
Bár Donald Trump amerikai elnök múlt szerdán számos vámot jelentett be különböző országokra és iparágakra, a gyógyszeripari termékeket akkor megkímélte.
Kedden azonban közölte, hogy hamarosan "jelentős" vámot vet ki a gyógyszerimportra.
Az iparág összetett ellátási láncai és a gyógyszerhiány okozta halálesetek kockázata miatt azonban valószínűleg kevésbé lesz kemény a szektorral, mint például az autógyártókkal vagy a sörfőzdékkel - írja a Reuters.
Az USA a legnagyobb és legjövedelmezőbb piac a vényköteles és generikus gyógyszerek számára, az ország ezek többségét külföldről importálja. A gyógyszerimport értéke 2024-ben elérte a 213 milliárd dollárt, ami több mint két és félszerese a tíz évvel korábbinak.
A vámok emelése elméletben segíthetne visszahozni a gyártást az országba. Trumpnak azonban először meg kellene birkóznia a gyógyszeripar komplex ellátási láncával, amely számos, különböző országban dolgozó munkásokra és alapanyagokra támaszkodik. A Covid-19 válság idején repedések jelentek meg ebben a bonyolult rendszerben, amikor életmentő kemoterápiás szerek, penicillin és paracetamol is hiánycikké váltak. Ennek oka, hogy
sok gyógyszer alapanyagait Indiában és Kínában gyártják.
2023-ban az életmentő gyógyszerek – beleértve az asztma és cukorbetegség elleni készítményeket – alapvető összetevőinek (az úgynevezett aktív gyógyszerészeti hatóanyagoknak) mindössze 4%-át állították elő az USA-ban. Az US Pharmacopeia adatai szerint 82%-uk Kínából és Indiából származott.
Az olyan vállalatok, mint a GSK, az AstraZeneca és a Pfizer nem csak Kínára vagy Indiára támaszkodnak. Jellemzően kiterjedt globális hálózatban gyártják a gyógyszereket, beleértve Írországot, Németországot, Kanadát, az Egyesült Királyságot és az USA-t, gyakran továbbszállítva a termékeket a végső "töltés és csomagolás" fázisához.
Trump azt várná el, hogy a gyógyszergyártók felborítsák a komplex, drága gyártási rendszerüket. Az elemzők és a gyógyszeripari vállalatok szerint azonban akár 10 évig is eltarthat egy gyár felépítése és felszerelése az USA-ban az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) szigorú szabályozási követelményei miatt. A gyógyszergyárakat az építési folyamat minden szakaszában ellenőrizni kell. Még amikor egy gyár már működik, az ellenőrök akkor is jellemzően hosszadalmas teszteket végeznek a termékeken, mielőtt azokat forgalmazni lehetne.
A rugalmatlan rendszer miatt a vámok valószínűleg két módon is visszaütnének. A csúcskategóriás originális gyógyszereket gyártó vállalatok elkerülhetik a vámok lenyelését azzal, hogy megemelik a kezelések árát. Ez a többletköltség aztán a kórházakra, biztosítótársaságokra és végső soron az amerikai fogyasztókra hárulna. A generikus gyógyszereket gyártó vállalatok azonban kevésbé lehetnek szerencsések. Ők már most is kemény versennyel néznek szembe, így kevésbé valószínű, hogy árat tudnának emelni, ehelyett kénytelenek lehetnek csökkenteni az USA-ba irányuló exportjukat, visszafogni a termelést, vagy akár csődöt jelenteni. Az ágazat törékenységét jól szemléltette 2023-ban a New York-i székhelyű Vyera Pharmaceuticals generikus gyógyszergyártó csődje, amely a fokozott versenyt és a peres költségeket jelölte meg okként.
A gyárbezárások, amelyek gyógyszerhiányhoz vezetnek, emberéletekbe kerülhetnek. Ez részben magyarázza, miért kímélte meg kezdetben az amerikai elnök a nagy gyógyszergyártókat az úgynevezett viszonossági vámoktól. Ehelyett a kormányzat fontolgatja egy 232-es szakasz szerinti vizsgálat indítását, amely megvizsgálná, hogyan befolyásolnák a vámok az ágazatot. Ez a gyógyszeripari vállalatok reményei szerint akár kilenc hónapig is eltarthat, és megmutathatja, hogyan emelhetik a vámok az árakat, vagy akár gyógyszerhiányhoz vezethetnek, különösen ha a generikus gyógyszergyártók csődbe mennek.
Van azonban egy mód, ahogyan Trump teljesíthetné ígéretét, hogy megüti a nagy gyógyszergyártókat, miközben elkerüli a legrosszabb következményeket. Fokozatosan, több év alatt növekvő vámokat alkalmazhatna, így ösztönözve a vállalatokat, hogy idővel az USA-ba helyezzék át a gyártást. Ez magában foglalhatna bizonyos mentességeket is, például az Indiában gyártott alapanyagokra. Egy ilyen átalakulás továbbra is pénzbe kerülne, és drágább amerikai munkavállalók alkalmazásával járna. De lehetővé tenné az ágazat számára, hogy a költségeket több évre elosszák, ezzel életeket mentve.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Mélyvörösben zárt Amerika - Ütötték a papírokat a Fed elnökének szavai után
Nagy volt a zuhanás.
Hullottak a fejek a Pentagonnál
Három magas rangú tisztségviselőt függesztettek fel hivatalából.
Átfogó offenzívát indított az orosz hadsereg, közzétette Moszkva a békefeltételeit - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Húsvét: több száz kiló élelmiszert vontak ki a forgalomból
1,6 millió forint bírság kiszabása van folyamatban.
TAO és HIPA bevallás 2025: mire figyeljenek a cégek?
Közeleg a 2024-es adóévre vonatkozó (TAO) társasági adó- és (HIPA) helyi iparűzési adóbevallási és adófizetési határidő. Az éves adót bevalló társaságoknak az idei évben 2025. júniu
Tanuljunk a múltból, tervezzünk a jövőre - így lehet biztonságosan hitelt felvenni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Tanuljunk a múltból, tervezzünk a jövőre - így lehet biztonságosan hitelt felvenni A devizahitelek generációs traumája A devizahitelek miatt egy egé
A francia Klímatanács 2024. évi jelentése
A francia Klímatanács szerint az ország eddigi intézkedései nem lesznek elegendőek a 2050-re célul kitűzött karbonsemlegesség megvalósításához.
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg a problémát sem értik. Az eredmény a politikai bizonytalanság fenntartása,
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá


- Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
- Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
Súlyos csapást mért Donald Trump a dollárra – Mi jöhet most?
Geopolitikai fegyver kerülhet az EU kezébe.
Izgalmas változások előtt az energetikai piac – Mit várhatunk?
Az ALTEO szakértőivel beszélgettünk.
Fontos európai szektor lehet a Trump-vámok nyertese – Van nagy magyar érintett is
Erről és a magyar nyugdíjasokról volt szó a keddi Checklistben.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.