Uniós források

Már csak holnap tudsz gázkonvektorra százezreket kérni

Ötezernél is több pályázat érkezett eddig az Otthon Melege Program keretében meghirdetett földgázüzemű gázkonvektorok energia megtakarítást eredményező cseréjét támogató alprogramra - jelezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóközleményében.

Évtizedes tabunak menne neki Macron, aggódhat Magyarország

Kitartott az eddig is szorgalmazott kétsebességes Európa modellje mellett keddi beszédében Emmanuel Macron francia államfő, de közben számos új javaslatot is "bedobott" az Európa jövőjéről szóló gondolkodásba. 2024-re például teljesen egységesítené a német és francia piacot a vállalati adó- és jogszabályok segítségével, közben egységes európai társasági adósávot és ehhez kötött EU-pénzeket is akar, ami a magyar adóelőnyt akár meg is szüntetné, ráadásul sok évtizedes francia tabut megdöntve megváltoztatná a túlzottan bőkezű és nem hatékony uniós agrártámogatási rendszert is. Utóbbi kifejezetten fontos és egyúttal nyugtalanító jelzés a magyar kormányzati agrárstratégia számára is, amely eddig arra épített, hogy a francia agrárlobbi majd "úgyis kikaparja a gesztenyét" például a minél magasabb szinten megmaradó közvetlen (földalapú) támogatási rendszer érdekében.

Magyar egyetemek fejlesztenek korábban soha nem látott implantátumokat

Csont- és ízületpótló implantátumok kutatásával és fejlesztésével foglalkozik a következő négy évben két társaság, valamint a Debreceni és a Nyíregyházi Egyetem alkotta konzorcium, amely a kétmilliárd forint összköltségvetésű projekthez jelentős hazai és európai uniós forrást nyert el - közölte a Nyíregyházi Egyetem az MTI-vel.

Már több mint 4000 lakás kaphat új konvektort

Több mint 4300 pályázat érkezett be eddig az Otthon Melege Program keretében meghirdetett, földgázüzemű gázkonvektorok energiamegtakarítást eredményező cseréjét támogató alprogramban - jelezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóközleményében.

A vidékfejlesztési EU-pénzek 60 százalékát már lekötötték

A Vidékfejlesztési Programban eddig mintegy 774 milliárd forintra (60%) vállalt kötelezettséget az Irányító Hatóság - mondta Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára tegnap Budapesten az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsági ülésén. A rendelkezésre álló források több mint 50 százalékát beruházásra különítették el (665 milliárd forint), amiből a kötelezettségvállalás 214 milliárd forint.

Nagy csatára készül Lázár János

A földtörvény kapcsán komoly csatára számít a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtti meghallgatásán mondta ezt a Magyar Idők szerint.

Megvan az új magyar miniszter pontos feladatköre

Megjelent a hétfő este kiadott Magyar Közlönyben a Kósa Lajos új tárca nélküli miniszter feladatkörét rögzítő kormányrendelet, illetve az, hogy a kinevezése október 2-től hatályos.

Nagyon kapós a gázkonvektoros pályázat

Közel 3500 pályázat érkezett eddig az Otthon Melege Program keretében meghirdetett földgázüzemű gázkonvektorok energia megtakarítást eredményező cseréjét támogató alprogramra az első négy régióból - jelezte sajtóközleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Mostantól másképp költik az egészségügynek szánt uniós pénzeket

Mostantól másképp költik az egészségügynek szánt uniós pénzeket

Már három évvel az uniós költségvetési ciklus vége előtt az összes egészségügyet érintő pályázatot kiírták és cél az, hogy jövő márciusig a támogatói döntések is megszülessenek - mondta el a Világgazdaságnak Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára. A pályázatok többségével kapcsolatban már megszületett a döntés, a források kétharmadánál szerződéskötés történt. A mostani ciklusban a betegbiztonságra, illetve az egészségügyi és népegészségügyi ellátás minőségének fejlesztésére koncentrálnak.

Már csak fél órád van, ha új gázkonvektort szeretnél

A dél-dunántúli régióból 2017. szeptember 25-én 11 óráig várják a pályázatokat, ezt követően a pályázatbenyújtás lehetőségét határozatlan időre felfüggesztik - tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Nemsokára áttekerhetsz Szlovéniába

Nemsokára áttekerhetsz Szlovéniába

A közel 2,3 millió eurós (közel 715 millió forint) határtérség integrációját szolgáló közös kerékpáros turisztikai hálózatot alakít ki Szlovénia és Magyarország - tájékoztatott Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség államtitkára a napokban tartott projektindítón.

14 milliárdból fejlesztik a gyermekellátást

14 milliárdból fejlesztik a gyermekellátást

Tizennégymilliárd forintból fejlesztik a sürgősségi és baleseti gyermekellátást az országban - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a héten egy sajtótájékoztatón.

Nagy változás jön a 2020 utáni EU-pénzeinknél, nem nekünk fáj majd a Brexit

A brit EU-kilépés már a 2020-ig futó uniós fejlesztési ciklusban is költségvetési lyukat üthet, de mivel ezt a veszélyt a magyar kormány már korán felismerte és gyors pályázati forráskifizetést valósít meg, így a Brexit elsősorban nem Magyarországnak fog fájni - hangsúlyozta a mai parlamenti projektmenedzseri ülésen Cseprehgy Nándor. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára szerint a 2018-as választásokhoz közeledve tovább szaporodnak majd a politikai jellegű támadások Brüsszel felől a fejlesztéspolitikában is, a 2020 utáni következő uniós keretköltségvetésben a pénzek szerkezetében és az elosztási mechanizmusokban nagy változások várhatók. A fórumon az is elhangzott, hogy néhány nagy népszerűségnek örvendő vállalati uniós pályázatnál hogyan állnak a folyamatok és mikorra várható eredményhirdetés.

Még tíz év múlva se lenne eurónk, de kutyaszorítóba kerülhet a kormány

Egyelőre nem látunk érdemi esélyt arra, hogy tíz éven belül belép az eurózónába Magyarország és Lengyelország, de a 2020 utáni EU-pénzek döntő része csak a fizetési övezet tagjainak lesz elérhető, így a nagy kép gyorsan megváltozhat és ez nyugtalanságot okoz a régió fővárosaiban - fejti ki meglátását Peter Attard Montalto. A Nomura londoni elemzője szerint az idegesség érthető, hiszen igencsak kellemetlen helyzet elé néznek a régiós kormányok az EU-pénzek, a jogállamiság, a pénzcsere, és az azzal kapcsolatos társadalmi támogatottság "négyszögében". Arra számít azonban, hogy a 2018-as magyar parlamenti választások után enyhül majd a kormány és az EU viszonya, de ezzel együtt is úgy gondolja, hogy a bolgárok és a horvátok előttünk fogják bevezetni az eurót.

Van olyan EU-pénz, amit nem a kormánytól kapunk

Ugrásszerűen megnőtt a beadott és nyertes pályázatok száma a közvetlenül pályázható európai uniós programokon az elmúlt két évben - mondta a Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. (MKF) ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Gázzal fűtesz? Már csak óráid vannak, hogy százezreket kapj az államtól

A közép-magyarországi régióban pénteken 10-ig, a nyugat-dunántúli régióban pedig 12-ig lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni a gázkonvektorok cseréjéhez, a benyújtás lehetőségét ezután mindkét régióban határozatlan időre felfüggesztik - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.

Rétvári: ne kösse feltételekhez az EU-pénzek folyósítását Brüsszel!

A magyarországi uniós források csupán az EU-integráció kapcsán elszenvedett hátrányok szerény ellentételezésére szolgálnak, ezért nem lehet azok brüsszeli folyósítását plusz feltételekhez kötni sem a bevándorlás, sem egyéb ügyek kapcsán - hangsúlyozta egy mai sajtótájékoztatón Rétvári Bence. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára ezzel például arra a német kancellár által is felvetett összefüggésre utalt, hogy ha a kvótaper eredményét nem hatja végre Magyarország, akkor annak legyen következménye a 2020 utáni EU-támogatásokban, illetve arra, hogy német, illetve európai bizottsági felvetésre össze kellene kötni a jövőben a jogállamiság kérdését az EU-pénzek brüsszeli kifizethetőségével.

Akár 6 ezer lakás is új konvektort kaphat

Az Otthon Melege Programban mától igényelhető gázkonvektorok cseréjére kiírt pályázat keretében legalább 5-6 ezer sikeres pályázatot nyújthatnak be - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Gázzal fűt? Most ingyen százezreket ad a kormány

Mától kérhető az 1,5 milliárdos keretösszegű állami forrás a gázkonvektorok cseréjére, elsőként a Közép-Magyarországi régióban. Kérelmet csak magyar adóazonosító jellel, ügyfélkapus regisztrációval rendelkező természetes személyek nyújthatnak be. Támogatásként az elszámolható bruttó költségek 80 %-a, de maximum 500 ezer forint igényelhető.

Megszólalt a bennfentes: nem kell félni, hogy gyors euróbevezetést akar Brüsszel

Az Európai Bizottság elnöke a múlt heti beszédében nem a következő év(ek), hanem a következő évtizedek nagy feladatairól beszélt, így sokan tévesen értelmezték, hogy az eurózóna néhány éven belüli bővítését akarná - hangsúlyozta az Eurócsoport előkészítő testületének nagy befolyású osztrák elnöke.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.