Kiábrándító számok jöttek a Boeingtől, kirúgták a vezérigazgatót
Üzlet

Kiábrándító számok jöttek a Boeingtől, kirúgták a vezérigazgatót

Portfolio
A vártnál nagyobb bevételcsökkenésről és veszteségről számolt be a második negyedévben a Boeing, miután a cégnek továbbra is komoly kihívásokkal kell szembenéznie több területen is - írja a CNBC.

A cég bevétele a második negyedévben 16,87 milliárd dollár volt, ami alacsonyabb az elemzők által várt 17,23 milliárd dolláros értéktől.

A második negyedévben a cég 1,4 milliárd dolláros működési veszteségről számolt be, ami több mint háromszorosa a tavalyi év azonos időszakában elkönyvelt veszteségeknek.

Az egy részvényre jutó veszteség 2,9 dollár volt, ami jóval rosszabb eredményt jelent az előzetesen várt 1,97 dolláros értékhez képest.

A Boeingnek az elmúlt hónapokban több súlyos gonddal is szembe kellett néznie, miután az év elején egy incidens következtében több vizsgálatot is indítottak a szabályozó hatóságok, ez pedig tovább lassította az új repülőgépek leszállítását a megrendelőknek. Emellett ráadásul az Airbus-hoz hasonlóan a Boeing sem tudta tartani a lépést a kereslettel az ellátás láncok gondja miatt, így a vállalat nem tudott elegendő repülőgépet legyártani ahhoz, hogy nyereséges legyen.

A Boeing más üzletágai sem mentesek a költségtúllépésektől és késdelemktől. Például az Air Force One-nak szánt két Boeing 747-es repülőgép építése is késésben van.

A kihívásokkal teli negyedév ellenére jelentős előrelépést értünk el minőségirányítási rendszerünk megerősítésében és vállalatunk jövőre való pozicionálásában

- mondta el Dave Calhoun, a vállalat vezérigazgatója a jelentést követően.

Calhount egyébként a jelentés közzétételét követően menesztette a Boeing, helyére egy, a repülőgép iparban régóta dolgozó szakembert, Robert “Kelly” Ortberget nevezte ki a cég, aki augusztus 8-tól áll munkába.

A Boeing részvényei a jelentést követően 2 százalék körüli pluszban nyithatnak, idén azonban jelentős, mintegy 28,3 százalékos mínuszban vannak a vállalat részvényei

boeing0731

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Ez is érdekelhet
GettyImages-2160537622