FONTOS Az év, amikor teljesen felbolydult a Közel-Kelet – Itt mégis mi történik?
Jön az új KRESZ: elárultak néhány részletet

Jön az új KRESZ: elárultak néhány részletet

Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb szereplői, így a gyalogosok és a kerékpárosok számára, valamint élhető, használható kereteket ad a közlekedés civil résztvevői, és versenyképességet növelő feltételeket biztosít a közlekedés hivatásos résztvevői számára - mondta el Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára a közlekedési kultúra napja programsorozat 10 éves, jubileumi megnyitóján pénteken.

Extrém kevés a női felsővezető Magyarországon, és ennek a GDP látja a kárát

Extrém kevés a női felsővezető Magyarországon, és ennek a GDP látja a kárát

A közép-európai régióban Magyarországon van a legkevesebb felsővezető a cégek menedzsmentjében, de az oktatás, a közigazgatás és a politika területén is utolsó helyen kullog az ország. A kisebb mértékben, de egész Európára jellemző jelenség nem csak az esélyegyenlőség szempontjából jelent problémát, hanem gazdasági hátrányokkal is jár, egyes felmérések szerint a több női felsővezetőt foglalkoztató cégek akár 25 százalékkal is nyereségesebbek is lehetnek. Az Európai Parlament felismerte a problémát, és új irányelvének megfelelően 2026-tól nagyobb szerepet kell szánni a női felsővezetőknek a vállalatok irányításában.

Videó: kéz-ortézist és nyelvtanulást segítő szoftvert is díjaztak az idei Vodafone Digitális Díjon

Videó: kéz-ortézist és nyelvtanulást segítő szoftvert is díjaztak az idei Vodafone Digitális Díjon

2022-ben negyedik alkalommal hirdette meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Vodafone Digitális Díjat, mellyel célja, hogy ösztönözze és elismerje azokat az innovátorokat, akik digitális ötleteikkel és megoldásaikkal valamely társadalmi kihívásra kínálnak megoldást. A 15 millió forint összdíjazású pályázatra 2022-ben olyan projektekkel lehetett nevezni, melyek napjaink legfontosabb problémáira reagálnak, így a szervezők a társadalom, esélyegyenlőség és környezetvédelmi területtel kapcsolatos nevezéseket vártak.

Programot indít a Corvinus Egyetem a hátrányos helyzetű diákok támogatására

Programot indít a Corvinus Egyetem a hátrányos helyzetű diákok támogatására

Az Illyés Gyula Program célja, hogy olyan rászoruló fiataloknak nyújtson második esélyt a felsőoktatásba való bejutáshoz, akiknek már megvan az érettségijük, de eddig nem vették fel őket egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. A program keretében 10 hónapos, intenzív angolnyelvi és matematikai képzést kap 10 diák, amely keretében felkészítik őket az ismételt felvételire.

100 ezer forintot is nyerhetsz egy jó gyakorlat bemutatásával

100 ezer forintot is nyerhetsz egy jó gyakorlat bemutatásával

Egy újfajta, a 2014-2020-as ciklusban eddig példátlan verseny indult el a nyertes uniós projektek között, amelynek az a célja, hogy bemutassa a jó gyakorlatokat az egyes projektek végrehajtása során. Négy kategóriában lehet indulni és a benyújtott összefoglalók alapján akár 100 ezer forintos ajándékcsomagok, illetve különféle kulturális csoportos programok között is választhat a nyertes.

A gazdaság is sokkal jobban járna, ha a romák esélyei egyenlőek lennének

A 2011-es népszámlálási adatok szerint a magyar romák 5 százaléka rendelkezik érettségivel, míg a roma diplomások aránya alig több mint 1 százalék. A nem roma népességben ezek az arányok 30 és 17 százalék. Kutatók szerint ez sok pénzt vesz ki mindannyiunk zsebéből - írja a Defacto blogon Kondor Péter, a Közép-európai Egyetem (CEU) kutatója.

MNB: nem tesznek eleget a bankok az esélyegyenlőségért

Több hitelintézet egyelőre még nem teljesíti maradéktalanul a fogyatékos személyeknek a pénzügyi szolgáltatások egyenlő esélyű elérésére vonatkozó előírásokat, noha erre októbertől jogszabály kötelezi őket - derült ki az MNB felméréséből. A jegybank a közeljövőben fogyasztóvédelmi vizsgálatokkal, s a piaci szereplőknek szóló ajánlás kibocsátásával csökkenti az e téren még meglévő fogyasztóvédelmi kockázatokat - írja az MNB sajtóközleményében.

Itt az utolsó két pályázati lehetőség a GOP-os forrásokból!

Mától lehet pályázni a 2007-2013-as időszak egyik fő uniós támogatási programjának, a Gazdaságfejlesztési Operatív Programnak (GOP) az utolsó két pályázati lehetőségére, amelyek keretében összesen 1,5 milliárd forintnyi forrás nyerhető el. A kettőből az egyik pályázat kiírását a minap módosították, hiszen ahogy megírtuk: pontosították a kiírók az ICT export adatbázisra vonatkozó üzemeltető kereteit, illetve kiegészítették a TEÁOR besorolás listáját is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.