Üzlet

HD tv adást kínál a Magyar Telekom

Úgy tűnik, hogy Magyarországon először a Magyar Telekom hálózatán fogható majd a HD TV adás. A vállalat 2007 nyarán indított kísérleti projektet a szolgáltatás technikai hátteréül szolgáló VDSL2+ technológia kiépítésére és üzemeltetésére Budapesten a XI. kerületben. A VDSL2+ technológia megjelenése forradalmat jelent a szélessávú kapcsolatok terén, hiszen minimum 25 Mb/s letöltési és 1.5 Mb/s feltöltési sebesség is elérhető vele.

Meddig erősödik a zöldhasú? - Technikai elemzés

Az elmúlt hónapokban a főbb devizákkal szembeni folyamatos értékvesztésének köszönhetően gyakorta állt a reflektorfényben az amerikai dollár. Loholva a piac után, egyre pesszimistább előrejelzések láttak napvilágot, és sokan lélekben már temették a zöldhasút. Ahogy az lenni szokott, a pesszimista hangulat csúcsán éles fordulatot vett a dollár piaca, és az elmúlt hetek már az USD erősödéséről szóltak.

Folytatódhat a lejtmenet a tengerentúlon

Úgy tűnik, a mai napon folytatódhat az amerikai piacok lejtmenete, a határidős indexek ugyanis mínuszt mutatnak jelenleg. Ugyanakkor a vártnál alacsonyabb folyómérleg-hiány adatok közzétételét követően felfelé vették az irányt az indexek. Miközben a Dow futures 158 pontos mínuszban is járt, jelenleg 50 pontos, az S&P 500 futures 4.8 pontos, a Nasdaq futures 5 pontos mínuszban tartózkodik jelenleg.

Részvényeket adott a Richter dolgozóinak

A Richter Gedeon Nyrt. bejelentette, hogy a PM által jóváhagyott Elismert munkavállalói értékpapír juttatási programjának megfelelően 2007. december 17-én 38.918 db saját részvényt adott át 4.733 munkavállalója részére. A részvények 2010. január 2. napjáig letétben lesznek a munkavállalók UniCredit Bank Hungary Zrt-nél vezetett értékpapírszámláin. Az átadás után a Társaság saját részvény állománya 43.967 db.

MOL: megvan az olasz leány vezére

2008. január 1-től a 100% MOL tulajdonú észak-olaszországi IES (Italiana Energia e Servizi) Finomító - és Kereskedő Vállalat általános vezérigazgatói (IES CFO, Deputy CEO) pozícióját Dorogházi Krisztina tölti be.

Figyelmeztetésben részesült a Zwack

A Budapesti Értéktőzsde Vezérigazgatója figyelmeztetésben részesítette a Zwack Unicum Likőripari és Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság-ot, és egyúttal felszólította a társaságot, hogy az információnyújtási és tájékoztatási kötelezettségek tekintetében maradéktalanul tartsa be "A Budapesti Értéktőzsde Zártkörően Működő Részvénytársaság Szabályzata a Bevezetési és Forgalombantartási Szabályokról" címő szabályzat előírásait.

Eladó van bőven, forgalom viszont alig

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására lefele vette az irányt a hazai börze a ma délután két órakor esedékes kamatdöntés előtt (melytől tartást vár a piac). A régióban is az eladók vannak túlsúlyban, a lengyel WIG 20 1.8, a cseh PX 1.1, az orosz RTS 1.1%-kal esett. A BUX 1.7%-os csökkenése alacsony, 6 milliárd forintos forgalommal társult.

Létrejött az orosz-ukrán gázegyezség

38%-kal 179.5 dollárra emelte a Gazprom az ukrán fél számára a gáz árát 1000 m3-enként, miközben a tranzitdíj 1.6 dollárról 1.7 USD-re növekedett. Az egyezség a jövő évre vonatkozik, s így várhatóan nem kell azzal számolni, hogy év elején ismét csökkennek a Magyarország felé irányuló gázszállítások.

1.4%-os mínuszban a DAX

Az ázsiai és az amerikai részvénypiacokat követve az európai indexek is lefelé mozdultak a mai délelőttön, a DAX 1.4%-os, a CAC-40 és az FTSE-100 1.5%-os mínuszban tartózkodik jelenleg. A pénzügyi szektor Európában is leértékelődést mutat a mai napon.

Vételen a Strabag a Raiffeisennél

Vétel ajánlással és részvényenként 58 eurós célárfolyammal kezdte meg a Strabag részvények követését a Raiffeisen. Az elemző szerint a társaság a közép kelet európai és oroszországi piacok növekedéséből profitálhat. A részvények 1.3%-os mínuszban, 48.3 eurón tartózkodnak Bécsben.

Raiffeisen: Tovább roboghat az indiai börze, pihenőpályára állhat a kínai

Vegyes várakozásai vannak a Raiffesein elemzőinek a kínai és az indiai részvénypiacokat illetően, míg utóbbi esetében a vezető indexet, a Sensex30-at longolnák és közel 30%-kal magasabb szintre várják, addig a Hang Seng esetében bő 20%-os esést valószínűsítenek, míg a Shanghai Composite-nál semleges a megítélésük.

Lefele tart a piac

Csökkenéssel indult a mai kereskedés az európai és régiós börzéken, ennek megfelelően a BUX 0.7%-kal került lejjebb közel 1 milliárd forintos forgalommal. A régióban az orosz RTS 0.9, a cseh PX 0.5%-kal csökkent.

Csak 7%-ot venne a MOL-ban a CEZ - döntés már a héten?

Nem 10, hanem csak 7%-os részesedést szerezne a CEZ a MOL-ban, s az erre vonatkozó döntés akár már ezen a héten megszülethet - írja az MF Dnes című cseh napilap két független forrásra hivatkozva. A MOL pakett évi 8%-os garantált hozamot biztosítana a CEZ számára.

Budapest mellett hozott létre elosztóközpontot a Pfizer (2.)

A világ vezető gyógyszeripari vállalata, a Pfizer Pharmaceuticals ma bejelentette, hogy Magyarországon hozta létre új kelet-közép-európai disztribúciós központját. Az évi közel 175 millió forintos beruházásával a Pfizer mintegy 50-100 új munkahelyet teremt.

Csökkenéssel indulhatunk, azonban később...

Eladói nyomással indulhat a mai kereskedés a BÉT-en, véli Bodor Csaba, a CE Broker üzletkötője. A szakértő szerint azonban a nap eleji negatív irány a későbbiekben a nemzetközi piacok hangulatától függően változhat.

Telekom: valamekkora osztalék biztos lesz

A Magyar Telekom vezetőségének jelenlegi elképzelései szerint nem csökkentik nullára az osztalékot a Telekom Slovenije sikeres akvizíciója esetén sem, ugyanakkor a kifizetés mértéke valószínűleg csökken majd az előző évekhez képest - mondta Christopher Mattheisen vezérigazgató a Napi Gazdaságnak.

Öt hete nem látott mélyrepülés az USA-ban

A várakozásoknál kedvezőtlenebb pénteki inflációs adatok hatására mérséklődtek az újabb Fed kamatcsökkentésre vonatkozó spekulációk, így az amerikai részvényindexek csökkenéssel zárták a kereskedést. A Dow Jones 1.3, az S&P 500 1.4, a NAsdaq 1.4%-kal került lejjebb. Múlt héten öt hete a legnagyobb mértékű esést szenvedtél el a tengerentúi börzék.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyarok százezrei szabadulhatnak most meg adósságuk egy részétől – Itt a következő nagy befektetés a PMÁP után?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.