
Ötfős vizsgálóbizottságot küldött az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) Magyarországra, amely a jogállamisági kockázatokat és az uniós értékek megvalósulását ellenőrizzék.
Az EP még 2018-ban indított eljárást Magyarország ellen az alapszerződés 7. cikke alapján. Bár ennek végeredményeként akár az ország vétójogát is felfüggeszthetnék, az ehhez szükséges döntésnek sokáig nem volt realitása.
A látogatás eredménye most azért hordozhat nagyobb súlyt, mert a várhatóan rövid időn belül megalakuló német kormány koalíciós dokumentumának 5. fejezetében leírják, hogy sokkal következetesebben kell alkalmazni a jogállamiságot védelmező szabályokat, külön
kiemelve a tagállamok Európai Tanácsában való szavazati jogának felfüggesztésének lehetőségét.
Ugyanígy a magyar kormánynak az utóbbi években fejfájást okozó uniós források felfüggesztését is még szigorúbban vennék, azzal a kitétellel, hogy új utakat kell keresni azok direktben való eljuttatását a kedvezményezettekhez, akár közvetlen finanszírozást adni az Erasmus-programból kimaradó diákoknak.
Bár hasonló kijelentések az előző német koalíciós megállapodásban is szerepeltek, a kontinensre nehezedő nyomás, és a várakozások szerint fajsúlyosabb geopolitikai szerepre törő Friedrich Merz, határozottabb kézzel vezetheti Németországot, mint a jelenleg még kancellári pozíciót betöltő Olaf Scholtz.
A holland, belga és lengyel tagokból álló EP küldöttség három napot töltött Budapesten. Szerdai sajtótájékoztatójukon a küldöttséget vezető Tineke Strik (zöldek, Hollandia) azzal kezdte, hogy mivel az EP júniusban új mandátumot kapott, időszerű volt felülvizsgálni a jogállamisági helyzetet Magyarországon.
A delegáció több szervezettel és a kormánnyal is igyekezett egyeztetni, és arra jutottak, hogy a jogállamiság tovább romlott legutóbbi látogatásuk óta.
Nehezményezték a gyülekezési jogra vonatkozó törvénymódosításokat, valamint sajnálatukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a kormány sok tekintetben külső beavatkozóként kezeli az Európai Uniót.
Strik elmondta, hogy a küldöttség levelet fog küldeni a Bizottságnak, amiben arra kérik, hogy minél hamarabb - akár ideiglenes határozatok meghozatalával is - intézkedjenek, de leszögezték, hogy a delegáció csak vizsgálódni jött ide. Ennek eredményeként csak tanácsokat adhatnak, például a határidők és büntetések enyhítésére vagy szigorítására, de a döntés nem az ő kompetenciájuk lesz.
Címlapkép forrása: EU
Vámháború: a legnagyobb kiskereskedelmi láncok képviselőivel találkozik Donald Trump
A Walmart és a Target importjának több mint fele Kínából származik.
Ferenc pápa temetésének napja nemzeti gyásznap lesz Magyarországon
A miniszterelnök-helyettes beszélt erről hétfőn.
Ha emelkedik is az amerikai tőzsde, akkor sem úgy, ahogy eddig
Az óvatosság ott van mindenhol.
Amit a unit linked biztosításokról tudnod kell(ett volna)
Hogy mennyire nem felesleges írni a pénzügyi termékekről újra és újra, az a múlt heti cikk hozzászólásaiból...
Minél több bizonytalanságot okoz Trump, annál valószínűbb a recesszió
Zsiday Vikor volt a Partizán vendége, Trump vámpolitikáját vitatta meg Gulyás Márton műsorvezetővel. Az interjút...
TAO és HIPA bevallás 2025: mire figyeljenek a cégek?
Közeleg a 2024-es adóévre vonatkozó (TAO) társasági adó- és (HIPA) helyi iparűzési adóbevallási és adófizetési...
Edison International - elemzés
A Top10-es listámat nézegetve találtam rá, nem volt benne az első 10-ben, de jók a számai. Aztán megnéztem pár...
Zsidayval vágjuk a rendet a káoszba
Zsiday Viktorral próbáltunk meg rendet teremteni Trump fejében. De sikerült? Milyen platformokon találjátok még meg?...
Hogyan jutnak el a szélturbinák a tökéletes körforgásos gazdaságig?
A megújuló energiaforrások közül a szélenergia mutatja az egyik legdinamikusabb fejlődést, miközben a költséghatékonysága...
Követett részvények - 2025. április
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat...
Hőre hangolva - milliárdos lehetőség a távfűtési rendszerek megújítására
Új lendületet kaphat a hazai távfűtés: 45 milliárd forintos kerettel jelent meg társadalmi egyeztetésen az a pályázati...
A környezeti zaj hatása a gyermekek olvasási képességére és viselkedésére Európában
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség elemzése szerint a közlekedési zaj rontja a gyerekek olvasási képességét...


- Elhunyt Ferenc pápa - Egy korszak ért véget a katolikus egyházban
- Itt a halállista: ezeket a befektetéseket kerüld most
- Az euró lassan, de biztosan átveszi a dollár szerepét
- Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
Sokakat megrémisztett a Fed-elnök beszéde – Hova mehet most a pénz?
Estek a piacok a beszéd hatására.
Budakeszitől az USA-ig: a Mayer Szörp hihetetlen sztorija
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Tízmilliárdokba kerülhet a száj- és körömfájás, napról napra nő a veszteség
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.