyeresége akár 18%-kal is zuhanhat. A Home Depot részvényeinek árfolyama 2%-kal esett ma az európai piacokon.
A Genesis igazgatótanácsa bejelentette, hogy a mai napon műszaki együttműködési megállapodást írtak alá az Infinite Technologies AG-vel, mely alapján biztosított az a hosszú-távú műszaki-technológiai háttér, amely a társaság által tervezett vékonyfilm technológiájú napelem gyárak felépítéséhez és jövőbeli üzemeltetéséhez szükséges.
Európa szerte viharfelhők lepték el a tőkepiacokat, a régiós indexek közül az RTS 0.3%-kal, a PX 0.5%-kal, a WIG20 pedig 1.2%-kal értékelődött le. A BUX egyelőre még tartja magát, jelenleg 0.1%-os mínuszban 29,240 ponton áll. A mai napon tart beszédet a Fed elnöke, mely egyelőre bizonytalanságban tartja a részvénypiacokat.
A Political Capital Institute az alapítók céljának szellemében vitte egy hónapon át a pártfinanszírozási stafétát. Ez idő alatt az intézet elemzésében rávilágított a párt- és a kampányfinanszírozás ma érvényes, tarthatatlan és álságos rendszerére, valamint több nyilatkozattal is sikerrel hívta fel a közvélemény és a politika figyelmét a kérdés rendezésének sürgető voltára. Az eredményes hónap lezárásaként a Political Capital 2007. július 10-én adja át a stafétát a Nézőpont Intézetnek.
A Home Depot profit warningja ismét emlékeztette a részvénypiacokat az amerikai másodlagos jelzáloghitelezői piacok problémáira, aminek nyomán az európai indexek is lefelé mozdultak. A DAX 0.6%-kal, a CAC-40 és az FTSE-100 pedig 0.4%-kal gyengült a mai napon.
A javaslatcsomag negyedik elemeként Máger Andrea, a Magyar Nemzeti Bank szakértője tartott előadást a pénzügyi tudatosság elmélyítésének fontosságáról Magyaroszágon, majd ezt követte Jaksity György, a Concorde Értékpapír Rt. ügyvezető igazgatójának előadása a tőkepiac legsarkalatosabb eleméről, a vállalatok tőzsdei bevezetésének előnyeiről és hátrányairól.
A fórum folytatásaként Cselovkszki Robert, a BSzSz elnöke egy Magyarországon merőben új konstrukció, a Hosszútávú Befektetési Számla bevezetésének fontosságáról tartott előadást, majd Nagy Zoltán hangsúlyozta a befektetési jegyek, valamint a részvényvásárlás utnáni adózás kapcsán felmerülő inkonzisztencia negatív hatását.
A lengyel pénzügyminisztérium cáfolta tegnap azon piaci pletykákat, illetve a Newsweek hetilapban megjelent értesüléseket, melyek szerint tervezte volna a PKN Orlen és a Lotos, az ország két legnagyobb olajfinomítójának egyesítését. A PKN és a Lotos árfolyama 1, illetve 1.2%-os mínuszban tartózkodik, mely nagyobbrészt az általánosan negatív piaci hangulattal magyarázható.
Az OTP bejelentette, hogy Kovács Antal, az OTP Bank felügyelő bizottsági tagja 2007. július 9-én 10,728 forintos átlagáron 8,500 darab OTP törzsrészvényt értékesített. Ezzel Kovács Antal tulajdona az OTP Bank által kibocsátott törzsrészvényből 8,500 darabra (0,00%) változott.
Vecsésen nyitotta meg 100. fiókját a CIB Bank. A hitelintézet az elmúlt 3.5 évben csaknem 150%-kal növelte fiókjai számát, s ezzel 5. helyet foglalja el a magyar bankok sorában. A 100 fiókkal a bank 500,000 ügyfelet szolgál ki, míg csoportszinten közel 600,000 főre rúg az ügyfélkör.
Helyszíni tudósítás keretében tájékoztatást adunk a Budapesti Értéktőzsde épületében tartandó II. Tőkepiac élénkítő javaslatcsomagról szóló fórumról. Elsőként Szalay- Berzeviczy Attila, a tőzsde elnöke nyitotta meg az eseményt, ahol rövid beszédet tartott a magyar tőkepiac fejlesztésének további lehetőségeiről, majd ezt követően László Csaba, a KPMG Tanácsadó Kft. partnere és Petrovszky Gábor a magyar Ingatlanszövetség elnöke alelnöke tartott előadást az ingatlanpiac és a tőkepiac közötti szabad tőkeáramlás biztosításáról.
A tegnapi napon az Alcoa kezdte meg a második negyedéves gyorsjelentési szezont, az alumíniumgyártó zárás után tette közzé negyedéves eredményeit. Kiemelt figyelmet érdemel ez a társaság, miután a gyorsjelentési szezon megindulása előtt ismét felerősödtek a félelmek az amerikai vállalatok profitnövekedési ütemének lassulásáról. Emellett a vezetőség bejelentette, hogy egy hónappal meghosszabbította az Alcan-ra tett felvásárlási ajánlatának érvényességét. A társaság részvényeinek árfolyama 0.3%-ot emelkedett tegnap az "after hours" kereskedésben.
A nyugat-európai börzék erősödése érezteti hatását a hazai parketten is, melynek mutatója, a BUX jelenleg 0.3%-os pluszban 29,353 ponton áll. A régiós társak eközben lefelé vették az irányt, a PX 0.2%-kal, az RTS 0.8%-kal, a WIG20 pedig 0.6%-kal értékelődött le.
A Gyurcsány-kormány hivatalba lépése óta hátrányára változott az ország - ezt állítja a megkérdezettek 68%-a Gallup kutatóintézet június közepi havi szokásos pártpreferencia-vizsgálatát kiegészítő kérdések alapján. A jelzett kétharmadon belül 26% véli úgy, hogy kifejezetten rossz irányú változtatások történtek a már bő egy éve alakult második Gyurcsány-kormány ideje alatt.
Működött a fenyegetés. 2021-ben a harminckét NATO-tag közül csak öt állam volt hajlandó teljesíteni a GDP-arányosan...
Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...
Nagyon sok ember egyetlen kritérium alapján választ bankot vagy brókercéget: minél olcsóbb legyen. Ez még egy élelmiszervásárlásnál...
Fejhallgatóval, feministákkal és ciklustetővel kezdjük az évet, amelyben már Viktortól is elhatárolódunk, viszont...
Bár a tíz nap múlva hivatalba lépő Trump a klímaszkeptikusok táborába tartozik, bizonyos klímapolitikai folyamatokat...
Egy barna papírtáskával kezdődött és súlyos környezetrombolásba torkollt a bevásárlást segítő szatyrok evolúciója....
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?