Üzlet

Mélybe zuhantak a kőolajkészletek

Percekkel ezelőtt tették közzé az illetékes amerikai hatóságok a heti kőolajkészlet alakulást, mely igencsak megdöbbentette a piaci szereplőket, hiszen a várakozásokat jócskán felülmúló mértékben csökkentek a december 21-i héten a fekete arany készletek a tengeregntúlon.

Európa is megingott, de továbbra is pluszban az indexek

A délután folyamán alábbhagyott a lendület az európai részvénypiacokon, amelyhez a vártnál rosszabb amerikai makroadatok és a volt pakisztáni kormányfő, Benazir Bhutto halálhíre is hozzájárult. A DAX 0.5%-os, a CAC-40 és a FTSE-100 0.2%-os pluszban tartózkodik jelenleg.

Osztalékcsökkentésre kényszerülthet a Citigroup

A Goldman Sachs véleménye szerint akár 40%-os osztalékcsökkentésre is kényszerülhet a Citigroup, hogy megóvja tőkéjét, és ellentételezni tudja a hitelpiaci válságnak köszönhető többmilliárd dolláros veszteségleírásait. A Citigroup részvényeinek árfolyama 2.3%-ot esett a nyitás előtti kereskedésben.

Feszült lett a hangulat az olaj piacán Benazir Bhutto halálhírére

A mai délután során bejelentették, hogy Benazir Bhutto, volt pakisztáni kormányfő és ellenzéki vezető egy választási gyűlésen életét vesztette egy merénylet következtében. A fentiek hatására ismét erősödésnek indult a februári lejáratú határidős nyersolaj árfolyama, mely így jelenleg 96.4 dolláron áll jelenleg.

Beestek a határidős indexek a makroadatokra

A percekkel ezelőtt megjelent tartós cikkek rendelésállománya, valamint a heti új munkanélküli kérelmek számának hatására az addig stagnálást mutató főbb amerikai határidős indexek lefelé vették az irányt és a Dow futures jelenleg 58 pontos, a Nasdaq100 futures 7 pontos, az S&P500 futures pedig szintén 7 pontos mínuszban áll.

A legkevesebbet költenénk lakásra a régióban

Bár a piaci adatok azt mutatják, hogy a minőségi lakóhelyek iránti érdeklődés hazánkban is folyamatosan nő, a magyarok nagy része mégsem tervezi, hogy meglévő otthona helyett a következő három évben újat vásároljon, vagy felújítsa azt - derül ki abból a felmérésből, amelyet a Budapest Bank anyavállalata, a GE Money készített Közép-Európában és Oroszországban. Az eredmények azt mutatják, hogy a következő években a legtöbben Csehországban fektetnének be egy jobb lakásba. Az erre szánt összeg mintegy 6.6 millió forint, míg a magyarok, ha mégis a változtatás mellett döntenek, átlagosan 4.7 millió forintból szeretnék megoldani a kérdést. Az öt országot érintő felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek a bankokhoz fordulnak finanszírozási tanácsért, és lakáscserével kapcsolatos pénzügyeik megoldása során is elsősorban a bankokat és egyéb pénzintézeteket részesítik előnyben.

Áldozatokat szedett a hitelpiaci válság (TOP 10 sztori 2007-ben - 3.)

Az elmúlt hónapok során jelentős leértékelődést szenvedett el a pénzügyi szektor, melynek kiindulópontját az amerikai másodlagos jelzáloghitelpiac válsága jelentette. A "subprime" piac problémái a hitelek bedőlési arányának megugrásával kerültek előtérbe, amelyek végül a teljes pénzügyi szektorban bekövetkező bizalomvesztéshez vezettek. A problémákat csak fokozta, hogy a bankok portfoliója folyamatosan elértéktelenedett, így neves intézmények is többmilliárd dolláros veszteségleírásokat voltak kénytelenek elkönyvelni. A válság enyhítésre a világ jegybankjai hatalmas összegeket pumpáltak a rendszerbe. Bár már megközelítőleg minden bank közzétette, hogy mekkora vesztesége származott a hitelpiaci válság kapcsán, félő, hogy a többmilliárd dolláros veszteségleírások még nem értek véget...

Megcsúszott a délelőtti emelkedés

Az álmos kezdést követően felfelé vette az irányt a BUX, azonban a 26,273 pont elérését követően lefelé vette az irányt így délben 26,147 ponton áll, mely 0.45-os erősödést jelent múlt pénteki záróértékéhez képest. A régióban eközben tovább folytatták emelkedésüket az indexek, melyek közül a cseh 2.2%-os, az orosz 0.1%-os, a lengyel pedig 1.25-os pluszban áll jelenleg.

2.5 milliárd forintos nyereségre számít idén a BÉT

Ma tartotta évértékelőjét a Budapesti Értéktőzsde, melyen elhangzott, hogy bár 2007-ben a részvényárak emelkedése elmaradt a korábbi évekétől, ettől függetlenül ismét sikeres évet tudhat maga mögött a hazai börze, hiszen forgalma - mint azt a portfolio.hu már korábban jelezte írásában - ismét rekordot döntött. A termékfejlesztés terén a fókusz idén a származékos piacról az azonnali piac felé tolódott el. A pontosan egy évvel ezelőtt bevezetett BUX-ETF beváltotta a BÉT által hozzá fűzött reményeket, melyen felbuzdulva 2008-ban újabb ETF-ek bevezetését tervezik, valamint certificate-ok kibocsátását - hangzott el a mai napon tartott sajtótájékoztatón.

Rába: nagy megrendelés a HM-től újabb két évre (3.)

Folytatódnak a 4 éve indult honvédségi szállítások: a Rába Jármű Kft. és a Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynöksége által két éves időszakra aláírt megállapodás értelmében a Rába Jármű Kft. összesen bruttó 14.1 milliárd Forint értékben szállít katonai járműveket.

Felfelé menetelnek az európai indexek

Felfelé vették az irányt ma reggel az európai részvényindexek, a FTSE-100 0.2%-kal, a DAX 0.7%-kal, a CAC-40 0.6%-kal mozdult felfelé. A bányatársaságok haladnak az élen Európában, a brit részvénypiacon a kiskereskedelmi szektor teljesít jól.

Vége a dollárgyengülésnek?!

A dollár két éven át tartó intenzív gyengülése véget ért, 2008 már a zöldhasú erősödésének jegyében telhet majd - állítja a Bloomberg által megkérdezett 42 alapkezelő, akik szerint a folyamat hátterében az ázsiai és közel-keleti állami hátterű alapok óriási dolláreszköz-kereslete áll majd.

Keletre terjeszkedne a Malév

Jövőre már csak minimális lesz a vesztesége a Malévnak, és 2009-ben indulnak be az új kelet-európai járatok, amelytől komoly növekedést vár a társaság - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Leonov Péter, a cég új vezérigazgatója.

Álmos kezdést követően felfelé tart a BUX

Erősödéssel kezdték meg a mai kereskedési napot a főbb nyugat-európai börzék, míg a régiósok vegyes mozgást mutatnak. A cseh index ezúttal 1.6%-kal, a lengyel pedig 1.2%-kal értékelődött fel, míg az orosz 0.1%-ot esett. A BUX ugyan kissé álmosan kezdte a napot, azonban gyorsan csatlakozott zöldben úszó társaihoz így jelenleg már 26,213 ponton áll, mely 0.6%-kal haladja meg múlt hét pénteki záróértékét.

8,000 alkalmazottól válik meg a BMW

8,000 alkalmazottjától válik meg a BMW jövőre -tette közzé nemrégiben a gyár vezetése. A leépítések elsődleges oka a működési költségek csökkentése, annak érdekében, hogy a vállalat lépést tartson versenytárs Mercedes-Benz-zel.

Mindent akarsz tudni a tőzsdéről? Tanuld meg EGYSZERŰEN!

A Portfolio.hu füzetek harmadik kötete, a Tőzsdei kereskedés EGYSZERÛEN a részvénypiac világába nyújt bepillantást. A kiadvány röviden, a kezdő és a már tapasztalt befektetők számára is érthetően rendszerezi és mutatja be a részvénypiaci kereskedéshez nélkülözhetetlen és elengedhetetlen fogalmakat és eszközöket.

68 millió dolláros bónuszt kap a Goldman vezére

Közel 68 millió dolláros bónuszt kap az év végén a Goldman Sachs vezérigazgatója, Lloyd Blankfein a hírek szerint, amely a történelem egyik legnagyobb vezérigazgatói bónusza lehet.

Nap végén jöhet ismét a meglepetés

Emelkedést vetít előre a két ünnep közötti első kereskedési napra Káplár Norbert, a Raiffesien üzletkötője, aki szerint nap elején még visszafoghatja a BUX-ot a MOL, azonban későbbiek során ez sem jelenthet majd neki akadályt, így lassan araszolgathat felfelé.

Vegyesen mozdultak Ázsiában

Az elmúlt napok emelkedését követően vegyesen mozdultak el a főbb ázsiai indexek, melyek közül a Nikkei 0.6%-kal értékelődött le, miközben a Hang Seng jelenleg 0.5%-os mínuszban, a Shanghai B-Share pedig 1%-os, a Shanghai Composite pedig 1.3%-os pluszt mutat.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.