Uniós források

Kiszivárgott, hogy milyen közlekedési és vidékfejlesztési célokra akar 2050 milliárdnyi új EU-pénzt költeni a kormány

Kiszivárgott, hogy milyen közlekedési és vidékfejlesztési célokra akar 2050 milliárdnyi új EU-pénzt költeni a kormány

Kiderült, hogy konkrétan milyen célokra akarja elkölteni a kormány a 2021-2027-es uniós ciklusban a közlekedési és a vidékfejlesztési EU-pénzek fele-fele részét, hiszen a Népszava a birtokába jutott kormányzati anyagokból összesen 2052 milliárd forintnyi támogatási terv részleteit ismertette. Közben mi is végeztünk néhány számítást, hogy rávilágítsunk, milyen hatalmas pénzekről beszélünk az előttünk álló időszakban és összefoglaltuk azt is, hogy most mi tudható a vállalkozásokat leginkább érdeklő pályázatok terén.

Új EU-pénzek Magyarországon: a jóból is megárt a sok!

Új EU-pénzek Magyarországon: a jóból is megárt a sok!

Olvasom a Portfolio hasábjain Essősy Zsombor cikkét, miszerint az országra 2021-től zúduló uniós forrásoknak hála az újév napjával a magyar gazdaság aranykora köszöntött ránk. A szerző lelkesedésének értékén mit sem ront, hogy a tervszerűen „fejnehézre” hangolódó 2021-2027 közötti időszak első másfél éve egyben a tanácsadó iparág számára is elhozhatja a kánaánt, a piac valamennyi szereplőjével együtt izgatottan és érdeklődve várjuk a vélhetően minden korábbit felülmúló pályázati dömpinget. A forrásbőség piedesztálra emelése azonban véleményem szerint nem szerencsés megközelítése a ránk váró időszaknak. A számolatlanul elérhető pénztömeg önmagában ugyanis nem feltétlenül jelent előnyt egy nemzetgazdaság számára. Ellenkezőleg, akár átok is lehet a vélt áldás helyett.

Bekövetkezett a valódi Brexit – Hogyan utazhatunk, tanulhatunk, dolgozhatunk kint mostantól?

Bekövetkezett a valódi Brexit – Hogyan utazhatunk, tanulhatunk, dolgozhatunk kint mostantól?

Január elsején, azaz ma elhagyta az Egyesült Királyság a vámuniót és a közös piacot, és ezzel a gyakorlatban is bekövetkezett a Brexit, ami az élet számos területén hoz mától lényeges változásokat. Az alábbiakban elsősorban az itthon élő magyar állampolgárok szemszögéből világítjuk meg a legfőbb változásokat, így a diákokra, kutatókra, munkavállalókra és idősebbekre vonatkozó fejleményeket foglaljuk össze, illetve az élet több területéről is kiemelünk egy-egy lényeges információt.

Az EU-s tagállamok jóváhagyták a Brexit-megállapodás alkalmazását

Az EU-s tagállamok jóváhagyták a Brexit-megállapodás alkalmazását

Az uniós tagállamokat tömörítő Tanács kedden írásbeli eljárás útján elfogadta a múlt csütörtökön az Európai Unió és Egyesült Királyság között létrejött kereskedelmi egyezmény aláírásáról és annak 2021. január 1-jétől történő ideiglenes alkalmazásáról szóló határozatot - áll a brüsszeli testület kedd esti közleményében.

Brexit: újabb szabadkereskedelmi egyezményt hoztak tető alá a britek

Brexit: újabb szabadkereskedelmi egyezményt hoztak tető alá a britek

Szabadkereskedelmi megállapodást kötött kedden Törökország és az Egyesült Királyság - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. Az egyezményt a két ország nevében Ruhsar Pekcan török kereskedelmi miniszter és Liz Truss brit kereskedelmi miniszter írta alá videokonferencia keretében. A szerződés 2021. január 1-jével lép érvénybe.

Aranykor küszöbén áll a magyar gazdaság

Aranykor küszöbén áll a magyar gazdaság

A járványhelyzet nehézségei ellenére aranykor küszöbén áll a magyar gazdaság, mivel az éves hazai GDP összegének csaknem a fele juthat uniós források formájában 2021-2027 között a versenyszférába!

A szétesés, vagy a még szorosabb integráció felé haladt idén az EU? – Íme, a nagy kép! (TOP10 sztori - 3.)

A szétesés, vagy a még szorosabb integráció felé haladt idén az EU? – Íme, a nagy kép! (TOP10 sztori - 3.)

48 év után gazdaságilag is kilép az EU-ból az Egyesült Királyság, miközben a koronavírus-válság példátlan módon közös adósságvállalásra készteti a bent maradó 27 tagállamot, és egy szigorú jogállamisági mechanizmust is hozzárendel a masszívan megemelt pénzosztáshoz – mindez jól mutatja azt, hogy mennyire a kettősség jegyében zajlott a 2020-as év az Európai Unióban. Egyszerre láthattunk ugyanis a dezintegrációra utaló jeleket (például Brexit, költségvetési vétó a véglegekig feszített politikai-ideológiai viták mellett) és olyanokat is, amelyek a mélyebb integráció felé mutatnak (például helyreállítási alap, 2030-as klímacél, elinduló Európai Ügyészség, ESM-reform). A mérleg nyelve afelé billen, hogy a súlyos viták mellett is előrelépett az integrációban az EU és közben biztosnak látszik: 2021-ben is súlyos vitákra számíthatunk, főleg jogi fronton.

Brexit: mindegyik tagállam támogatja az 1250 oldalas megállapodás január elsejei alkalmazását

Brexit: mindegyik tagállam támogatja az 1250 oldalas megállapodás január elsejei alkalmazását

Az Európai Unió mind a 27 tagországa támogatja az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi kapcsolatokról múlt csütörtökön létrejött megállapodás előzetes, ideiglenes alkalmazásának elindítását január 1-jén - közölte hétfői Twitter-üzenetében Sebastian Fischer, az EU soros elnöki tisztségét betöltő Németország uniós képviseletének szóvivője.

Brexit: már a következő napokban dönthetnek a tagállamok a megállapodás alkalmazásáról

Brexit: már a következő napokban dönthetnek a tagállamok a megállapodás alkalmazásáról

Az Európai Unió (EU) tagállamai kinyilvánították, hogy szándékuk szerint már a következő napokban döntést hoznak az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi kapcsolatokról szóló, csütörtökön létrejött megállapodás előzetes, ideiglenes alkalmazásáról - közölte Twitter-üzenetében pénteken az EU soros elnöki tisztét betöltő Németország uniós képviseletének szóvivője.

Bréking! Megvan a Brexit-megállapodás, mutatjuk a részleteket

Bréking! Megvan a Brexit-megállapodás, mutatjuk a részleteket

Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodásra jutott a jövőbeni kereskedelmi, üzleti és gazdasági kapcsolatrendszerükről - jelentették be csütörtökön a felek. A bejelentés lényege, hogy vám- és illetékmentességre épülő szabadkereskedelmi megállapodás jött létre. Ezzel a négy évvel ezelőtti Brexit-népszavazás óta tartó folyamat végére kerülhet pont.

Brexit: ma megszülethet a megállapodás

Brexit: ma megszülethet a megállapodás

Egybehangzó brit médiaértesülések szerint csütörtökön megszülethet a megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió (EU) jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről.

Két nagy új EU-s pályázatot is várhatunk 2021 elején – Mit kell róluk tudni?

Két nagy új EU-s pályázatot is várhatunk 2021 elején – Mit kell róluk tudni?

Két, összesen 336,7 milliárd forintnyi támogatási kerettel járó gazdaságfejlesztési célú nagy EU-s pályázat is megjelenik majd az újév elején immár a 2021-2027-es uniós ciklus terhére és várhatóan márciustól be is lehet majd adni a támogatási kérelmeket – derül ki a hivatalos pályázati oldalon felbukkant pályázati tervezetekből. Arra, hogy az újév elején már résen kell lenni, egy minapi sajtótájékoztató mellett az is utal, hogy a két pályázat társadalmi egyeztetési köre mindössze 10 napos és december 28-án már véget is ér. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk, hogy mit érdemes tudni a két új pályázatról, amelyek kódrendszere és logikája kísértetiesen hasonlít a mostani EU-ciklusban már megszokott eszközbeszerzős, telephelyfejlesztős, illetve vállalati K+F+I pályázatokhoz, de azért van pár újítás is.

400 milliárd forint értékű pályázati kiírás jelenik meg a napokban

400 milliárd forint értékű pályázati kiírás jelenik meg a napokban

Nyilvános, hogy milyen operatív programok keretében lehet uniós forrásokra pályázni a 2021-2027-es ciklusban.  Ezek a programok társadalmi egyeztetés alatt vannak, ez idő alatt a szervezetek, cégek és magánszemélyek véleményezhetik őket és javaslatokat tehetnek módosításokra. Számításaink szerint akár már 2.000 milliárd forint összegű pályázati pénz kerülhet kiírásra a következő hónapokban. Középpontban továbbra is a versenyképesség, hatékonyságnövelés, innováció és a munkahelyek megvédése áll - olvasható a Via Credit közleményében.

A lengyel kormánypárt új uniós alapszerződéseket javasolna

A lengyel kormánypárt új uniós alapszerződéseket javasolna

A lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) az európai parlamenti konzervatív frakciója közvetítésével új, a tagállamok "nagyobb szabadságát" rögzítő uniós alapszerződéseket szeretne javasolni - mondta el egy hétfőn megjelent interjúban a PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes.

Gázzal hátramenetben – elfelejtett klímacélok

Gázzal hátramenetben – elfelejtett klímacélok

A 2021-2027-es uniós költségvetési tárgyalások során a minap többek között arról is döntés született Brüsszelben, hogy a földgázt, mint energiahordozót kivételként kezelik, azaz meghatározott célokra engedélyeznek fölgáz alapú beruházásokat amellett is, hogy 2050-re éghajlat-semlegességet céloz meg a közösség. Ezzel a döntéssel kapcsolatban Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport környezetkutatója küldött a Portfolio számára vélemény cikket, amelyet az alábbiakban közlünk.

Még karácsony előtt dönt a kormány az új EU-s programokról, január 4-től jönnek az új pályázatok

Még karácsony előtt dönt a kormány az új EU-s programokról, január 4-től jönnek az új pályázatok

Elkészültek 2021-2027-es uniós ciklushoz tartozó Operatív Programok tervei, ezeket jövő héten elfogadhatja a kormány, a két ünnep között közzé is fogjuk tenni és már január 4-től megjelennek pályázatok, illetve a 2021-es egész éves pályázati menetrend is – jelentette be egy péntek délutáni online tájékoztatón Ágostházy Szabolcs. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára jelezte, hogy a következő hetekben intenzív online és közterületi kampánnyal is készül a kormány az új uniós programokkal kapcsolatos társadalmi egyeztetés ösztönzésére és elsősorban január végéig várják a szakmai visszajelzéseket a hivatalos pályázati oldalon keresztül. A hivatalos pályázati oldalon közben már néhány konkrét pályázati tervezet egyeztetése is megjelent, ami szintén arra utal, hogy már a jövő év elejétől jönni fognak konkrét felhívások is.

Itt a rázós folyamat vége: az uniós tagállamok is elfogadták az EU 2021-2027-es költségvetését

Itt a rázós folyamat vége: az uniós tagállamok is elfogadták az EU 2021-2027-es költségvetését

Az Európai Tanács múlt heti megerősítését és az Európai Parlament szerdai jóváhagyását követően az Európai Unió Tanácsa, azaz az összes tagállami delegáció is elfogadta az unió következő hétéves, 2021 és 2027 közötti költségvetéséről szóló rendeletet csütörtökön. Ezáltal a tagországok már a jövő év elején hozzájuthatnak az uniós támogatásokhoz. A mai fejleményig hosszú, vétóvitával is terhelt 2,5 éves folyamat vezetett, amelyet ezen az idővonalon lehet átfogóan tanulmányozni.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.