Üzlet

Kitört a pánik Európában, 6.2%-os mínuszban a DAX (2.)

Az ázsiai piacok ma reggeli esését követően az európai indexek is zuhanórepülésbe kezdtek a mai délelőttön, a német DAX index már 460 pontos, vagyis 6.2%-os mínuszban tartózkodik jelenleg, a francia CAC-40 5.6%-kal, a brit FTSE-100 pedig 4.1%-kal került lejjebb a délelőtt folyamán. A legnagyobb leértékelődést a pénzügyi szektor mutatta a mai napon a Societe Generale körüli pletykáknak köszönhetően, ugyanis úgy tűnik, hogy az európai bankszektor sem úszhatja meg az amerikai másodlagos jelzáloghitelpiac összeomlásával kapcsolatos veszteségeleírásokat. A határidős amerikai indexek hasonló képet mutatnak, a Dow futures 448 pontos mínuszban tartózkodik jelenleg. A régiós piacok szintén pirosba borultak, a lengyel WIG-20 4.1%-ot, a cseh PX-20 4.1%-ot, az orosz RTS 5.6%-ot esett, a BUX pedig 3.3%-kal került lejjebb.

Thilo Kusch a Magyar Telekomról: Ukrajna is lehet az irány

Ukrajna felé is fordíthatja figyelmét a Magyar Telekom, miután a társaság kiesett a Telekom Slovenije-ért folytatott akvizíciós versenyfutásból - állítja Thilo Kusch, a Magyar Telekom csoport gazdasági vezérigazgató-helyettese. A menedzser véleménye szerint a csoport kis lépésekkel, de magabiztosan és a jó irányban halad, ugyanakkor sokan még mindig alulbecslik a vezetékes bevételek várható csökkenését. Interjúnkból kiderül: vélhetően semmi sem veszélyezteti 70 forintos osztalék kifizetését a 2007-es üzleti év után.

Az interjú főbb pontjai:

  • Az értékteremtő akvizíciók végrehajtása továbbra is a stratégia része
  • Hosszabb távon elképzelhető a kisrészvényesek kivásárlása Macedóniában és Montenegróban
  • Akvizíciók hiányában a készpénz visszajuttatásra kerül a részvényeseknek
  • Évi 100 forint osztalék fizetése nem reális
  • Nem konzervatív a 2008-as EBITDA terv
  • Nagy elbocsátás már nem, további költségcsökkentés más területeken viszont várható
  • Az ingatlanállomány értékesítése és visszabérlése nem lehetésges

Soha nem látott részvényforgalom a régióban

Összesen több mint 450 milliárd euró értékben cseréltek gazdát részvények Ausztria, Csehország, Lengyelország és Magyarország tőzsdéin 2007-ben ami csaknem ötször annyi, mint a tavalyi hazai GDP és abszolút rekordot jelent.

Euróban számolva a forgalom növekedési üteme 41%-volt az elmúlt évben a négy piacon együttvéve, de ha az utóbbi hónapok tendenciáit vizsgáljuk, akkor egyértelműen látszik, hogy a hitelválság hatására némileg visszaesett a lendület.

Lemondott Gyurcsány kabinetfőnöke

Családi okból január 31-ei hatállyal felmentését kérte Gál J. Zoltán államtitkár, a miniszterelnök kabinetfőnöke. Gyurcsány Ferenc a kérést elfogadta - áll a Kormányszóvivői Iroda közleményében.

Finomítói leállások a MOL-nál

Az idei évben két finomítói leállás várható a MOL-nál, az első negyedévben a Dunai, míg a második negyedévben a Pozsonyi finomító karbantartása történik meg - írja a KBC hírlevele a MOL tájékoztatására hivatkozva.

Csúnyán indul a hét a részvénypiacokon

A múlt heti idegesség érezteti hatását a hét első kereskedési napján az európai börzéken is, melyeken ezúttal az ázsiai piacok jelentős hanyatlása, valamint a francia bank, a Societe Generale körül felröppent pletykák okoznak lejtmenetet. A főbb nyugat-európai börzék közül a DAX 2.7%-kal, a CAC40 3.2%-kal, az FTSE pedig 2.5%-kal került lejjebb. A régióban az orosz és a lenygel börze egyaránt 3.2%-os, a cseh pedig 2.8%-os mínusszal indította a napot. Itthon sem fest túl fényesen a helyzet, hiszen a BUX 2.8%-kal 23,439 pontig esett a nyitást követően.

Dübörög az orosz élelmiszerlánc óriás

Az OAO Seventh Continent orosz szupermarket-lánc ma tette közzé tavalyi értékesítési adatait, mely igencsak megörvendezteti a befektetőket, hiszen a társaság nemcsak a vásárlók számának növekedéséből, hanem az egy átlagos vásárlás összegének mintegy 19%-kal való emelkedéséből is szépen profitált.

Romániában épít gyárat a Nokia

Heves tiltakozás követte Németországban a Nokia azon döntését, miszerint az országban található gyártókapacitásait Romániába telepíti át, mellyel mintegy 2000 alkalmazott munkahelye szűnik meg. Német politikusok nemtetszésüket fejezték ki az ügyben, a pénzügyminiszter a Nokia lépését "karaván- kapitalizmusnak" nevezte.

Bulgária felé jön az orosz gáz

Megállapodást kötött Oroszország és Bulgária a Déli Áramlat gázvezeték nyomvonaláról, mely Bulgáriában emelkedne ki a Fekete-tengerből. Az azonban továbbra sem biztos, hogy a csőkígyó érinti-e hazánkat.

Mibe érdemes befektetni 2008-ban? Bécsi alapkezelők a Portfolio.hu Klubban

2008 január 23-án, szerdán kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, ahol két bécsi intézményi befektető, Bódis Péter és Koch Zoltán fejti ki véleményét a hazai, a régiós és a globális részvénypiacokról, valamint válaszol a portfolio.hu, illetve vendégeink kérdéseire.

"Normalizálódhat a helyzet nap közben"

Látva az ázsiai piacok teljesítményét, várhatóan csökkenéssel kezdi meg a hét első kereskedési napját a hazai börze - véli Nyári Zsolt, a KBC üzletkötője, aki szerint ugyanakkor az amerikai piacok zárása miatt alacsonyabb forgalom lehet, melynek kapcsán nap közben normalizálódhat a helyzet.

Duplázott a Philips, várt felett a profitja

Megduplázódott a Philips nettó profitja a negyedik negyedévben, amely elsősorban a társaság félvezető üzletágának értékesítésének köszönhető. A Philips nettó profitja 1.39 milliárd euróra rúgott a negyedévben, amely 13%-kal haladta meg a piaci várakozásokat. A részvények árfolyama 2.5%-ot emelkedett ma reggel az eredmények hatására.

Ma nélkülözi Amerikát Európa - Holnaptól jelentésáradat

A mai napon nemzeti ünnepet tartanak az USA-ban Martin Luther King napja miatt, így ma mellőznie kell az Európai piacoknak Amerikát. Holnaptól azonban jelentésdömpinggel nézünk szembe, melyek közül a technológiai társaságokra fókuszálhatnak majd a befektetők.

Jelentős eséssel indították a hetet az ázsiai indexek

Az amerikai indexek pénteki esését követően a távol-keleti piacok is pirosba borultak ma reggel, elsősorban a pénzügyi szektor és az alapanyagszektor leértékelődésének köszönhetően.

Csökkenést hozott a hét utolsó napja is az USA-ban

A nap eleji erősödést követően hiába jelent meg a vártnál jobb Michigani fogyasztói bizalmi index a piacokon továbbra is érződött a feszültség így a hosszú hétvége előtt végül csökkenéssel fejezték be a napot a főbb tengerentúli indexek. A befektetőket George W. Bush beszéde sem hatotta meg, melyben az elnök egy átfogó, 140-150 milliárd dolláros gazdaságélénkítő programról beszélt. A fentiek következtében a Dow végül 0.5%-os, a Nasdaq 0.3%-os, az S&P500 pedig 0.6%-os mínuszban nyugtázta a napot.

Itt az emelkedés? - Technikai elemzés

Hétfői előrejelzésünkben, 2008-ban eddig rendre negatív hangot ütöttünk meg, amit az árfolyamok zuhanása igazolt is, most azonban felcsillant a remény, hogy a héten akár némi emelkedést is produkálhat a magyar piac. A hetet a Dow Jones és BUX indexekkel, valamint a Richter az OTP, a Mol és a Synergon grafikonjával indítjuk.

Kinyírta az iPhone az amerikai mobilóriást?

25%-ot zuhant a pénteki kereskedésben az egyik legnagyobb Egyesült Államok beli mobilszolgáltató, a Sprint Nextel részvényeinek árfolyama. Az óriáscég azt követően kapcsolt zuhanórepülésbe, hogy kiderült: összesen csaknem 800 ezer ügyfelet veszített a negyedik negyedévben. A tömeges elpártolás részben annak is köszönhető, hogy az Apple által gyártott sikermobil, az iPhone csakis a rivális AT&T-nél kapható...

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.