Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A közgazdászok több okból sem kedvelik a vámokat. Mint a piaci csere minden más akadálya, ezek is rontják a hatékonyságot: megakadályozzák, hogy X eladjon valamit Y-nak, amit Y többre értékel, mint X, így elvileg mindketten rosszabbul járnak. A közgazdasági elmélet szerint ezt a hatékonytalanságot másutt keletkező haszonnal ellensúlyozni lehet. A vámok például jótékony hatásúak lehetnek születő iparágak, a tudás elszívása, monopolhelyzet vagy nemzetbiztonsági aggályok esetén.
A közgazdászok szerint még az utóbbi esetekben is nagyon gyenge eszköznek számítanak a vámok. Végül is az importvám két különböző szakpolitikai intézkedés sajátos kombinációja:
- az importált termék fogyasztására kivetett adó
- és a hazai kínálat termelési támogatásának
elegye azonos arányban. Bármely gazdasági vagy nem gazdasági cél hatékonyabban teljesíthető, ha ezeket az intézkedéseket külön-külön és testre szabottan alkalmazzuk, és közvetlenebbül a kívánt eredményre célozzuk.
A közgazdászok számára a vámok olyan pisztolyok, amelyeket a saját lábunknak szegezünk.
Trump álláspontja erről nem is lehetne eltérőbb. Az ő világnézetében a vám olyan, mint egy svájci bicska – egy olyan eszköz, amely egyszerre képes
- rendbe hozni az amerikai kereskedelmi deficit problémáját,
- növelni az USA versenyképességét,
- elősegíteni a hazai beruházásokat és innovációt,
- megerősíteni a középosztályt,
- valamint munkahelyeket teremteni.
Ez a nézet szinte bizonyosan fantazmagóriának tekinthető. A vámok nagyon egyenlőtlenül hatnak majd az amerikai feldolgozóiparra, egyeseknek előnyösek, míg azok számára, akik importált inputoktól vagy külföldi piacoktól függnek, hátrányosak lesznek. Még azokon a területeken is, ahol profitot generálnak, nincs garancia arra, hogy a vámok az új technológiákba való nagyobb beruházásokat vagy munkahelyteremtést eredményeznek. A gazdagabbá váló nagyvállalatok dönthetnek úgy, hogy a termelőkapacitás növelése helyett a hasznot a menedzsereik és a részvényeseik között osztják szét.
Ha Trump ragaszkodik a nézetéhez, a jó hír – legalábbis a világ többi része számára – az, hogy a gazdasági költségeket elsősorban az amerikaiak fogják viselni. Ez a közgazdaságtan egy másik kulcsfontosságú felismerése:
ahogy a nemzetközi kereskedelem felé való nyitás előnyei is főként odahaza jelentkeznek, ugyanúgy a protekcionizmus által okozott költségek is.
Ezért tragikus hiba lenne, ha más országok túlreagálnák a helyzetet, és saját vámok kivetésével torolnák meg az amerikai lépést. Nincs okuk arra, hogy megismételjék Trump hibáját, és növeljék egy eszkalálódó kereskedelmi háború kockázatát.
Trump természetesen egy korlátozottabb megközelítést is alkalmazhatna. Gyakran úgy érvelt a vámok mellett, mint amelyeket olyan fegyvernek tart, amelyekkel engedményeket lehet kicsikarni a kereskedelmi partnerektől. Fontos, hogy az általános körű vámok hallgatólagos elutasítása a jelek szerint a pénzügyminiszteri posztra jelölt Scott Bessent álláspontját is tükrözi.
A választások előtt Trump például 25%-os vámokkal fenyegette meg Mexikót és Kanadát, ha nem „biztosítják a határaikat”. Az ilyen fenyegetéseket elvileg nem kell végrehajtani, ha az érintett országok eleget tesznek Trump követeléseinek.
Nem világos azonban, hogy a más országok viselkedésének megváltoztatására irányuló fenyegetések hatékonyak lesznek-e. Kínát, Indiát és más nagy országokat valószínűleg nem fogják ezek megingatni, miután nem akarják a gyengeség látszatát kockáztatni. Mindenesetre a vámok erőtlen fenyegetésnek számítanak, függetlenül attól, hogy valaki hibás pisztolyként vagy svájci bicskaként tekint azokra. A hagyományos nézet szerint, mivel a vámok káros hatással vannak a hazai gazdaságra, más országok büntetésére nem alkalmas megoldások. Az alternatív trumpi nézet szerint a vámok eredendően kívánatosak, ami azt jelenti, hogy valószínűleg alkalmaznák azokat, függetlenül attól, hogy mit is tesznek a kereskedelmi partnerek.
Létezik a vámokkal kapcsoltban egy negyedik, reálisabb felfogás is, amely néhány kiemelt esetben hatékony volt. E megközelítés hívei a vámokat olyan pajzsnak tekintik, amely mögött más szakpolitikai intézkedések hatékonyabban működhetnek. A kereskedelmi törvények hagyományosan lehetővé teszik az országok számára, hogy bizonyos feltételek mellett vámokat alkalmazzanak sérülékeny szektorok vagy régiók védelmére hatékonyan kiegészítve a szociálpolitikát.
Még jelentősebb példa erre a születőben lévő iparágak védelme, amely akkor működött a legjobban, ha más eszközökkel együtt alkalmazták azokat, hogy a hazai cégeket innovációra és korszerűsítésre ösztönözzék. Néhány figyelemre méltó példa erre a XIX. század végi Egyesült Államok, az 1960-as évek utáni Dél-Korea és Tajvan, valamint az 1990-es évek utáni Kína. Mindegyik esetben az iparpolitika messze túlmutatott a kereskedelem védelmén, és nem valószínű, hogy a vámok önmagukban annyi hasznot hoztak volna, mint amennyi ezeknél a gazdaságoknál kimutatható volt.
Hasonlóképpen, a zöld politikákhoz gyakran szükség van bizonyos kereskedelmi korlátokra ahhoz, hogy azok gazdaságilag és politikailag életképesek legyenek, mint ahogy azt az EU karbonvámjai és az amerikai inflációcsökkentő törvény helyi komponensekre vonatkozó előírásai esetében látni lehetett. Ezen esetekben a vámok támogató szerepet játszanak más, tágabb célt szolgáló intézkedések mellett, és lényegében a nagyobb előnyökért szükséges kis ár megfizetését jelentik.
Sajnos, Trump a fenti területek közül egyiknél sem kínálta fel a megújulás és a gazdasági újjáépítés programját, és valószínűleg vámjai csak önmagukban lesznek kivetve, és aztán jelentenek majd kudarcot.
Ha a vámok mérsékeltek, és egy belföldi beruházási program kiegészítéseként alkalmazzák azokat, nem szükségszerű, hogy nagy kárt okoznak, sőt hasznosak is lehetnek.
Ha viszont válogatás nélkül vetik be azokat, és nem társulnak melléjük céltudatos intézkedések, akkor jelentős károkkal járnak, méghozzá nagyobbakkal otthon, mint a kereskedelmi partnereknél.
Copyright: Project Syndicate, 2025.
Dani Rodrik
A Harvard Egyetem Kennedy School of Government közpolitikai iskolájának nemzetközi politikai gazdaságtan professzora. A Nemzetközi Közgazdasági Társaság (IEA) elnöke volt 2021 és 2023 között. Fő kutatási területei közé a globalizáció, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás kérdése, valamint a nemzetközi gazdaságtan, illetve a politikai gazdaságtan tartozik. Kiemelten foglalkozik az inkluzív gazdaság kialakításának kérdéseivel mind a fejlett, mind a fejlődő országok vonatkozásában.
Címlapkép forrása: Shutterstock
