
Miközben ma életbe léptek a Fehér Ház által kivetett új vámok – beleértve a Kínából az Egyesült Államokba importált termékekre vonatkozó 104%-os vámot is –, Donald Trump elnök jelezte, hogy a jövőben további termékspecifikus vámokat kíván bevezetni. A republikánus elnök korábban már kilátásba helyezett importadókat olyan árucikkekre, mint a réz, a faanyag és a gyógyszerek – amelyek jelenleg mentesülnek Trump "kölcsönös" vámjai alól.
A kedden este a Republikánus Nemzeti Kongresszusi Bizottság vacsoráján felszólaló Trump egy konkrét iparágat emelt ki célpontként: a gyógyszeripart.
Az NRCC rendezvényénTrump közölte, hogy
Nagyon hamarosan be fogunk jelenteni egy jelentős vámot a gyógyszeripari termékekre.
Trump megjegyezte, hogy az Egyesült Államok már nem állítja elő az állampolgárai által szedett vényköteles gyógyszerek nagy részét, és az új vámok megváltoztatnák ezt – több gyógyszergyártást hozva vissza az USA-ba.
Az ágazat öt legnagyobb vállalata közül – a 2023-as gyógyszeripari bevételek alapján rangsorolva – öt az Egyesült Államokban rendelkezik székhellyel a Proclinical élettudományi toborzócég adatai szerint. A másik öt – a Roche, a Sanofi, az AstraZeneca, a Novartis és a GSK – európai.
Ami a hazai gyógyszergyártókat illeti, a Richter legnagyobb piaca bevétel alapján az Egyesült Államok, elsősorban a Vraylarnak köszönhetően, amit azonban a gyógyszergyártó amerikai partnere, az AbbVie értékesít az Egyesült Államokban, így a Richter royalty-n keresztül kapja innen a bevételeket, nincs klasszikus termékexport. Orbán Gábor vezérigazgató még az éves eredményeket bemutató sajtótájékoztatón február végén elmondta, hogy egy, az európai gyógyszeripart érintő vám Európa többi vállalatát a Richterhez képest sokkal jobban fogja érinteni. A Richter amerikai forgalmában 10 százalék alatt van az a bevétel, amit érint, ezek alapanyagok, hatóanyagexport és itt gyártott, ott értékesített termék, elsősorban a nőgyógyászatban.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Brutális támadás érte Szumit, Zelenszkij Ukrajnába hívta Trumpot – Háborús híreink hétfőn
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Villámgyorsan vásárolt be a NATO - Egy hónapon belül működőképes lesz a Maven
Dübörög az AI-forradalom a hadiiparban.
Rákot okozó, mérgező koktélt fedeztek fel a tudósok - A te nappalidban is lehet belőle
Elképesztő anyagok lehetnek a háztartási porban.
Évszázados, régóta elfeledett fegyverhez nyúl Donald Trump: egy egész féltekéről söpörnék ki Kínát
Washington valósággal berúgta az ajtót.
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új
Fából készült felhőkarcolók jelenthetik az építészet jövőjét
A modern építészetről a legtöbbeknek a beton, az acél vagy a tégla juthat eszébe alapanyagként, valójában azonban a fa is tökéletesen megfelel erre a célra. Számos vo
Geotermikus energia: a második Trump-ciklus nagy nyertese?
Donald Trump energiaügyi reformjaninak az olajvállalatok mellett a geotermikus energiával foglalkozó cégek lehetnek a legnagyobb nyertesei.
Mit keres Deadpool egy kisvárosban? Hollywoodi sztori Ryan Reynoldsszal
Aki ismeri a walesi csoda alaptörténetét, annak a válasz már részint ismerős lehet. Azonban számos részlet bújik meg a Wrexham AFC hihetetlen felemelkedése mögött. És...
The post Mit keres De


- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Von der Leyen ultimátuma Trumpnak: esélyt ad az EU a tárgyalásoknak, de nem örökké
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.