Uniós források

Ingyen körbevasutaznád Európát? - Megnyílt a nagy lehetőség!

Ingyen körbevasutaznád Európát? - Megnyílt a nagy lehetőség!

A nyáron lezajlott első forduló után november 29-én újra megnyílt és december 11-ig nyitva lesz az a pályázat, amelynek keretében az éppen 18 éves európai fiatalok körbevasutazhatják Európát. A magyar fiatalokat is érdekelheti ez a lehetőség, hiszen az első fordulóra 3214-en jelentkeztek, közülük 287-en kapták meg az ingyenes lehetőséget. Akiket érdekel a lehetőség, az Európai Ifjúsági Portálon kell jelentkezniük.

Hatalmas lazítás a közbeszerzéseknél: több ezer cég fejlesztései gyorsulhatnak

Áru- és szolgáltatás vásárlás esetén az eddig 40 millió forintról 68,655 millió forintra nőtt az az értékhatár, amely alatt nem kell közbeszerzést lefolytatnia Magyarországon a vissza nem térítendő (például uniós) támogatást elnyerő cégeknek - derül ki a Közbeszerzési törvény (Kbt.) ma hatálya lépett módosításából. Építési beruházás esetén még nagyobb a lazítás, hiszen egységesen 300 millió forintra ugrott az az értékhatár, ameddig nem kell ilyen eljárással "bajlódnia" az ajánlatkérőknek, ami a klasszikus ajánlatkérők esetén tizenkétszeres értékhatár emelés.

Egy új kutatási alap jön létre Magyarországon

A közeljövőben két külön alap lesz a magyarországi kutatások finanszírozására, azaz a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap mellé feláll egy új kutatási alap is - jelezte a Figyelőnek Szigeti Ádám. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára hozzátette: előbbi a vállalatoknak biztosít támogatást, utóbbi pedig a felsőoktatási intézményeknek és a kutatóintézeteknek nyújt k+f-re fordítható forrásokat.

Gigantikus fejlesztéseket hajt végre a debreceni BMW-gyárnál a kormány

Gigantikus fejlesztéseket hajt végre a debreceni BMW-gyárnál a kormány

Közúti, vasúti és közműfejlesztési projektek tömegéről döntött a debreceni BMW-gyár, pontosabban az annak helyet adó Észak-Nyugati Gazdasági Övezet kialakítása érdekében friss határozatában a kormány, amelyek összértéke 126 milliárd forint - derül ki a Magyar Közlönyből. Ez akkora nagyságrendű csomag, hogy miatta aktualizálni kellett a 2022-ig szóló teljes országos közlekedés-fejlesztési programot is, amelynek keretösszege döntően a debreceni projektek miatt 147 milliárddal 2611 milliárd forintra ugrott.

Két év alatt duplázódott Orbán Viktor vidékjáró körútjának összege

Magyarország eddigi legnagyobb városfejlesztési projektjében, a Modern Városok Programban a fejlesztések összege elérheti a 4000 milliárd forintot - jelezte ma Varga Mihály pénzügyminiszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlése kapcsán. Mindez azt jelenti, hogy bő két év alatt a program teljes keretösszege több mint duplájára ugrott, noha nagyjából ugyanarról a 250-260 projektről van szó. Ha a 23 megyei jogú várossal 2017 nyarára megkötött összes megállapodás 3400 milliárdos keretére gondolunk, ahhoz képest is 600 milliárdos az ugrás. A tárca az építőipari árak meglódulásával magyarázza a jelentős keretösszeg emelkedést - amit részben a dömpingszerű EU-pályázati meghirdetés váltott ki - és azt írja közleményében, hogy erre a problémára az volt a megoldás, hogy bizonyos projekteknél a kormány engedélyezte a többletforrást.

Szép csendben újabb nagy adag EU-pénzt küldött Brüsszel

A Portfolio összesítése szerint az elmúlt két hétben újabb 211 millió eurónyi, mintegy 68 milliárd forintnyi, uniós támogatást utalt át az Európai Bizottság Magyarországnak a 2014-2020-as fejlesztési ciklus terhére, és ezzel idén összesen már mintegy 545 milliárd forintnyi folyósítás történt meg. Mindez szépen beleillik abba a képbe, amit október elején előrevetítettünk, miszerint év végéig még sok százmilliárd forintnyi brüsszeli átutalás történhet meg.

Két területen is módosulhat a közbeszerzési törvény

A többi között a közbeszerzési törvénymódosításhoz, az igazságügyi tárgyú törvények módosításához, fogadott el változtatásokat csütörtöki ülésén az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága. Az előterjesztésekről várhatóan a jövő héten szavaz a Ház.

Már több százmilliárdos beruházást köszönhet Magyarország a Juncker-tervnek

Az eredeti várakozásokat is meghaladva négy év alatt 360 milliárd eurót mozgósított az Európai Unió tagállamaiban a Juncker-tervnek is nevezett Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) - közölték csütörtökön Brüsszelben a frissített számokat. Ez azt jelenti, hogy a 2020 végéig megcélzott 500 milliárd eurós szám reális, tarthatónak tűnik. Magyarországon a friss számok szerint a megkötött megállapodások már 2,3 milliárd eurónyi beruházást fognak mozgósítani és több mint 12 ezer kkv-nak fognak finanszírozási segítséget nyújtani.

Itt a nagy döntés: minden pályázó kap ingyenpénzt hűtőre, mosógépre, fagyasztóra!

A tavalyinál kétszer többen, 119 ezren pályáztak az Otthon Melege program tegnap lezárult háztartási nagygép csere pályázati fordulójában, és mivel elérte a támogatási igény az 5 milliárd forintot, ezért az illetékes tárca úgy döntött, hogy 2-ről 5 milliárd forintra emeli a pályázati keretet. Ez azt jelenti, hogy mindenki, aki jogosult a támogatásra a benyújtott anyagai alapján, megkapja a támogatást, azaz a 20-45 ezer forintot az igényelt géptípustól függően.

Hatalmas EU-pályázatok nyíltak meg a vállalkozó szellemű fiatalok és álláskeresők előtt

40 milliárd forintra pályázhatnak a 30 év alatti fiatalok és a 30 év feletti álláskeresők, amivel fejenként 4,5 millió forint támogatást kaphatnak új vállalkozásuk elindításra, de a teljes programra a képzéssel együtt 46 milliárd forint áll rendelkezésre - emelte ki a foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős pénzügyminisztériumi államtitkár egy mai tájékoztatón. Bodó Sándor közölte: a program segítségével nyolcezer érintett találhatja meg számítását önfoglalkoztatóként, ami érdemben növelheti a vállalkozási hajlandóságot Magyarországon. A pályázatokra már két cikkben is felhívtuk a figyelmet

Törölt a kormány egy másfél éve meghirdetett nagy EU-pályázatot

Egy szűkszavú közlemény arra hívja fel a figyelmet a kormány hivatalos uniós pályázati oldalán, hogy a mai nappal törlésre került a Nemzeti Tőkealap című, GINOP-8.6.3/A-17 kódszámú pályázati konstrukció, amelyet még 2017. márciusában hirdettek meg.

Kiderült: Brüsszel fizeti a felét a 3-as metró brutálisan elszaladó költségeinek

A hétvégi budapesti bejelentések alapján akár úgy is lehetett érteni, hogy csökkent az Európai Bizottság felőli támogatás a 3-as metró felújítására, de a testülettől kapott megerősítés alapján nem erről van szó. Sőt, az eredetileg meghatározott összeghez képest 35 milliárddal még nőtt is a brüsszeli támogatás összege, így valójában arról van szó, hogy a most 80 milliárd forinttal "megtoldott" támogatás közel felét az Európai Bizottság fizeti. Nyáron még csak 17 milliárdos brüsszeli többletpénzről szóltak a hírek.

Varga még 700 milliárdnyi brüsszeli átutalásban reménykedik idén

Remélem, hogy az év végéig még be fog folyni a kasszába közel 700 milliárd - mondta az uniós források előfinanszírozásáról az atv.hu-nak adott interjúban Varga Mihály. A pénzügyminiszter szavaiból kiindulva nem kell attól tartani, hogy a költségvetés bajba kerül majd az év végén.

Kamatmentes hitel cégének és otthonának? - Ma Békéscsabára látogatunk

Miskolci, debreceni és pécsi rendezvényünk után csütörtökön Békéscsabán folytatódik a Takarékbank és a Portfolio országos ingyenes rendezvénysorozata, ahol első kézből, az illetékes szakértők személyes tanácsain keresztül nyújtunk tájékoztatást az érdeklődőknek az új, illetve az eddiginél is kedvezőbb, valóban nulla százalékos kamatozású finanszírozási lehetőségekről. Ezek segítségével azok is fejleszthetik a vállalkozásukat, illetve korszerűsíthetik az ingatlanjukat, akik nem, vagy csak nagyon nehezen jutnának hozzá ilyen forrásokhoz. A múlt heti rendezvényen már megtudhattuk, hogy a KKV Technológia Hitelprogram kerete gyorsan fogy, de egyébként rövid távon hozzá is lehet jutni a forráshoz:

Rosszul indult az uniós büdzsé vitája Magyarország számára

Valamennyi tagállam közül Magyarország tűnik a legelégedetlenebbnek a soros EU-elnökség 2021 utáni keretköltségvetésről készülő tárgyalási keretével, ami az állam- és kormányfők közötti decemberi politikai vita paramétereit rögzítené. Több nettó befizető ország a jogállami elvek tiszteletben tartása mellett már a migráció terén mutatott szolidaritástól is függővé tenné a kifizetéseket, miközben a magyar kormány a Tanács jogi szolgálatára hivatkozva úgy véli, hogy az asztalon lévő bizottsági javaslatnak nincs jogalapja - írja a Bruxinfo.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.