A vállalat akkor nyújt segítséget, amikor valaki egy informatikai szakembert szeretne alkalmazni. Ehhez programozói tesztekhez kínál eszközöket, amivel pontosan meg tudják állapítani a jelentkezőről, hogy rendelkezik-e azzal a tudással, amit keresnek.
29. Intarcia Therapeutics
A gyógyszercég szerencséje paradox módon akkor fordult meg, amikor az utolsó kísérleti fázisban elbukott egy rákgyógyszerük. Ezt követően teljes erőbedobással a diabétesz-kezelésre fókuszáltak, aminek köszönhetően egy újfajta terápiával álltak elő. 1997-es fennállása óta összesen 888 millió dollárnyi tőkét gyűjtött a társaság.
Az alapító, forrás: Intarcia Therapeutics
28. Rent the Runway
A 2009-ben alapított divatcég vezérigazgatójának volt egy víziója: egy olyan céget csinálni, amitől elájulnak a nők. Jó úton halad a célja felé, ugyanis különleges szolgáltatást kínál az ügyfeleinek. A kiskereskedelmi ár töredékéért tudják híres divattervezők ruháit és kiegészítőit bérelni a felhasználók a honlapon keresztül. A vezető arról álmodik, hogy hamarosan az is megvalósulhat, hogy elmész nyaralni és a hotelszobádban már a korábban megrendelt ruhák várnak, amikor megérkezel.
Az egyik alapító, forrás: Europress / Getty
27. Mongo DB
A big data feldolgozásában segítő, nyílt forráskódú adatbáziskezelő szolgáltatást nyújtó vállalatot 2007-ben alapította Kevin Ryan, Eliot Horowitz és Dwight Merriman.
26. ZenPayroll
A vállalatok bérszámfejtő tevékenységét automatizálja a három Stanfordi diák által alapított vállalat, ami egy olyan terület a cégeknél, ami rendszerint sok időt elvesz és drága. Ezzel viszont online el tudják intézni a feladatot, így érthető, ha népszerű a szolgáltatás. Eddig 10 ezer ügyfele van a kisvállalatok között.
25. SoFi
A diákhitelező céget olyan bankvezérek alapították, akik hittek benne, hogy tudnak egy jobb alternatívát kínálni azoknak a diákoknak, akik hitelre szorulnak. A vállalatot 2011-ben alapították és eddig több mint 760 millió dollárt tudott bevonni.
Az egyik alapító, forrás: Europress / Getty
24. Hampton Creek
A tojás helyett növényi alapanyagokból tésztákat előállító vállalat termékei megtalálhatók a Whole Foods, a Costco és a Safeway üzleteiben is.
Forrás: Europress / Getty
23. Motif Investing
Szintén egy online pénzügyi tanácsadási szolgáltató cég a Motif Investing, amivel egészen egyedi portfoliót tudnak felépíteni az ügyfelek, ugyanis pontosan behatárolhatják azt a témát, ami köré a portfoliójukat felépítenék (például big data, vagy a robotika). A tanácsadók pedig ezek alapján ajánlják a részvényeket.
22. Genband
Az 1999-ben alapított cégnek köszönhetően könnyen lehet, hogy hamarosan javulnak a telefonos ügyfélszolgálati szolgáltatások. A vállalat szoftver fejlesztett hozzá és nemrég megvett egy startupot, ami pedig mobilos platformot kínál a kommunikáció megkönnyítésére.
A központ, forrás: Genband
21. Synack
Mindössze két éves múltra tekint vissza a cég, ami hackerek segítségével száll szembe a kiberbűnözéssel. A vállalatot egykori NSA-ügynökök, Jay Kaplan és Mark Kuhr alapították.
A Bankmonitor új kalkulátorának segítségével most mindenki könnyedén megnézheti, hogy reálisan mennyi nyugdíjra számíthat a magyar államtól. Tippeld meg te is, hogy mennyi lesz a nyugdíjad,
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language Model, LLM) alapuló megoldások hihetetlen tempóban váltak mind a munkahely
Értelmetlen befektetés az, ami a dráguláson kívül semmire sem képes? Vagy önmagában a drágulás tényétől máris nem lehet az? Egyik olvasónk vendégcikkben elmélkedik arról, lehet-e...
The
A vállalatok sikeressége nagymértékben a vezetőik kompetenciáin alapul, ezért nagyon fontos a vezetők folyamatos fejlesztése, fejlődése, a vezetői utánpótlás kinevelése, biztosítása. Ez a
Azt sem tudjuk pontosan, hány ember él a Földön, pláne nehéz megbecsülni, hányan fognak száz év múlva. Az ENSZ azért pár évente megteszi, a jelen...
The post Egyre kevesebb emberre számítan
Sok kérdést kapunk olvasóinktól és ügyfeleinktől a HOLD vagyonkezelésére, a számlákra és szolgáltatásainkhoz kapcsolódó egyéb fogalmakra vonatkozóan. Ezekre válaszolunk egy sorozatban, e
Sok kérdést kapunk olvasóinktól és ügyfeleinktől a HOLD vagyonkezelésére, a számlákra és szolgáltatásainkhoz kapcsolódó egyéb fogalmakra vonatkozóan. Ezekre válaszolunk egy sorozatban, e
Lassan hozzászokunk, hogy már nemcsak Brazília és Kalifornia szerepel visszatérően a hírekben pusztító erdőtüzekkel, hanem a jelenség egyre gyakrabban üti fel a fejét