Uniós források

Nagy bajba kerül Magyarország, ha továbbra is csak anyagiasan néz az EU-ra

Magyarország egyelőre afelé halad, hogy a Jean-Claude Juncker bizottsági elnök által egyeztetés nélkül bemutatott ötféle EU-integrációs forgatókönyv közül a másodikat, az integrációban való visszalépést választja, miközben valójában a harmadik-negyedik forgatókönyv lenne a reális - fejtette ki meglátását a Közgazdász-vándorgyűlésen Balázs Péter, a CEU professzora, volt uniós biztos. Balás Gábor, a Hétfa Kutatóintézet ügyvezetője szintén a harmadik-negyedik út esélyességét vázolta, és szerinte abban, hogy Magyarország ne szoruljon teljesen az EU perifériájára, a német autóipari lobbi is segíthet. Arra azonban felhívta a figyelmet, ha továbbra is csak az elérhető fejlesztési támogatások szemüvegén keresztül tekintünk az EU-ra, akkor nagy bajba kerülhetünk a 2020 utáni büdzsé várható mérete miatt. Krekó Péter, a Political Capital igazgatója szerint az ötféle forgatókönyv és az eddigi kommunikáció alapján az látszik, hogy az EU még inkább a kétsebességes működési modell felé halad.

Nem tart a Brexit miatti nagy forrásvesztéstől 2020-ig a magyar kormány (2.)

Erősen bízunk benne, hogy idővel a britek is belátják, hogy a 2014-2020-as ciklusra előre vállalt befizetéseiket a ciklus végéig, azaz a 2019. márciusi kilépés után is teljesíteniük kell, így a magyar kormány arra számít, hogy a Brexit mellett is el tudja hozni Magyarország az előre megállapított 7 éves keretösszeget - jelezték a Közgazdász-vándorgyűlésen a Miniszterelnökség vezetői a Portfolio kérdésére.

Új minisztert nevez ki Orbán Viktor

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője lemond és tárca nélküli miniszter lesz - tudta meg a hvg.hu. A frakcióvezetőt Orbán Viktor a Modern Városok Program megvalósításának felügyeletére kérte fel.

Mától háromszor akkora ügyekkel foglalkozik csak a kormány

Mától háromszor akkora ügyekkel foglalkozik csak a kormány

Mától a Fejlesztéspolitikai Koordinációs Bizottság már csak a 3 milliárd forintot meghaladó támogatási igényű projektjavaslatokat vizsgálja meg és tesz javaslatot azokra a kormány felé - derült ki a tegnapi Magyar Közlönyből.

Milliárdokból újít meg utakat a kormány idén

Az elmúlt négy évben négyszáz kilométerrel gyarapodott a kisebb településeken a kiépített utak hossza, amit részben saját forrásból és támogatásokból fedeztek - írja a Világgazdaság az Országos statisztikai adatgyűjtési program (OSAP) adatai alapján.

Még sokáig izgulhatunk, hogy bukik-e EU-pénzt Magyarország a Brexit miatt

A Brexit-folyamat brit főtárgyalója ma azt mondta a brit parlament alsóházában: arra számít, hogy a kilépési számláról szóló vita a tárgyalások végéig, azaz 2019 tavaszáig el fog húzódni. Ez azt jelentené, hogy Magyarország még másfél évig izgulhatna, hogy a most futó 2014-2020-as ciklus EU-pénzeiből bukik-e és ha igen, mennyit az elmaradó/lecsökkentett brit befizetés miatt.

Átnevezik az egyik magyar megyét

Csongrád-Csanád megyévé neveztetné át Csongrád megyét hétfőn benyújtott parlamenti javaslatával Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Mégis belemennének a britek a horribilis Brexit-számla kifizetésébe?

Theresa May brit kormányfő ősszel bele fog egyezni abba a politikailag kényes dologba, hogy Nagy-Britannia 50 milliárd fontig terjedő "lelépési számlát" kifizessen az Európai Uniónak azért, hogy fel tudja gyorsítani a kereskedelmi kapcsolatokról szóló tárgyalásokat és így elkerülje a 2019-es brit kilépéskor előálló "szakadékba zuhanás" forgatókönyvét - ezzel a címlapsztorival jelentkezett ma a The Sunday Times. A brit kormányfő hivatala azt mondta a Reutersnek: egyszerűen nem igaz a névtelen forrásra hivatkozó cikk állítása és több tényező is arra utal, hogy a sztori gyanús, noha Magyarországnak kifejezetten jól jönne, ha mégis igaz lenne.

Brüsszel már a kiküldött számláink 90%-át kifizette

Eddig a magyar hatóságok összesen 596 millió eurónyi, EU-pályázatokhoz kapcsolódó (teljesítési alapú) számlát küldtek ki az Európai Bizottságnak a 2014-2020-as ciklus terhére, amelyből eddig összesen 542 millió eurónyit, azaz mintegy 90%-nyit ki is fizetett - derül a Miniszterelnökség és az Európai Bizottság egybehangzó adataiból. Ma jelentett be a kormány egy újabb kifizetési kérelmet 400 millió eurós összegben, de ennek valójában nincs köze az EU-pályázatok világához.

Máris összekülönbözött Merkel és Macron az eurózóna jövőjéről

Míg Emmanuel Macron francia elnök akár 500 milliárd eurós közös eurózóna költségvetést szeretne felállítani, addig Angela Merkel német kancellár semmiképpen sem gondolkodik százmilliárd eurós méretű büdzsében, azaz nagyságrendi különbség látszik a két vezető elképzeléseiben.

Mégsem pénzzel csalogatnák be Magyarországot az eurózónába?

Ha lesz is közös eurózóna költségvetés, az Angela Merkel német kancellár tegnapi kijelentése alapján egyelőre inkább "csak" néhány (tíz)milliárd eurós méretű lesz, így kevésbé tűnik esélyesnek, hogy érdemi plusz forrásokkal csábítanák be Magyarországot az eurózónába. Erre utal az EurActive mai információja is, miszerint az Európai Bizottság elnöke nem is tartja fontosnak a külön eurózónás költségvetést, hiszen a britek kilépésével az eurózóna súlya már eleve 85% körülre ugrik az Európai Unió összgazdasági teljesítményében. A friss információk alapján, azaz érdemi pénzügyi csábítás nélkül, továbbra is kis esélyűnek tűnik, hogy 3-4 éven belül pénzcsere lesz Magyarországon. A 2020 utáni újabb EU-s büdzsé felhasználási szabályrendszerét persze lehet még úgy csavarni, hogy legyen benne anyagi ösztönző és jogi retorzió is, de mindezekről egyelőre lényegében semmilyen konkrét információnk nincs.

Volt egy kis gond a K+F pályázatok felügyeletének átadásánál

Az irányító szervi feladatok és egy esetben a közreműködő szervezeti feladatok átadás-átvétele nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak - derült ki az Állami Számvevőszék ma publikált jelentéséből. Azt azonban hozzáteszi az ÁSZ, hogy az európai uniós forrásból finanszírozott kutatás-fejlesztés és innovációs célú támogatásoknál a hazai intézményrendszer 2014-es átalakítása mellett is biztosított volt a folyamatos feladatellátás. A támogatások monitoring és értékelési rendszere viszont nem biztosította megfelelően a támogatások szabályszerű és eredményes felhasználását. Az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság az ellenőrzéseit szabályszerűen hajtotta végre - állapította meg az ÁSZ.

Három nagy útfejlesztésről döntött a kormány

Az 1. számú főút likócsi körforgalom - Ipar u. csomópont közötti szakasz fejlesztésére, az 54. számú főút Kecskemét bevezető szakasz kapacitásbővítésére, valamint az M25 autóút maklári csomópont és összekötő út megvalósítására több mint 16 milliárd forintos összeget biztosít a kormány - derül ki a Magyar Közlöny keddi számából.

Nagyratörő tervei vannak Merkelnek és Macronnak az EU jövőjéről

"Több formájú Európát kell elgondolnunk, messzebb kell mennünk azokkal, akik haladni szeretnének, nem akadályoztatva azon államok által, amelyek erre nem vágynak. Nekik is jogukban áll lassabban vagy kevésbé messze haladni" - hangsúlyozta mai párizsi beszédében Emmanuel Macron köztársasági elnök, amellyel a többsávosnak mondott EU modelljét szorgalmazta újra, de a nagyjából 10 területre kiterjedő részletes tervével megvárja a szeptember 24-i német választást. Ennek nagy esélyese Angela Merkel német kancellár, aki szintén érintette ma az EU jövőjével kapcsolatos témát és megerősítette, hogy jó ötletnek tartja a közös eurózóna költségvetés létrehozását, és azt is, hogy az euróövezeti állandó válságkezelési mechanizmus (ESM) alapjaira építsenek fel egy új intézményt, az euróövezeti valutaalapot (EMF).

1500 milliárdot költ a kormány 2020-ig vasútfejlesztésre

A magyar kormány 2020-ig 1500 milliárd forinttal támogatja a vasút korszerűsítését - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára hétfőn Hajdúszoboszlón.

Négymilliárdot fektet a kormány a turisztikába

A napokban jelent meg az az uniós pályázat, amely keretében kiemelt turisztikai térségek fejlesztését támogatják 4 milliárd forintos keretösszeggel. A felhívásra csak konzorciumi formában lehet kérelmet benyújtani. Támogatják a termékfejlesztést, családbarát fejlesztéséket célzó tevékenységeket, térségi tematikus csomagajánlatok, programcsomagok kidolgozását és összeállítását, turisztikai kártyarendszer fejlesztése és még desztináció-fejlesztéshez kapcsolódó tevékenységet.

Mini bölcsődékre ad a kormány milliókat

Több mint egymilliárd forintos pályázat indul mini bölcsődék létrehozására - jelentette be Novák Katalin, a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár a pénteki sajtótájékoztatón. A kormányzati forrásra önkormányzatok jelentkezhetnek.

Vállalkozások, figyelem! Előminősítés nélkül nem kaphatsz uniós milliókat

A kkv-k ipari digitalizációhoz (IPAR 4.0) kapcsolódó fejlesztéseinek támogatására 5 milliárdos keretösszegű pályázat biztosít forrást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében. A támogatás alapfeltétele, hogy a vállalkozás az előminősítési eljárás keretében megszerzett minősítő tanúsítvánnyal rendelkezzen. Azt fontos kiemelni, hogy a minősített projekttervek nem részesülnek automatikusan támogatásban. A fontosabb tudnivalókat, teendőket és dátumokat alábbi cikkünkben foglaltuk össze.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.